Daredevil: Újjászületés – kevés jó dolgot köszönhetünk a Netflixnek, a Disney most azt is hazavágja

Teljesen egyetértettem Martin Scorsese-vel, amikor azt nyilatkozta, a Marvel-produkciók valójában nem filmek, csak vidámparki attrakciók. Mert valóban, nincs egy őszinte emberi pillanatuk, nincs bennük igazi dráma, a humor infantilis, az egyetlen eszköz, amellyel hatást tudnak kiváltani, az a látványvilágban rejlik. 

Utóbbit véleményem szerint a 2012-es Bosszúállók esetében sikerült is csúcsra járatni, az IMAX-teremben tátva maradt a szám, ezt az élményt azóta sem éltem át, mert ugyan próbáltak árnyalatokat csiszolni a trükkökön, de a jelenlegi turbulens technológiai innováció a mozikban nem érhető tetten. Ahogyan az Avatar legújabb része sem tudott külsőségek tekintetében rálicitálni a második etapra, úgy az újabb szuperhősfilmek sem lettek külsőségek tekintetében grandiózusabbak az elmúlt közel másfél évtizedben. 

Márpedig mi marad, ha ezekből az alkotásokból kivesszük a speciális effekteket? Általában egy üres lufi. Aztán a kétezres évek közepén onnan jött a megváltás, ahonnan a legkevésbé sem számítottam volna rá: 

A streamingszolgáltató – a maga módján – komolyan vehető képregény-feldolgozásokkal jelentkezett, és az élére vasalt Marvel-filmekkel szemben nem félt kockázatot vállalni. A Luke Cage a blaxploitation – azaz a hetvenes években a fekete közönséget megcélzó B filmek – műfajával házasított össze egy szuperhőstörténetet, noha az említett korszak és irányzat valószínűleg nem sokat mond a célközönségnek számító tizenévesek számára. A Jessica Jonesban szintén egy különleges képességekkel rendelkező, de depressziós és alkoholista nő a főszereplő, 

Amikor a karakter Ben Affleck főszereplésével 2003-ban bemutatkozott a vásznon, enyhén szólva sem aratott osztatlan sikert, valószínűleg nem sokan fogadtak volna arra, hogy később egy olyan televíziós széria születik belőle, amelyet egy lapon lehet emlegetni A sötét lovaggal, és minden idők egyik legkiválóbb képregény-feldolgozása lesz. Valódi dráma, kiváló színészek, brutális akciók, magába szippantóan komor atmoszféra, egyedi hangvétel – minden benne volt, ami hiányzott a mozikba szánt hasonló tematikájú produkciók sorából. 

Vagyis nem teljesen, de majdnem mindent. Először felvásárolta a licencjogokat, így a Netflixnek nem volt lehetősége folytatni az említett szériákat, ők azonban nem akarták, azok az erőszakosságuk révén nem illeszkedtek a családbarát kínálatukba. Majd részben rajongói nyomásgyakorlás hatására a Daredevilt végül mégis leporolták, hét évvel később tavaly Újjászületés alcímmel továbbfűzték a sorozatot. Az első évadból azonban éppen az a fajta teljes biztonsági játék érződött, amely a legutóbbi Csillagok háborúja-trilógia esetében. 

A Netflixen három évadon keresztül néztük, ahogyan a címszereplő a brutális gengszterrel, Wilson Fiskkel küzd, a végén a hősünknek sikerült börtönbe juttatni a gonosztevőt, azaz egy kerek egész történetet kaptunk. Erre az új sorozat úgy indul, hogy a gazember szabadlábra kerül, indul a New York-i polgármester-választáson, meg is nyeri, és nem tutyimutyiskodik, mint Karácsony Gergely, hanem egyből az asztalra csap, és magánhadsereget verbuvál, hogy kiiktassa a városban a maszkos igazságosztókat. Ez nyilván nem tetszik Daredevilnek, aki ugyan egy tragikus esemény után szögre akasztotta a maskaráját, de most újra magára ráncigálja a hacukát. 

Azaz bár behoztak néhány érdekesnek tűnő új karaktert, azok többnyire a háttérben maradnak, és ismét a két ellenlábas sakkjátszmáját követhetjük végig épp úgy, mint előtte három esztendőn keresztül. Mindez látszólag a most debütált második évadban sem változik, az első részben a főszereplő újra és újra borsot tör a gaz politikus orra alá, a válaszcsapás sem marad el, ez az adok-kapok pedig valószínűleg kitart nemcsak a második, de már a berendelt harmadik szezon végéig is. 

Mindezek ellenére a Daredevil: Újjászületés így is bőven jobb, mint egy átlagos Marvel-széria, mert legalább az alapépítőköveit nem piszkálták.

Charlie Cox továbbra is kiválóan formálja meg a civilben vak ügyvédként tevékenykedő, éjjelente pedig erkölcsi kérdéseken gyötrődő maszkos hősként grasszáló címszereplőt, Vincent D'Onofrio pedig változatlanul lehengerlő a fizikailag is fenyegető, végtelenül határozott, de közben az érzelmeit és az indulatait szabályozni képtelen antagonista szerepében. És ő lenne a legnagyobb nyertese annak, ha végre kinyírnák a karakterét, mert ebben a sorozatban már a teljes eszköztárát felvonultatta, a színészben Oscar-díjra érdemes alakítások is rejtőzhetnének, ha nem fecsérelné tovább az idejét itt.

Mert ebből a sorozatból már csaknem minden frissesség kiveszett, ugyanazokat a köröket futja újra és újra, noha ez a biztonsági játék hosszú távon nem feltétlenül kifizetődő. A Daredevil: Újjászületés ugyanis igencsak csalódáskeltő nézőszámokat produkált eddig, azaz úgy tűnik, nem mindig érdemes megfogadni azt a tanácsot, hogy ne hagyjuk el a járt utat a járatlanért.  

A Daredevil: Újjászületés megtekinthető a Disney+ kínálatában. 

Nyitókép: Daredevil: Újjászületés. Forrás: Disney+