A legnagyobb bukásához a magyarok is hozzájárultak – hetvenegy éves lett Bruce Willis, íme 5 rendhagyó szerepvállalása

Az akciófilmjein szocializálódva még mindig fájdalmas szembenézni azzal, hogy egy lezárt életműről beszélhetünk, Bruce Willis születésnapja alkalmából viszont most a búslakodás helyett inkább a zseniális karrierjét ünnepeljük. És nyilván elsősorban keménykezű igazságtevőként azonosítjuk, eltérő karaktereket is hasonlóképpen ügyesen formált meg. 

Nicsak, ki beszél (1989)

Rongyosra nézte annak idején videókazettán John Travolta nagy sikerű családi vígjátékát, de mégsem emlékszik rá, hogy Bruce Willis játszott volna benne? Nem véletlenül, ugyanis a csecsemő hangjaként hallható csupán, így a magyar szinkron miatt lemaradtunk róla. Végül is, érthető választás volt erre a szerepre, hiszen 

A második részben ráadásul a másik kölyöknek Damon Wayans kölcsönözte az orgánumát, egy évvel később pedig a két színészt együtt láthattuk Az utolsó cserkészben. 

1994-ben pedig John Travoltával a Ponyvaregényben szerepelt együtt, a 2022-ben debütált Fejvadászok bosszúját pedig azzal reklámozták, hogy Tarantino klasszikusa után csaknem harminc évvel ismét közös filmben láthatjuk a két sztárt. Sajnos a felvételek alatt Willis már súlyos afáziában szenvedett, de egyébként sem rajta múlt, hogy csapnivaló lett a végeredmény.

Hudson Hawk – Egy mestertolvaj aranyat ér (1991)

Ritka szomorú tud lenni, amikor valakinek éppen a régóta dédelgetett álomprojektje fordul totális kudarcba. Legutóbb ez történt Kevin Costnerrel a Horizont: Egy amerikai eposszal, Francis Ford Coppolával a Megalopolisz című sci-fivel, de a frissen sztárrá vált Bruce Willisnek is majdnem totális gellert kapott a karrierje, amikor végre megfilmesítették a főszereplésével az előtte már több mint tíz évig pátyolgatott ötletét. 

A Hudson Hawk – Egy mestertolvaj aranyat ér mára némi kult státuszba került,  de a maga korában a musicalelemekkel is operáló sajátos James Bond-paródiát se lenyelni, se kiköpni nem tudta a közönség. És azt sem segítette a sikert, hogy a marketingesek átverték a nézőket, és úgy vágták össze az előzetest, mint egy új Die Hard-filmről lenne szó. Az infernális bukáshoz azonban több is kellett; a költségvetés elszállt mások mellett a tervezettnél jóval lassabban haladó forgatás és a számtalan európai helyszín miatt. És ironikus módon azért is, mert 

Végül az akkoriban gigászinak számító hatvanötmillió dolláros büdzséből világszinten is csupán tizenhétmillió csordogált vissza. 

A Sakál (1997)

A Sakál napja című klasszikus modernizált átiratában a hírhedt bérgyilkos az oroszok megbízásából a first ladyt veszi célba, az egyetlen ember pedig, aki ismeri a merénylő arcát, egy bebörtönzött IRA-terrorista. Az FBI azonban ahelyett, hogy megkérné, rajzolja le nekik a fizimiskáját – ez nyilván túl logikus lenne –, inkább szabadon engedi, azt ígérve, hogy amennyiben kézre keríti a gyilkost, amnesztiában részesül. 

Abból a szempontból ez az alkotás nem lóg ki Willis életművéből, hogy ezúttal is inkább a fegyvereket járatja és nem a száját, viszont 

És roppant menőn és karizmatikusan formálja meg a címszereplőt, de Richard Gere-t is üdítő volt a sok bájgúnárkodás után akcióhősként. 

Persze, ha visszagondolok a film korabeli kritikai fogadtatására, akkor lehet, hogy mai szemmel már nem érezném túl acélosnak. Tizenkét évesen viszont egy balatonkenesei moziba belógva látni feledhetetlen élmény volt, így eszem ágában sincs utólag lerombolni ezt az emléket egy újranézéssel.

Hatodik érzék (1999)

Azután, hogy oly sokszor láttuk atlétatrikóban cifra trágárságok közepette irtani az ellent, ha van olyan karaktertípus, ami látszólag egyáltalán nem passzol hozzá, 

M. Night Shyamalan brutális sikert aratott horrorjában a visszafogott, elegáns játékával mégis százszázalékosan hiteles volt a szellemeket látó kölyök gyermekpszichológusának szerepében: olykor szavak nélkül, csekély gesztusokkal is magabiztosan uralta a vásznat. A melankolikus ábrázatával pedig gond nélkül megteremtette annak a mélységnek az illúzióját, amelynek köszönhetően elhittük, egy végtelenül tanult, magas intellektusú férfit látunk.

Bajnokok reggelije (2000)

Meg merem kockáztatni, hogy Kurt Vonnegut regénye talán a legviccesebb könyv a teljes világirodalomban, számtalan kellemetlen percet okozott, amikor egyetemistaként a metrón olvasva nem bírtam elfojtani a röhögést. Viszont annyira komplex és szürreális, hogy valószínűleg lehetetlen lenne méltóképpen megfilmesíteni, bele is tört rendesen Alan Rudolph rendező bicskája. Nem kicsit, nagyon. 

Totális káoszt szabadított a vászonra, mivel előbb olvastam a könyvet, mint hogy a feldolgozást láttam volna, így nem tudom százszázalékosan kijelenteni, de egészen biztos vagyok benne, hogy aki előzetes ismeret nélkül ül le elé, egy kukkot sem ért a filmből. Orbitális bukás is lett belőle, tizenkétmillió dollárból készült, világszerte viszont mindössze 174 ezer dollárt termelt.  A költségvetés jelentős része egyébként valószínűleg Willis zsebében landolt, és rá is szolgált: 

akiért ugyan a kisvárosban az összes nő mániákusan rajong, súlyos tévképzetek gyötrik, a halott feleségével beszélget, máskor pedig öngyilkossággal kísérletezik. Kár, hogy a sztárnak ez a vígjátéki vonal egy-egy példát leszámítva sosem jött be igazán, mert kiváló komikusi vénája miatt ezúttal is ő mentette meg a filmet a teljes nézhetetlenségtől.  

Nyitókép: Hudson Hawk - Egy mestertolvaj aranyat ér. Forrás: TMDB