Autogramvadászok, figyelem! Kiderült, melyik luxushotelben száll meg a PSG a budapesti BL-döntő előtt

A másik résztvevő a tervek szerint a Vasas stadionjában edz a meccs előtti napon.


A másik résztvevő a tervek szerint a Vasas stadionjában edz a meccs előtti napon.


Taktika a legfelsőbb szinteken.


A Bayern München szinte végig hátrányban volt a párizsiak elleni párharc visszavágóján, csak a hosszabbításban tudott egyenlíteni.


A magyar válogatott futballista sajtótájékoztatót tartott a PSG elleni BL-visszavágó előtt.


Lehet, hogy le kell mondania róla.


Futnának és végig letámadnának, ahogy a PSG is tette.


A korábbi csatár úgy véli, a PSG szerda este földbe döngölheti Szoboszlaiékat.



Van, aki szerint ez nem korrekt.


A címvédő Paris Saint-Germain a tűzzel játszott, de készülhet a nyolcaddöntőre.


A döntőt május végén Budapesten, a Puskás Arénában rendezik.


A játéknap rangadóját Milánóban az Arsenal nyerte, amely már biztosan a top 2-ben végez a tabellán.



A Paris Saint-Germain spanyol vezetőedzője tudja, hogy hibázott.


A Paris Saint-Germain úgy verte meg 4–0-ra a spanyol gigászt a klubvilágbajnokság elődöntőjében, hogy már huszonöt perc játék után három góllal vezetett ellene.


Kovács István játékvezető is főszereplő volt a mérkőzésen.


A Paris Saint-Germain története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját!


A PSG-t minden bizonnyal elhagyó francia világsztárnak újra a csapata élére kell állnia. 2020-ban már döntőbe jutott a katari tulajdonú klub, de a Bajnokok Ligája trófeát nem tudta megkaparintani.


A PSG felállt a párizsi pofon után, és Barcelonában vívta ki a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A két csapat edzője másképp látta a kedd esti mérkőzést.


Hatalmas izgalmak várhatóak Münchenben, a PSG továbbjutása viszont biztosra vehető.
