Lannert egyértelműen egy személyes preferenciát akar az országra erőltetni

De egy miniszternek nem ez a dolga!


De egy miniszternek nem ez a dolga!


Az előrejelzés szerint Nyugat-, Közép- és Dél-Dunántúlon, Pest vármegyében és Budapesten, az Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon nagyon erős lehet az UV-B sugárzás.


Az orosz elnök hangsúlyozta, Oroszország készen áll arra, hogy gyorsan és megfelelő módon reagáljon bármilyen külső és belső fenyegetésre.


A neves iszlámkutatót és a Danube Institute vendégkutatóját kérdeztük az iszlám és a kereszténység több évszázados harcáról, és a Nyugat jövőjéről. Interjú.


Az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi paktuma hazánknak is komoly feladatokat ad, az új rendszer ráadásul jóval költségesebb lehet az eddiginél.


Pont az ilyenek miatt tanul egyre több amerikai gyerek otthon… Taps. Taps. Taps. Éljenek a libsik!


Szakértők szerint a földgáz piaci ára akár meg is duplázódhat.


„Az állam nem tudja előírni az embereknek a kereszténységet” – mondta Habsburg Eduárd korábbi nagykövet a Danube Institute rendezvényén, ahol a Nyugat és a kereszténység jövőjéről beszélgetetett Raymond Ibrahim amerikai szerzővel.


A romániai dróntámadást is felemlegették.


A „különút” nem pusztán eltérést jelent, hanem nyílt eltérést, esetleg engedetlenséget, szembeszegülést: problémákat okozó másságot a megbízható, engedelmes másság helyett. Molnár Attila Károly írása.


Sosem látott LMBTQ-propaganda zajlik Nyugaton, de szerintük ez nem elég. Sőt.


Az orosz parlament jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi Vlagyimir Putyin elnök számára, hogy külföldi országok ellen indítson hadműveletet.


A feltörekvő államok egyre nagyobb mozgásteret építenek ki a nemzetközi térben


A magyar–kazah kapcsolatok ma már többdimenziós partnerségek: nemcsak politikai párbeszédről van szó, hanem együttműködésről az energetika, az oktatás és a kultúra területén – nyilatkozta Aidar Kurmasev, a kazah KazISS szakértője.


Aljakszandr Lukasenka szerint Moszkva minden rendelkezésére álló fegyvert bevetne, ha Belaruszt támadás érné.


A nyugati országokban a baloldali pártok lettek az iszlamisták leglelkesebb támogatói. De mi vezethetett ide? Hajdú Tímea írása.


Az Orbán-kormányok vezető szerephez jutottak a mélyállami birodalmi szerveződés lebontásában.


Orbán Viktor akkor is megadta a tiszteletet Donald Trumpnak, és kiállt mellette, amikor a nyugat-európai politikai elit ennek az ellenkezőjén versengett. Stumpf István írása.


Ez derült ki az ukrán aranykonvoj ügyében folytatott nyomozások során.


Több tízezres, sokszínű nyugat-európai közösség él nálunk. Lapunknak arról meséltek néhányan, miért hagyták el hazájukat és választottak új otthont.
