Magyar Péternél is kiverte a beszéd a biztosítékot
Mint ismert, szürreális beszédnek lehettek szem- és fültanúi a Bács-Kiskun vármegyei Hartán a tiszások. Magyar Péter országjárásán a Tisza helyi jelöltjét, Judák Zsoltot mutatta be, akinek sikerült letennie a névjegyét.
A jelölt elmesélt egy saját maga által kreált történetet, amely már sok jelenlévőnél sem aratott nagy sikert. Ez a következőképp szólt: „A Karmelita hosszú, sötét folyosójának utolsó szobájában Orbán Viktort egy fiatalkorú lánnyal találják. Ezt lehozza a tévé, és azt fogják felénk mondani, hogy ez a kis **banc (itt a tiszás jelölt szándékosan elharapta a szó első szótagját, biztos az említett gyerekek miatt, akik a közönségben voltak – a szerk.) lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket”– fogalmazott.
Később azt is hozzátette: a „vérfideszeseket” nem kell meggyőzni, mert nem is lehet őket.