Szoboszlai és Kovács a téma a román sajtóban: „Legalább meg tudták beszélni”

Magyar nyelven folyt a társalgás a Liverpool labdarúgója és a játékvezető között.

Az IFFHS szavazásán a francia Clément Turpint választották meg az év legjobb játékvezetőjének. A negyedik helyen az erdélyi magyar Kovács István végzett.

A francia Clément Turpint választotta az év legjobb labdarúgó-játékvezetőjévé az IFFHS, amelynek szavazásán az erdélyi magyar Kovács István negyedikként végzett.

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet rangsorának élére 65 ponttal került a 43 esztendős Turpin, aki 2019 óta minden alkalommal bejutott az első tízbe, korábbi legjobbja a 2023-as harmadik helyezés volt. Idén ő bíráskodott a Barcelona–Inter találkozón, a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, illetve például az azeri Qarabag és a Ferencváros meccsén, a BL-selejtező negyedik fordulójának visszavágóján.

Ezt is ajánljuk a témában

Magyar nyelven folyt a társalgás a Liverpool labdarúgója és a játékvezető között.

Mögötte másodikként holtversenyben a tavalyi győztes, szintén francia Francois Letexier, valamint az IFFHS-díj 2022-es és 2023-as nyertese, a lengyel Szymon Marciniak zárt egyaránt 55 ponttal.
A Nagykárolyban született, 41 éves Kovács István 54 ponttal végzett negyedikként a világ legjobb futballbírói között.
Ő vezette idén a Bajnokok Ligája döntőjét a Paris Saint-Germain és az Internazionale között.
Nyitókép: PAUL ELLIS / AFP