Külcsín tekintetében első osztályú, de többet vártak tőle – a francia ellenállás egyik legnagyobb hőséről szóló Moulintól nem estek hanyatt a kritikusok.
Bő fél évvel az Árva hazai bemutatója után máris új filmmel jelentkezett Nemes László. Az Oscar-díjas rendező ismét egy 20. században játszódó történelmi drámát készített: az idei cannes-i versenyprogramban debütáló műve Jean Moulinról, a francia nemzeti hősről szól, aki a második világháború alatt a nácik által megszállt Franciaországban az ellenállás egyik vezetője volt, és akkor sem tört meg, amikor a Gestapo letartóztatta, és válogatott körülmények között megkínozta.
És miként a The Hollywood Reporter kritikájában olvasható, Nemes szakított a Saul fiára jellemző stílusjegyeivel, vagyis azzal, hogy a kamera folyamatosan nagyon közelről követi a főszereplőt, miközben a pokoli események a háttérben zajlanak. Az újságíró szerint
a játékidő első harmada hangulatában a régi kémnoir-filmeket idézi meg sötét macskaköves utcákkal, gomolygó cigarettafüsttel.
Ahogyan fogalmaz, fekete és fakósárga tónusaival olyan hatást kelt, mintha egy régi újságot lapozgatnánk, és a kivitelezés ugyan látványos, precízen részletgazdag és korhű, összességében nem sokban különbözik az átlagos komoly hangvételű történelmi filmektől.
A kritikus hozzáteszi, a Moulin hazafias érzéseket kelhet sok francia nézőben, de olyannyira szárazon, többlet-mondanivaló nélkül, kizárólag a tényekre szorítkozva ábrázolja az eseményeket,
mintha egy dokumentumfilmet néznénk.
Hasonló véleményen van az IndieWire újságírója is, aki szerint a film egyszerre puritán és végtelenül nyomasztó, történelmi hűséggel ábrázolja az eseményeket – bár Moulin mártírrá válása kapcsán fikciós elemekkel is él –, de azon túl, hogy a humanizmust és a történelmi emlékezés fontosságát hangsúlyozza, nem helyezi tágabb perspektívába a látottakat.
A Guardian ítésze egy fokkal elnézőbb, úgy véli, ez egy hagyományosan rendezett és felépített háborús film „a régi fényképek barnás tónusával”. Szakmailag kifogástalan alkotásnak látja, a színészeket kiválónak, és külön kiemeli a címszereplő megkínzóját alakító Lars Eidinger játékát, akit a lehető legjobb választás tart a szerepre: „a teátrális alakítása olykor Hannibal Lecter alattomosságát idézi”.
A szerző azzal zárja a cikket, hogy a Moulin kétségtelenül egy remekül kivitelezett és közérthető dráma,
de a cannes-i közönség talán egy kicsit mást, egy kicsivel többet várt volna.
Arra viszont még nekünk kell várnunk egy kicsit, hogy magunk is igazságot tehessünk, Nemes László új filmje a tervek szerint csak az ősz folyamán debütál a mozikban.
Nyitókép: Moulin (TMDB)
Hoppon fognak maradni azok a nézők, akik az előzetes alapján harsány és abszurd vígjátékra számítanak, akik viszont szeretnének elmerülni az izlandi táj szépségében, jobb programot aligha találnának.
Az Elle Fanning főszereplésével készült Margo bajban van tökéletes példája annak, hogy lehet megtölteni tartalommal egy nem túl nívós bestsellert.
Albert Camus Közönyének friss moziváltozata aligha fogja tömegesen megszólítani a fiatalokat.
Az Otthon, édes otthon rendkívül hatásosan próbálja elérni, hogy mindenféle emberi kapcsolattól elmenjen a kedvünk.
Ebben a témában ennyire zavarba ejtő, kényelmetlen, de a maga módján rendkívül vicces filmet talán még sosem láthattunk.
Micsoda névsor!
Miközben a német főváros évek óta megoldatlan problémákkal küzd, a szeptemberi önkormányzati választás egyik legélesebb vitája az autózás körül bontakozott ki.
A 2021-es ársapkát ellátásbiztonsági problémák és a készletek csökkenése miatt kellett eltörölni, és e téren téren most sem állunk túl jól – mutat rá cikkében a Világgazdaságban.
