Előkészítette a táskáját Felcsúton, de Szlovákiában még nem tudnak róla
Eldőlni látszik a sorsa.

Továbbra is aktívan keresi új edzőjét a Slovan Bratislava. A szlovák csapat úgy tűnik, megkörnyékezi a Ferencvárost Robbie Keane miatt, de nem ő az egyetlen jelölt.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt is esélyes lehet a szlovák Slovan Bratislava megüresedő vezetőedzői posztjára. A Csakfoci most arról számolt be, hogy a legújabb hírek szerint többek között a Ferencváros trénere, Robbie Keane is a jelöltek között van.

A Slovan ügyvezető igazgatója, Ivan Kmotrík Jr. egy podcastban elárulta, hogy több ismert szakember is szerepel a listán. Azt korábban már megerősítette, hogy Igor Biscan és a korábbi világklasszis középpályás, Yaya Touré neve is már felvetődött a posztra. Hozzájuk most három további ismert név csatlakozott: a korábbi Fradi-tréner, az ukrán válogatottat elhagyó Szerhij Rebrov (akit nemrég a Panathinaikosszal is szóba hoztak), Valérien Ismael és Robbie Keane – írta a Csakfoci az infotbal.cz-re hivatkozva. Kmotrík hozzátette, hogy a lista akár még bővülhet is, a vezetőség pedig egy hatodik jelöltet sem zár ki.

Robbie Keane is lehet egy alternatíva. Meglátjuk, hogyan alakul a helyzete a Ferencvárosnál. Ha lehetséges, szeretnénk vele találkozni”
– mondta Kmotrík a Fradi tréneréről, akit tavasszal már többször is összeboronáltak egy-egy kérővel (Celtic, Tottenham Hotspur, Wolverhampton Wanderers).
A csakfoci.hu hozzáfűzte: a pozsonyi klub célja, hogy a döntést még a hónap végéig meghozza, de legkésőbb a nyári felkészülés kezdetéig, június 12-ig véglegesítsék az új szakvezetőt. A Slovan ezután öt hetet készülhet a Bajnokok Ligája selejtezőiig. A vezetés hangsúlyozta: nemcsak eredményeket várnak az új edzőtől, hanem „a klub egész működésének modernizálását is: fiatal játékosok beépítését, fejlettebb játékstílust és egy jól működő átigazolási rendszert”.
Korábban arról is lehetett olvasni, hogy Hornyák Zsolt neve is szóba került, de ezt végül a Slovan ügyvezetője megcáfolta:
Nem állunk vele kapcsolatban”
– árulta el. A PAFC mesterét mindenesetre megkérdezték a pletykákról.
„Voltak már olyan hírek az évek alatt, hogy leváltanak, tehát az ember megszokja. Mindig örömteli, ha szóba kerülsz valahol, akár a határon túl. Az, hogy ez most megtörtént egy jó klubcsapatnál Szlovákiában, ez számomra örömteli. Élő szerződés köt a Puskáshoz, és egy csomó munka is van még, de a táskám el van készítve mindig, ha netán kirúgnának vagy ha jobb csapat keresne meg. Van élő szerződésem, és még tele vagyok energiával a munkámban. Úgyhogy majd a jövő megmondja” – felelte.
Ezt is ajánljuk a témában
Eldőlni látszik a sorsa.

Nyitókép: Purger Tamás/MTI/MTVA