Jó hír Brüsszelből: sokkal nehezebb lesz eltitkolni a mesterséges intelligencia használatát

Csak sikerült az amerikai cégeket rákényszeríteni arra, hogy az összes MI által készített tartalmat könnyebb legyen kiszúrni.


Csak sikerült az amerikai cégeket rákényszeríteni arra, hogy az összes MI által készített tartalmat könnyebb legyen kiszúrni.


Az ukrán agrárpolitikai és élelmezésügyi miniszter már 25–30 százalékos inflációs sokkra figyelmeztet.


Európa növekedése volt, nincs egy friss tanulmány szerint.


Az olasz kormányfő a migráció és a közbiztonság kérdésében is jelentősen megkeményítette a retorikáját, aminek elsődleges oka egy új, tőle is jobbra álló politikai rivális.


A születésszámok drasztikus visszaesése és a társadalmak elöregedése miatt fenntarthatatlanná vált, a kormányok pedig nehezen találnak működő válaszokat a krízisre.


Madrid számos kritikát kapott a történtek miatt, de sokaknak az egymillió bevándorló legalizálását jelentő tervük sem tetszik.


Ezt a katonai szövetség is megerősítette.


„Orbán nehéz ember volt, de soha nem blokkolt valójában egész csomagokat” – nosztalgiázott az egyik névtelen uniós diplomata a POLITICO-nak.


Innovatív ötlettel jelentkezett az Eurócsoport vezetője.


Újabb és újabb törvényekkel korlátoznák a szólásszabadságot az online platformokon az EU-ban, az amerikaiak az ENSZ-ben mennének neki a gyakorlatnak.


A melegben gyakori, hogy le kell állítani az atomerőműveket.


A múlt hónap rekordot döntő hőhulláma Nyugat-Európában több ezer ember életét követelte, így ez a kontinens egyik leghalálosabb éghajlati katasztrófájává vált.


A francia elnök szerint Európa készen áll arra, hogy megvédje magát.


Marine Le Pen és Jordan Bardella kéz a kézben kampányolnak a 2027-es francia elnökválasztás előtt, a felmérések pedig nagyon is őket igazolják.


Hamarosan ítélet születik Le Pen ügyében, de a legújabb nyomozások már Bardellát célozzák.


A fotón úgy tűnik, mintha Martin Reichardt náci karlendítést tett volna, amit a poltikus tagad.


Rutte főtitkárnak az amerikai elnök meggyőzésére is van terve.


A brüsszeli lap azt sérelmezi, hogy Magyarország egyedüliként akadályozta meg, hogy az EU hivatalosan tovább vigye Ukrajna és Moldova csatlakozási tárgyalásait.


A magyar alkotmányos berendezkedés és a hatalmi ágak egyensúlyának védelmét veszélyezteti Magyar Péter – mondta a Politicónak.


Ha Bardella jövőre győz a francia elnökválasztáson, hosszú ideje először lenne szuverenista vezetője egy nyugat-európai országnak.
