Daredevil: Újjászületés – kevés jó dolgot köszönhetünk a Netflixnek, a Disney most azt is hazavágja
A stúdió a legkisebb kockázatot sem meri vállalni, így lassacskán teljes érdektelenségbe zülleszti a streamingszolgáltató korábbi kiváló sorozatát.

Háromnegyed óra intenzív és zsigeri akció hardcore metálra komponálva, mégis keserű szájízzel távozunk. A Megtorló: Az utolsó célpont az elmúlt sok év talán legkiválóbb képregény-adaptációja, ezért is fájdalmas, hogy a Disney-nek nincsenek komoly tervei vele.

Ha van olyan képregénykarakter, amelyből papíron nem lenne agysebészet egy kielégítő filmfeldolgozást készíteni, akkor az a Megtorló. Hiszen miről is van szó? Adott egy ex-tengerészgyalogos, akinek lemészárolják a családját, ő pedig úgy dönt, az egész életét a bűnözők likvidálására teszi fel. Nincsenek különleges képességei, és mesés vagyon sem pihen a bankszámláján, mint Batmannek, csak a két kezére és a lőfegyvereire számíthat.

Ezt a pofonegyszerű sztorit mégis több alkalommal is sikerült elszúrni.
Először 1989-ben Dolph Lundgren keltette életre a figurát A Büntetőben: a kifejezetten B kategóriás produkció legfeljebb bűnös élvezetként értékelhető. Jól érződik, hogy a stábnak sem ez volt a szerelemprojektje, olyannyira tettek rá, milyen lesz a végeredmény, hogy a címszereplő a jelképének számító halálfejes pólót sem viseli benne. Érdekesség, hogy Mark Goldblatt ezt követően nem is rendezett több filmet, viszont rendkívül sikeres vágó lett, tucatnyi blockbusteren dolgozott, a Terminátor 2 – Az ítélet napjával Oscarra is jelölték.

2004-ben ismét nekifutottak az antihősnek, ez a változat alapvetően egy egész korrekt akciófilm lett önállóan nézve, adaptációként viszont nem állta meg a helyét: Thomas Jane jó színész, de túl cingár volt a szerepre, érzelmes játéka pedig egyáltalán nem passzolt az ellenfeleit buldózerként daráló figurához. A Megtorló: Háborús övezetben 2008-ban Ray Stevenson orvosolta mindezt, kő kövön nem maradt, miközben megtanulta kesztyűbe dudálni a rosszfiúkat, de talán még a Lundgren-féle változatnál is harsányabb B kategóriás íze volt a filmnek.
Aztán eljött a 2010-es évek közepe, ami utólag a Netflix aranykorának tekinthető; mai szemmel elképesztő a különbség, akkoriban mennyivel nagyobb figyelmet fordítottak a saját gyártású produkciókra. És az egyik legszimpatikusabb húzásuk az volt, hogy
képesek voltak új színt hozni a steril, futószalagon készült Marvel-adaptációk tengerébe.
Több, kevésbé ismert karakter főszereplésével készítettek felnőtteknek szánt, a maguk módján realista és drámai sorozatokat, a Daredevil vagy a Jessica Jones mellett pedig A Megtorló volt az abszolút csúcs. Jon Bernthalnál tökéletesebb választást álmodni sem lehet a szerepre, a drabális fizikuma láttán elhittük, hogy a legelvetemültebb bűnözők is hamar vigyázzba állnak, de közben a karakter tragikus vetületét is lenyűgözően prezentálta,
nála férfiasabban talán egy színész sem képes sírni.
A rajongók öröme viszont csak néhány évig tartott, a Disney felvásárolta a Netflixhez tartozó licencjogokat, az említett Marvel-sorozatokat pedig nem kívánták folytatni, túlságosan nyersek és erőszakosak voltak az imázsukhoz. Végül a közönség nyomásgyakorlása miatt a Daredevilt mégis feltámasztották igencsak óvatoskodó módon, a többi karakter azonban parlagon maradt, így valószínűleg milliók szíve dobbant meg, amikor kiderült, hogy a Megtorló végül visszatér egy film erejéig.
Ezt is ajánljuk a témában
A stúdió a legkisebb kockázatot sem meri vállalni, így lassacskán teljes érdektelenségbe zülleszti a streamingszolgáltató korábbi kiváló sorozatát.

Amiről aztán kiderült, hogy nem is film, csupán egy úgynevezett televíziós különkiadás, ami stáblista nélkül mindössze negyvennégy perc.
A fájdalmat pedig tovább fokozza, hogy brutálisan jól sikerült.
A címszereplő még mindig poszttraumás stresszel és mély depresszióval küzd, visszavonulva, a konfliktusokat kerülve tengeti a napjait, árnyéka önmagának, öngyilkos gondolatai vannak. Ám feltűnik a színen egy maffiacsalád vezetőnője, akinek korábban az (anti)hősünk lemészárolta gyermekeit, ezért zabos, és ráküldi a város összes bűnözőjét. Az egykori katona viszont még mindig drágán adja az életét, és felveszi a kesztyűt.
A Megtorló: Az utolsó célpont nagyobbat nem is füllenthetne az alcímével, egy húszperces drámai felvezetés után beindul a cséplőgép, és meg sem áll a stáblistáig, ezalatt pedig nem egy, hanem sok tucat ellenféllel végez a főszereplő.
Az akciók brutálisak, zsigeriek és intenzívek, a menőséget fokozza, hogy a darálás egy része a Hatebreed I Will Be Heard című dalára zajlik.
Ha mindez egy új sorozat pilotepizódja lenne, akkor a karakter rajongói most a mennyországban érezhetnék magukat, így viszont rendkívül kellemetlen a kiadós szórakozás után arra eszmélni, hogy egyelőre nincsenek hasonló tervei a Disneynek.
Az egész miniprodukció lényegében csak azért született, mert a karakter feltűnik majd a nyáron érkező Pókember: Vadonatúj napban, és szerették volna, ha előtte még szélesebb közönség megismeri a nevét. Viszont az említett sikervárományos film korhatár nélküli lesz, azaz muszáj lesz a Megtorlónak visszafognia magát. Családbarát tálalásban ez a figura pedig olyan, mint egy csilis hamburger, amelyből a fűszer és a hús is kifelejtődött.
A Megtorló: Az utolsó célpont – amerikai akciófilm. Megtekinthető a Disney+ kínálatában.
Nyitókép: A Megtorló: Az utolsó célpont. (Disney+)