Borbás Marcsi perre megy, szerinte Kocsis Máté bűncselekménnyel vádolta meg

A gasztroújságíró azt mondta a Partizánnak, ha nem perelne, azzal elismerné, hogy bűncselekményt követett el.


A gasztroújságíró azt mondta a Partizánnak, ha nem perelne, azzal elismerné, hogy bűncselekményt követett el.


A közösségi oldalán vallotta be a dolgot a Hírkereső portál tulajdonosa.


Akik eddig bátorságról, kiállásról, keresztény kitartásról beszéltek, szólaljanak föl nyugodtan most is.


Székesfehérvár polgármestere a Fidesz választási vereségéről, annak okairól, valamint saját jövőjéről is beszélt.


Az ellenzéki himnusszá vált Csurran, cseppen előadója szerint egy zenésznek nem kell politikai párt mögé beállnia.


A politikai elemző és megafonos influenszer a baloldali Partizán YouTube-csatornán értékelte a választási kampányt.


A Partizán élő adásában Lakner Zoltán politológus, immár tét nélkül egy az egyben megmutatta, minden igaz Ukrajna kapcsán.


A Nemzeti Választási Bizottság Lukács Csabát a további jogsértéstől eltiltotta, és arra kötelezte, hogy a birtokában lévő szavazási levélcsomagokat juttassa el a Nemzeti Választási Irodába.


És átnyújtani a fickónak, aki hat év GVH után, hat nappal a választás előtt ment be a Partizánba meghősülni.


Később elneveznek rólam egy széket az Ötkertben. #SzabóBence.


Orbán nyilvános beszédein spontán összeverődött emberek skandálják, hogy „Mocskos Fidesz!”


Fotón a bizonyíték.


A miniszterelnök politikai igazgatója egyértelművé tette, Magyarország küld-e katonákat a Közel-Keletre.


„Nem akarjuk elvenni senkitől a reményt...” – mondta a Jólvanezígy és a Fókuszcsoport Nagy Ádámja, aki nemrég vidékjáró körútra indult, amelyen ráébredt, hogy Belpesten kívül nem belpestiek élnek.


A Telex újságírója pedig csak kérdezni szeretett volna.


Szentkirályi szerint aki a drog mellett érvel, az a gyerekeink jövőjét teszi kockára.


Az alternatív valóság igézete most már években mérhető a pannon Caligulánál.


Ezt nem tette zsebre a balos újságíró.


A beszélgetés során többször is kiderült, hogy a műsorvezető nincs a helyzet magaslatán.


„Ez még viccnek is rossz!” – felelte a Tisza-vezér két évvel ezelőtt Gulyás Márton felejthetetlen kérdésére.
