A Disney először alaposan felcsigázta a képregényhős rajongóit, hogy aztán jól helyben hagyja őket

Háromnegyed óra intenzív és zsigeri akció hardcore metálra komponálva, mégis keserű szájízzel távozunk.

Nagy sikerrel üldözte a bűnt öt évadon keresztül, most majd két órában teszi ugyanezt Tom Clancy híres karaktere. A sorozat rajongói nem fognak hanyatt esni a Jack Ryan – Szellemháborútól, akik pedig nem követték, aligha fognak olthatatlan vágyat érezni a pótlásra.

Miközben pörgött a stáblista, meggyőződésemmé vált, hogy a mesterséges intelligencia írta a filmzenét, hiszen pont olyan, mintha csak megadtunk volna néhány támpontot: militarista, szigorú, elektronikus dallamokat szeretnénk hallani, és ezek alapján legyártotta volna a lehető legátlagosabbat. Nagyobb baj, hogy hasonló érzéseim voltak Jack Ryan – Szellemháború forgatókönyve kapcsán is.

Az biztos, hogy már régen kipusztult volna az emberiség, ha Tom Clancy regényeinek hőse olyan sikerrátával mentene meg minket különféle globális katasztrófáktól,

mint amilyen változó minőségben sikerül a karaktert mozgóképre ültetni.
A CIA-elemző, aki gyakran az íróasztal mögül a tűzvonalban találja magát, először Alec Baldwin alakításában tűnt fel a vásznon még 1990-ben, a Vadászat a Vörös Októberre pedig kisebb akcióklasszikussá vált, sokak szerint az egyik legkiválóbb tengeralattjárós film; nem mintha hosszú lenne a lista. Aztán Harrison Ford vette át a stafétabotot két filmben is (Férfias játékok, Végveszélyben), és talán neki állt a legjobban az alapvetően az eszét használó, de ha a helyzet úgy kívánja, az egykori katonai képesítéseit is bevető ügynök figurája. Ezt követően igencsak hányatott évtizedek következtek a karakter számára: Ben Affleck főszereplésével 2002-ben visszatért a mozikba A rettegés arénájában, de igazi langyos középszer lett a végeredmény, majd jött a Chris Pine-nal az élen a Jack Ryan: Árnyékügynök (2014), amelyről még ennyi jót sem lehetett mondani.
Szóval minden igyekezet ellenére sem sikerült egy James Bond-kaliberű popkulturális ikont alkotni a figurából, pedig a hasonlóságok adottak lennének hozzá.
Bár Tom Clancy regényei szerint Jack Ryan 1950-ben született, akárcsak a 007-es ügynök, ugyanúgy többnyire egy negyven körüli palit látunk függetlenül attól, hogy a hidegháború alatt vagy napjainkban próbálja megvédeni az emberiséget, és a brit kollégájához hasonlóan mindig újabb és újabb színészek formálják meg. De valószínűleg pont azért nem lett soha olyan népszerű, mint amiért a rajongói szeretik: nem egy nőcsábász, szellemeskedő és kemény öklű szupermacsóról van szó, hanem lényegében egy szürke elemzőről, aki csak akkor ragad fegyvert, ha a kényszerűség úgy hozza. És általában úgy hozza, így szép kis tűzijátékot lehet kreálni a kalandjaiból, miközben túl hétköznapi figura ahhoz, hogy sok millió néző frissítgesse a híroldalakat olthatatlan kíváncsisággal, vajon legközelebb ki formálja majd meg, és mikor láthatjuk ismét a mozikban.
Át is költözött a televízióba, és bár nem követtem a Prime Videón futó Jack Ryan című sorozatot, azt azért hallottam, hogy
igencsak odatették magukat az alkotók,
Michael Bay is beállt producerként mögé, és elég pozitív fogadtatása volt, most pedig, három évvel az utolsó szezon után megfejelték egy egész estés filmmel. És ugyan biztos vagyok benne, hogy a széria sokkal jobb lehetett, ennek megnézése után enyhén szólva sem kaptam kedvet ahhoz, hogy bepótoljam mind az öt évadot.
Nem azért, mert borzalmas lenne a Jack Ryan – Szellemháború, komoly hibákat nem tudok felróni neki, de elvitathatatlan érdemeket sem sorolni. A főszerepet alakító John Krasinski nem rossz, de azt sem állítható, hogy a tévéképernyőn keresztül is érezhető aurája lenne, és ugyanezt tudnám mondani a többi színészről is. A sztori szintén nem nagy eresztés; kifejezetten közhelyes kémtörténetet kapunk, amelyben egy korábban feloszlatott katonai alakulat vezetője az egykori megbízói ellen bosszút forral, és mivel nem nagy tisztelője az emberi életeknek, ildomos minél hamarabb megállítani.
Az akciójelenetek egészen pofásak,
nem szabad persze hollywoodi blockbustereket megszégyenítő látványt várni, de látszik, hogy profi iparosok próbálták kihozni a legtöbbet a feltehetőleg nem éppen eget rengető költségvetésből. A cselekmény pedig nagyrészt pörög, de azért nem fogjuk a karfát sem markolászni izgalmunkban. És ugyanígy lehetne jellemezni a film összes aspektusát, azaz a Prime Video hozott is ajándékot, meg nem is.
A sorozat rajongóinak ez valószínűleg kevés lesz, akik pedig hozzám hasonlóan nem nézték, nem emiatt fognak rákattanni, mert hiányzik belőle minden egyéniség, ellenben igazából utálni sem lehet. Így pedig tényleg olyan, mintha valóban a mesterséges intelligencia generálta volna: technikailag kielégítő, csak épp az emberi szellem hiányzik belőle.
Jack Ryan – Szellemháború – amerikai akciófilm. Megtekinhető a Prime Video kínálatában.
Nyitókép: Jack Ryan – Szellemháború. Forrás: Prime Video