Sydney Sweeney Rév Marcell kamerája előtt kezdett OnlyFans-karrierbe

Terjed egy mém az interneten, hogy azért jó nézni az Eufóriát, mert teljesen mindegy, milyen rossz napunk van, Rue-nak egészen biztosan sokkal rosszabb. És valóban kevés olyan karakter létezik, amelyik ennyire éltanuló lenne az önsorsrontásban. Az első két évadban a poklok poklát járta meg a drogfüggőségének és az azokkal kapcsolatos döntéseinek következtében, és az új szezon nyitányából rögtön kiderül, bár eltelt bő négy év, még mindig pontosan tudja, miként kerüljön hatalmas kulimászba. 

Az első percekben azt láthatjuk, ahogyan drogot csempész Mexikóból, és nemcsak a határátkelés kapcsán teszi kockára az életét, hanem azáltal is, hogy a cuccot a biztonság kedvéért előtte tasakokba csomagolva lenyeli; ha kiszakad egy zacskó, neki kampó. Korábban ráadásul olyan mértékű tartozást halmozott fel a kábítószer-fogyasztásával, hogy így kell törlesztenie, és mivel a szervezett bűnözésben való részvétel sosem életbiztosítás, hamar komoly ellenségeket szerez. 

2019-ben hatalmasat ütött az Eufória, viszont, az érdemei elismerése mellett, nem amiatt, mert annyira innovatív lett volna. 

Kábítószerfüggő, kiüresedett fiatalok, akiket a szépségkultusz és a közösségi média elvárásai teljesen megbolondítottak, szeretetre vágyó, de a kapcsolódást csak a szexen keresztül megélni képes figurák, a gyerek és szülő viszonyok teljes csődje, nihilben elfojtott emberi érzelmek, amelyek olykor erőszakban törnek ki. Messze nem ez volt az első sorozat, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozott, de Sam Levinson író-rendező – aki mindössze harmincnégy éves volt az első évad bemutatójakor – kellő humorral, lendületes stílussal, meghökkentő jelenetek sorával fogalmazta mindezt. 

És olyan sikert aratva, 

Legalábbis a rajongók által szeretett második szezon esetében úgy éreztem, hogy teljesen arányt tévesztett. Azt, hogy egészen szabálytalan narratív megoldásokkal élt, alapvetően punkságnak könyvelném el, de olyannyira átfordult öncélúnak ható művészieskedésbe, hogy noha egy-egy jelenet drámai hatása bőven túlmutatott a teljes első szezonon, valahogy elvesztettem a kapcsolatot a szereplőkkel. Különösen Rue-val: bár ennél őszintébben és erősebb színészi játékkal talán sosem láttam megfogalmazni, miként pusztít szanaszét egy családot egy drogfüggő, és hogyan hozza elő egy szerhasználó legaljasabb énjét az elvonás, pont emiatt idővel elengedtem a kezét, és képtelen voltam szurkolni a sorsáért. 

Most azonban olyan, mintha Sam Levinson teljes biztonsági játékba váltott volna, és egy teljesen generikus krimit kezdene építeni. Annál nagyobb öngólt nehéz elképzelni, hogy látszólag Rue drogcsempészkarrierje szolgálja majd a cselekmény fősodrát a sivatagban, hiszen lehetetlen nem a Breaking Badre asszociálni. És mégiscsak utóbbi számít az IMDb felhasználói szerint minden idők legjobb sorozatának, és kétségkívül az egyik legnagyobb popkulturális televíziós ikon, azaz nemcsak három rajongónak fog szemet szúrni ez a fajta fantáziátlanságot sejtető áthallás. 

És a többi visszatérő karakter esetében sem érezni a kreatív robbanást. Cassie még mindig a testi adottságaival próbál érvényt szerezni, eleinte a TikTokra gyárt erotikus tartalmakat kutyának öltözve, majd az OnlyFansen próbálkozik, a pasija, Nate pedig mindezt nem nézi jó szemmel. És ott van még Lexi, aki pedig a szórakoztatóiparba igyekszik betörni – azt egyelőre nem látni, ez a szál hozhat-e valamiféle újdonságot. 

Szóval igencsak sótlan kezdés ez az Eufóriától, ami miatt azonban kár temetni, az, hogy talán nincs még egy olyan sorozat a világon,

A főszereplőnőt alakító Zendayát nem igazán kell már bemutatni, nem sok nagyobb sztár van a generációjából, és mindezt elsősorban a tehetségének köszönheti: bár még nem jelölték eddig Oscarra, ha így folytatja, nem csodálkoznék, ha idővel egy új Meryl Streeppé nőné ki magát, akinek a részvétele nélkül szinte egyetlen évben sincs átadó. Sydney Sweeney tökéletesen lavírozik a mainstream (The Housemaid – A téboly otthona) és a művészi értékű alkotások (Christy) között, nem kérdés, nagy karrier áll előtte is. Jacob Elordi pont pár hónapja jelölték először Oscarra a Frankensteinért, Colman Domingo pedig az utóbbi két évben kétszer is eséllyel indult a díjért. Szóval a színészek szempontjából olyan az Eufória, mint egy versenyistálló, amely egybegyűjtötte a szupertehetségeket. 

a széria visszatérő operatőre szemén keresztül a legunalmasabb jelenet is vizuális gyönyörré válik, zeneszerzőnek pedig sikerült megnyerni az új szezonra Hans Zimmert. 

Így aztán annak ellenére, hogy az internet népe nagyrészt csalódottan fogadta a négy év várakozás után visszatérő sorozatot, azért ez az alkotógárda még bőven okozhat kellemes meglepetést. 

Eufória – amerikai drámasorozat. Megtekinthető az HBO Max kínálatában. 

Nyitókép: Eufória. Forrás: HBO Max