Kossuth Lajost idézte a Tölgyessy: „Magyarország rendes működéséhez épp annyira fontos az erős ellenzék, mint a jól működő kormány” (VIDEÓ)

2026. május 19. 13:39

Tölgyessy Péter arra is figyelmeztetett, hogy „a drámai gazdasági visszaesés, infláció, munkanélküliség bármilyen rendszer eltemethet”.

2026. május 19. 13:39
null

Hétfőn a Partizán vendége volt Tölgyessy Péter, aki többek között értékelte Gulyás Mártonnak a választás óta eltelt egy hónapot. Kijelentette, hogy ilyen örömöt és felszabadultságot, amit a társadalomban érzékel, legutóbb talán csak 1940-ben élhettek át az emberek, amikor visszacsatolták az országhoz Észak-Erdélyt.

Véleménye szerint ennek nagyon fontos a jelentőssége. „Volt egy hatalom, ami azt képzelte, hogy örökké fog tartani. A Horthy-rendszer is úgy rendezkedett be, de a Rákosi is, Kádáré pedig végképp, és a rendszerváltás rendszere is” – hangzott el. 

Tölgyessy arról is beszélt, hogy könnyen lehet, hogy Orbán Viktor politikai pályájának vége van, de a volt miniszterelnök azt gondolja, hogy az ő rendszere világméretekben győzni fog. Erre utal a Magyar Nemzetnek adott interjúja is. „Mégis látványosan megbukott, és nem külső erők buktatták meg, hanem az itthoni magyar választók. Ez sokáig fog hatni” – magyarázta. A politológus hozzátette, hogy becslései szerint 1,2-1,5 millió szavazója lehet jelenleg a volt a kormánypártnak.

A szakértő arra is rámutatott, hogy 

Magyar Péter, bár legnagyobb választási ígéretét teljesítette, legyőzte a NER-t, komoly kormányzati kihívások elé néz. 

Tölgyessy Péter zárójelben megjegyezte, hogy nagyon rosszul kell kormányoznia Magyar Péteréknek ahhoz, hogy a szimpatizánsaik elpártoljanak tőlük, illetve ha egy a 2008-ashoz nagyon hasonló válság jön. 

Drámai gazdasági visszaesés, infláció, munkanélküliség bármilyen rendszer eltemethet”

– figyelmeztetett.

Valamivel később idézte Kossuth Lajos mondását is, aki azt vallotta, hogy 

Magyarország rendes működéséhez épp annyira fontos az erős ellenzék, mint a jól működő kormány”

– hangsúlyozta a politológus.

A teljes beszélgetést alább tekintheti meg:

Nyitókép:  MTI/Koszticsák Szilárd

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hangillat
2026. május 19. 22:10
"ilyen örömöt és felszabadultságot, amit a társadalomban érzékel," Érzékelés:az EU-hoz csatlakozni, több többet! =?)
Válasz erre
0
0
kbs-real
2026. május 19. 16:40
A kor senkit nem kímél. Meg a sértődöttség is hat.
Válasz erre
0
0
csulak
2026. május 19. 15:29
egyelore egyik sincs Magyarorszagon, de van AdolfPeter fele diktatura
Válasz erre
1
1
ördöngös pepecselés
2026. május 19. 15:04
az a ballib oldal amelyiknek négy kétharmad kellett ahhoz, hogy eltemesse a büdöskomcsi múltját és feltalálja a poloskakurzust ne a Fidesz temetésének időpontjával bölcselkedjen hanem azt találja ki, hogy miként tudja a gyurcsányénál is nagyobb simlikkel szerzett hatalmát elfogadhatóvá tenni a hívei számára(nácitól a büdöskomcsiig), mert gyorsan el fog jönni a kijózanodás.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!