Az a rendszer, amelyet lefektetett, kiindulópontja lehet egy szuverenista szellemi szabadságharcnak is – Jürgen Habermas halálára

Az elmúlt héten a 97. évében elhunyt Jürgen Habermas német filozófus és szociológus hosszú élete hat és fél évtizedét szentelte annak, hogy dekonstruálja mindazt, amit strukturális – kommunikációs – egyenlőtlenségként azonosított.

Ami akkor is megsüvegelendő előrelátás, ha később, amikor ez a generáció fújta a böen- és misztrálszelet Európában a kétezres és kétezertízes években, már nemigen tudott mit kezdeni velük, és kritikai szelleme, mint oly sokaknak, némiképp elnézőbbnek tűnt.

S legutolsó írásaiból is kiviláglik, hogy egyfajta szükséges rossznak tekintette a centralizáltabb Európát, a jogkörök fokozatos megvonását a szuverén tagállamoktól, mert úgy érezte, ellensúlyt csak így lehet képezni abban a világban, ahol Európa ismét kéretlenül magára kell hogy vállalja a vezető szerepet – ahogy sokak szerint Amerika is joggal világcsendőrködött, persze csak amíg a demokraták vezették.

A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című művében például pontosan leírta, hogyan válik az ideálisabb polgári nyilvánosság ismét feudális jellegű uralmi rendszerré a modern sajtó, elsősorban a televízió által, ahol a tömegek ismét alig szólhatnak bele abba, milyen információkkal árasztják el őket, ők maguk pedig csupán fogyasztókból álló közönséggé fokozódnak le.

Ez a kiszolgáltatottság és egyoldalúság a posztmodern nyilvánosságban a kezdeti optimizmus után csak tovább nőtt, miközben a közösségi médiával és az influen­szerkultúrával, vagyis a közügyekben való véleménynyilvánítás lehetőségének illúziójával szelep került a kuktára. És ennek része a már említett akcionista, antiintellektuális, permanens forradalmi pozőrködés maximális központi és piaci támogatása – már persze ameddig az a fősodorbeli ideológiát szolgálja. Amikor nem így történik, na, azt címkézik populizmusnak, demagógiának, sőt gyűlöletbeszédnek – és ebbe a pozícióba tolják a számukra intellektuális kihívást jelentő, a liberális demokrácia házirendjét megkérdőjelező gondolkodókat is.

Demokráciapajzs – ez a neve az Európai Bizottság tavaly ősszel bemutatott programjának, amely a hivatalos anyagok szerint a szólásszabadság, a független média, az erős intézmények és a civil társadalom megerősítését célozza. Valójában biztosítja az egyre inkább Brüsszel kezében központosuló hatalom számára az eszközöket az egyet nem értők elhallgattatására, az írmagját is kiirtva a szabad vita lehetőségének, vagyis a Habermas által éltetett, deliberatív, „kávéházi” polgári nyilvánosság új, virtuális verziójának. Németországban – és az Egyesült Királyságban is – a politikai fősodort vagy annak fő értékeit bíráló mémekért rúgják rá az ajtót a polgárokra a rendőrök. Ukrajnában, az EU éppen eminens tagjelölt államában nemcsak tévéállomásokat tiltottak be 2019, vagyis a jelenlegi elnök hatalomra kerülése óta, hanem újságírókat is szankcionáltak, ha szembementek a háborúpárti doktrínával, és még az ország kommunikációs gerincét, a Telegram betiltását is fontolgatták jó szovjet mintára.

Kár, hogy sem a Meta cenzorai, sem a berlini, brüsszeli, netán kijevi rácsok nem kíváncsiak ezekre a jobb érvekre.

Nyitókép: ARNE DEDERT / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP