Alapvető dolog, hogy a tudósember elmagyarázza, hogy a munkája miben járul hozzá a köz javához

2025. december 06. 19:24

A humántudományok jelentős része intellektuális farokméregetés, ami leginkább a farok tulajdonosának fontos, másodsorban meg néhány okos embernek valahol fent az elefántcsonttornyokban.

2025. december 06. 19:24
null
Sayfo Omar
Facebook

„Keményen felkérdezte Hankó Balázs minisztert a Pécsi Egyetem fiatal doktorandusza. A sirám oka: a modellváltott egyetemek piacorientáltak, irodalomtörténeti doktorija mellett félmunkában tanítania kell, ilyen körülmények között nem készül el a disszertációja négy év alatt, a bizottság elé vitt munka pedig gyenge minőségű lesz.

Hadd boomerkedjek egy kicsit: bezzeg az én időmben a doktorimat egy, de volt, hogy két munkahely mellett írtam és így is elkészült négy év alatt. Meg is védtem, egy neves nyugati egyetemen. Volt olyan, hogy filmforgatás szüneteiben, a nyár közepén egy homokbányában küzdöttem a lokalizációs és hibridizációs elméletek alkalmazásával a 60 fokosra hevült laptopomon a díszletek árnyékába húzódva. Megillet-e ezért vállveregetés? Dehogy. Nem a mellrák ellenszerét kutattam, hanem a gyermekek vallásos és politikai nevelését a Közel-Keleten. A Föld pont ugyanúgy forgott volna tovább, ha ehelyett az akkoriban divatos Clash of Clanst nyomogatom a telefonomon. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el
Tovább a cikkhezchevron

A humántudományok jelentős része intellektuális farokméregetés, ami leginkább a farok tulajdonosának fontos, másodsorban meg néhány okos embernek valahol fent az elefántcsonttornyokban. Aki adott már le ERC, Horizont vagy más pályázatot, az tudja, hogy a l’art pour l’art tudomány a haladó Nyugaton is a múlté, alapvető dolog hogy a tudósember elmagyarázza hogy a munkája miben járul hozzá a köz javához. Itthon, Mucsában is hadd engedhesse meg magának a köz, pontosabban a közt képviselni hivatott illetékes bizottság, hogy hajlandó-e eltartani 4-5 (de sokak esetében inkább 6-8) éven át egy fiatalt, aki így kiesik a munkaerőpiacról, hogy aztán némileg megkésve szembesüljön azzal, hogy az egyetemi katedrák száma kevés, mások nála csókosabbak, így aztán őszülő halántékkal kérdezze fel az akkori államtitkárt, hogy mi az hogy Ő (Ő!) nem kap munkát, mikor a TODOMÁNY szolgálatában élte le eddigi életét.”

Nyitókép: Wikipedia

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abcd2k
2025. december 08. 12:01
Ismerősöm klasszika filológia szakon indult. Kérdezem tőle, mi a B terv mert, ha szerencséd van 10 évente akár két üresedés is van ezen a területen. Két évvel később Londonban szállodát takarított, azóta tovább lépett, mivel se lusta, se hülye nem volt, talált egy olyan területet, ahol kifejezetten angolul jól beszélő közép-kelet-európaiakat kerestek. A felvételi szempont a kettős nyelvismeret volt és egy megfelelő IQ szint, az iskola nem játszott. Napi szinten találkozok elképesztően tájékozatlan, ostoba diplomásokkal, akik három összefüggő értelmes mondatot nem tudnak kipréselni magukból és mentálisan egy 8 éves gyerek világképével rendelkeznek.
Válasz erre
3
0
lazio154-5
2025. december 08. 08:31
Omar, te nem olvasod főnököd reggeli ébresztő sajtóját? Ott is hallhatod a sportvezetőktől: Az edző, játékos illik sportegyesületünk filozófiájához! Ha még sem, mert a játékos már 27 éves, akkor relatíve fiatal!
Válasz erre
0
0
Málaga21
2025. december 07. 19:57
Kedvenceim az ún. "szegénységkutatók" akik súlyos százmilliókból kikutatják, hogy a szegények azért szegények, mert kevés pénzt kapnak, és ha több pénzt kapnának, akkor kevésbé lennének szegények. Hogy miből? Hát, azt ő már nem kutatta, esetleg, ha kapna rá másik párszázmilliót.
Válasz erre
6
0
catalina11
2025. december 07. 17:58
Doktor Doktorovics 2025. december 06. 19:58 Fontos kérdésre tapintott rá. Irodalomtörténész például az a hölgy is, aki az akadémiai dolgozók tüntetéseit és petícióit szervezte, miközben 200 millió forint állami támogatást kapott a "Humanizmus kánonjai Magyarországon" című kutatási projektjére." CEU-ban a helye!
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!