Nincs több mellébeszélés: életbe lép a migrációs paktum

Egyszerre győzelem és vereség Európa migrációellenes erői számára a június 12-én hatályba lépő migrációs és menekültügyi paktum, amely a kormányváltással Magyarország számára is húsba vágó kérdéssé vált. Míg ugyanis Orbán Viktor kormánya inkább fizette az Európai Unió Bírósága által az Európai Bizottság panaszára kiszabott, de a célon messze túllövő gigabírságot, mintsem hogy részt vegyen az általa diszfunkcio­nálisnak tartott uniós migrációs politikában, addig Magyar Péter miniszterelnök május 29-én Brüsszelben nagyokat orbánozva bár, de egyértelműen el­fogadta a migrációs paktumot, benne Magyarország kötelezettségeit. 

A szigorítás szándékai 

A paktumot lehet jelentős migrációellenes győzelemként is értelmezni. A tény az, hogy 

és új intézmények sorát vezeti be. Egyszerre garantálja, hogy az Európai Unióban lehetőség legyen menedékjogot kérni, és vet számot azzal a realitással is, hogy a kérvényezők túlnyomó többsége nem jogosult menedékjogra, viszont kérelmük elutasítása esetén szinte lehetetlen visszaküldeni őket a származási országukba, ezért itt maradnak, és túlterhelik az európai szociális és közbiztonsági rendszereket. 

Az új intézmények sora hosszú. A menedékjoggal való visszaélés és az elutasított jelentkezők folyamatos próbálkozásainak meghiúsítására például kialakítják az Eurodac adatbázist a menedékkérők adatainak teljes körű nyilvántartásával. Fő innovációként pedig létrejön a korábban még az európai joggal ellentétesnek kikiáltott magyar tranzitzónákra megszólalásig hasonlító „határon folytatott eljárás” intézménye mind a menekült­ügyi, mind a visszaküldési eljárás tekintetében. Azokat, akik származási országuk adatai alapján aligha esélyesek menedékjogra, félrevezetik a hatóságokat, vagy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, az Európai Unióba való beléptetés nélkül – ez kulcsfontosságú újdonság, hiszen elutasítás esetén így nem válnak az EU nehezen megoldható problémájává – a határon vetik alá fellebbezéssel együtt is maximum három hónapos menekültügyi eljárásnak. És ha nem kapnak menedékjogot, a határról toloncolják őket ki. 

A migrációs paktumot kiegészíti egy – egyébként az Európai Parlamentben ritka, az Európai Néppárt és a tőle jobbra álló frakciók közötti együttműködésben létrejövő – új visszatoloncolási szabályozás, amely egységesíti az EU-ban tartózkodni nem jogosultak hazaküldésének rendszerét, bezárja a hatóságok előli eltűnésre vagy a más tagállamba menekülésre vonatkozó kiskapukat, és az egész EU-ra nézve engedélyezi az olasz–albán együttműködéshez hasonló „visszatérési központok” létrehozását harmadik országokban. 

A kvóta, az marad 

Ugyanakkor másik olvasatban nagy migrációellenes vereség a paktum, mert 

az európai bevándorláspolitikai gondolkodásból. Az előző magyar kormány emiatt nem támogatta a migrációs paktumot, s az új kormánynak is leginkább ezzel fog meggyűlni a baja, hiába igyekszik a politikai mézeshetek alatt minél inkább bagatellizálni a paktum elfogadásának jelentőségét. 

„Százszor elmondtuk, hogy egy esetleges válsághelyzet megoldásában Magyarország nem migránsok befogadásával vagy pénzek befizetésével működne közre, hanem technikai segítséggel: szakembereket, rendőröket küldünk, ha egy uniós tagállam határa váratlanul nagy migrációs nyomás alá kerül” – fogalmazott hivatalba lépését követő első interjújában Orbán Anita külügyminiszter a Válasz Online-nak. Ám pont ez az, ami a migrációs paktum alatt kifejezetten nem lesz lehetséges: technikai segítségnyújtással akkor lehet kiváltani a migránsok befogadását vagy befogadásuk pénzbeli megváltását, ha nincs váratlanul nagy migrációs nyomás alatt az Európai Unió. 

A migrációs paktum a migránskvóta rendszerét annyiban finomítja, hogy az Európai Bizottság az eredeti elképzeléssel ellentétben nem egyszerűen szétdobja a migránsokat egy előre megállapított százalékos arány szerint. Ehelyett évente minimum harmincezer, szükség esetén annál több migráns tagállamok közötti áthelyezését írhatná elő. A tagállamok népessége és nemzeti összterméke (GDP-je) alapján ezt a kvótát teljesíthetnék szabad döntésük alapján migránsok átvételével, avagy migránsonként húszezer eurós (mostani árfolyamon hétmillió forintos) pénzbeli megváltással, illetve azzal egyenértékű természetbeni technikai segítségnyújtással. 

Igen ám, de – számolva azzal, hogy a tagállamok döntő többségében a migráció kiemelt politikai kockázattá vált, így aligha fognak tolongani az önkéntes befogadók – a paktum azt is szabályozza, hogy az összes felajánlás 60 százalékának migránsátvételből vagy pénzbeli meg­váltásból kell állnia. Ha ez nem jön össze, akkor bizony a technikai segítségnyújtással próbálkozó tagállamoknak igenis át kell venniük migránsokat, vagy fizetniük kell – ez egy a bizottság és a többi tagállam által is behajtható, kötelező érvényű szabály. 

Bár ezt a kötelezettséget például önmaguk „migrációs nyomás alatt álló országgá” minősítésével és az Ukrajnából érkező menekültek befogadott migránsnak való „elkönyvelésével” lényegében ma is megkerülik a közép-európai országok, de van olyan helyzet, amikor ez sem működik már. Ha az EU egészében a migrációs válság akkora, hogy a tengeri vagy szárazföldi frontországok jelentős része „migrációs nyomás alatt álló országgá” vagy „komoly migrációs helyzettel” küzdő országgá válik, akkor nincs az a migránskönyvelési módszer, amellyel meg lehetne úszni azt, hogy a paktum szerinti szolidaritási kötelezettséget migránsok átvételével vagy pénzbeli megváltásával kelljen teljesítenie Magyarországnak is. 

Azaz épp az ellenkezője igaz annak, amit Orbán Anita mond: a migránsok átvételét vagy pénzbeli megváltását akkor lehet csak megúszni, ha épp nincs súlyos migrációs nyomás alatt az unió. Egy a 2015-öshöz hasonló helyzetben már egyáltalán nem lehetne. 

Politikai atombomba 

És ezzel vissza is kanyarodtunk a 2015-ös migránsválság alatt kiforrott magyar bevándorláspolitikai alapvetéshez: az Orbán-kormányok akkor és az után is az ellen tiltakoztak, hogy olyan migránsok betelepítését kényszeríthesse Magyarországra az Európai Bizottság, akik a magyar migrációs politika – a fizikai és jogi határzár, azaz a kerítés- és a tranzitzónákban, majd csak a nagykövetségeken kérhető menedékjog – körülményei között be sem léphettek volna az Európai Unióba. Ezt az alapvetést – miszerint a bevándorláspolitikának olyan keménynek kell lennie, hogy egyáltalán ne juthasson be senki, aki nem jogosult menedékjogra – a migrációs paktum nem valósítja meg, hiába szigorít kétségkívül rengeteget, könnyíti a hazatoloncolást és vizezi fel a migránskvótáról szóló eredeti elképzeléseket. 

Ráadásul a paktumba bekerült egy politikai atombomba is, akárcsak anno a jogállamisági kondicionalitási eljárásba és a helyreállítási alap szabályozásába: az ügy ura itt is a bizottság, és ez – mint Magyarország előző öt éve mutatja – problémákat okozhat azon tagállamoknak, amelyek politikai vitában állnak vele, esetleg az európai ernyőpárt egyik tagpártja vezeti őket, amelyet az EU elmúlt negyven évében mindig kiszámítha­tóan néppárti, szocialista vagy liberális bizottsági elnöke nem szeret. 

Ahogy a magyar uniós pénzek felszabadítását ha akarták, sem tudták volna megszavazni a tagállamok az Európai Bizottság vonatkozó javaslata nélkül, és ahogy a helyreállítási alapban megfogalmazott reformok teljesülését is a bizottság hatásköre elismerni, úgy azt is e testület állapítja meg, hogy egy adott tagállam migrációs nyomás alatt álló ország-e – márpedig ezen múlik szinte minden abban a tekintetben, hogy mennyire terhelhető más országok migránsainak befogadásával. 

Brüsszel ezzel újabb lépést tett előre az EU demokratikusan legitimnek csak többszörös áttételen keresztül mondható, állampolgárok által nem leváltható, ám teljhatalmú kormányává válás immáron magyar vétóval sem szegélyezett útján.

Nyitókép: Afrikai migránsok érkeznek a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre
Fotó: AFP/Antonio Sempere