„Mindig tudtam, hogy azt a sok jót, amit kaptam az országtól, vissza is kell adnom!” -- Kovács István Kokó újabb rekordot döntött
Az olimpiai bajnok ökölvívó, sportvezető több mint két évtizede vesz részt az Ökumenikus Segélyszervezet munkájában.

A szövetség elnöke elbúcsúztatta az olimpiai ötödik bokszolót, ám később kiderült, utóbbi csupán az amatőröktől köszön el. Kovács Richárd a profik között folytatná a pályafutását, és úgy érzi, eddig a hátán vitte a magyar ökölvívást.

A teljes magyar élmezőny szorítóba lép a kedden kezdődő 70. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, az olimpiai ötödik Kovács Richárd kivételével, aki a visszavonulás mellett döntött – árulta el Kovács István, a magyar szövetség elnöke hétfőn az M4 Sporton.
Ezt is ajánljuk a témában
Az olimpiai bajnok ökölvívó, sportvezető több mint két évtizede vesz részt az Ökumenikus Segélyszervezet munkájában.

A versenyzőként olimpiai, illetve profi és amatőr világbajnok sportvezető a Nemzeti Sporthíradóban a szombatig tartó debreceni tornáról és az azt négy nappal követő Papp László100 emléknapról beszélt, kitérve a nyíregyháziak Európa-bajnoki és Európa Játékok-bronzérmesének búcsújára.

A párizsi olimpia után nem sokkal megműtötték az egyik vállát, majd fél évre rá a másikat is meg kellett operálni, így pedig nagyon hosszú időt kihagyott. Mi közben természetesen ugyanúgy támogattuk, mintha versenyzett volna, de aztán eltelt egy év, és vártuk tőle a választ arról, hogyan tovább. A válasz aztán az volt, hogy sajnos nem tudja, nem akarja folytatni a pályafutását
– mondta a szövetség elnöke, hangsúlyozva, hogy az olimpiai ötödik helyezett Kovács Richárdon kívül a többi magyar élversenyző, így a világbajnoki bronzérmes Akilov Pylyp és szintén ötkarikás ötödik Hámori Luca is indul a Bocskain.

Luca most tért haza az Egyesült Államokból, és egy nagyon komoly felkészülésen van túl. Kíváncsi vagyok, az ottani munka mennyit tett hozzá az egyébként is jó formában lévő Hámori Luca teljesítményéhez.
– folytatta Kokó, aki többek között beszélt a március 25-én sorra kerülő Papp100 gálaestről is, melyen a magyar ökölvívás legnagyobb csillaga, a háromszoros olimpiai bajnok Papp László előtt tisztelegnek a legendás sportoló 100. születésnapja alkalmából.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Hírportál, a Szon.hu ezután megkereste Kovács Richárdot.
A szövetség olyan feltételeket támasztott, amelyet közel a harminchoz, család és munka mellett szinte lehetetlen lett volna teljesítenem. Úgy érzem, a hátamon vittem a magyar ökölvívást, nem az én hibámból sérültem meg egy fontos felkészülési ciklusban. Az olimpia után műtötték a vállam, ami miatt nem tudtam részt venni versenyeken, majd jött a probléma a másik vállammal is. Egyszerűen nem éreztem azt a szövetségen, hogy fontos vagyok: kiraktak a válogatottból, nem számítottak rám, és azt mondták, bizonyítsak. Úgy gondolom, az elmúlt években mind a szövetség, mind az ország számára bizonyítottam. Egyébként is minden évben van változás a magyar ökölvívásban, de sorolhatnám még az okokat, kezdve 2020-szal, amikor nem engedték, hogy ott legyek a tokiói olimpián. A szövetség mostani reakciója után mondtam azt, hogy elég, különösen, mert olyan gyerekek vannak ott a válogatottnál, akik semmilyen nemzetközi érmet nem mutattak még fel
– nyilatkozta a portálnak a 28 éves olimpiai pontszerző, aki azt is elárulta, hogy csak az amatőröknek intett búcsút, a profik között folytatná a karrierjét.
Ezt is ajánljuk a témában
„Egyáltalán nem tartok tőle” – mondta a párizsi olimpia 5. helyezettje.

Fotók: MTI/Illyés Tibor
***
Ezt is ajánljuk a témában
A felvétel tanúsága szerint Brüsszel egyelőre nem kíván nyilvánosan állást foglalni a vezeték kérdésében. Magyar Péter legnagyobb örömére.

