A görögök szerint a Panathinaikosz sokkal jobb volt a Fradinál – mutatjuk, mire alapozzák

Úgy érzik, megérdemelték volna a győzelmet.


Úgy érzik, megérdemelték volna a győzelmet.


Döntetlennel kezdte az évet a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-ligában. A gárda mestere, Robbie Keane elárulta, mivel motiválta csapatát a görög Panathinaikosz ellen.


A Ferencváros még mindig nyolcaddöntős helyen áll.



Jamie Carragheréknek beszélt erről.


„Hozzá képest én csak ma kezdtem a szakmát.”


A görögöknél egyelőre nem osztják bőkezűen a dicséreteket.


Luka Jovics mesternégyesével nyert az AEK.


Alig 24 óra alatt elkapkodták az összes vendégjegyet.


Egymás hegyén-hátán a csapatok.


A klubhoz közeli források szerint egy szó sem igaz abból, ami a görög sajtóban megjelent.


Nehéz vele nem egyet érteni.


Vajagic Dávid korai tizenegyesgóljával ugyan a felcsúti csapat szerzett vezetést, ám a játékrész hosszabbításában a Panathinaikos egyenlített a 17. Puskás–Suzuki-kupán.


Egyelőre nem tudni, mi miatt hunyt el a Panathinaikosz labdarúgója.


A magyar válogatott támadó remek játékkal debütált új csapatában.


A Panathinaikosz volt az utolsó görög csapat, amely (1971-ben) európai kupadöntőben szerepelhetett. Az együttes szakvezetője az Aranycsapat legendája volt.


A magyar focista nagyon szeretne ott lenni a nyári Európa-bajnokságon.


