A magyar szemlélet fókusza magyar, perspektívája közép-európai, horizontja globális.
Megjelent a Kommentár konzervatív folyóirat legújabb száma, melynek témája a geopolitika. Az első cikkben ezúttal Balázs Géza nyelvészprofesszor osztotta meg gondolatait nyelvészetről és akadémiáról. Mint érvel:
nem természetes és semmiképpen sem célravezető, hogy a magyar nyelvtudomány annyi területről visszavonult, és különösen az utóbbi évtizedekben a mérhető, leszámolható, ismételhető, valamint a divatosnak kikiáltott nemzetközi tudományi trendekhez és témákhoz szigorúan és szolgaian ragaszkodva öncsonkítást hajtott végre.
A szerző szerint vissza kell állítani a tudomány közösségi jellegét. „Irány tehát a tudomány sokszínűvé és közösségivé tétele, Széchenyi gondolata, a kor szükséglete nyomán – s ezt a nyelvészetben már el is kezdtük, például öt éve, a sokszínűvé vált és a nemzetközi elismertségben is előre lépett Magyar Nyelvőr kapcsán. Ez nagyon nem tetszik az MTA nyelvész akadémikusainak” – jegyzi meg záró soraiban Balázs Géza.
Pető Zoltán politikatudós a megőrzés anatómiájáról írt T. S. Eliot kultúraelmélete kapcsán.
Eliot kultúrakritikája nem egy kései kitérő, hanem a teljes életművét átható probléma:
a modernitás spirituális kiüresedésére és fragmentációjára adott válasz. Kultúrafogalma szorosan kapcsolódik kereszténységfelfogásához is. Jelentős társadalomelméleti munkája volt 1939. márciusi előadás-sorozata, amelyet a Corpus Christi College-ben tartott Egy keresztény társadalom eszméje címmel. Itt a kultúra fogalmát elsősorban társadalomkritikán keresztül közelíti meg: szerinte a jelen kultúrája mindenekelőtt azért negatív, vagyis egyenesen nihilista, mert az emberek viselkedését kizárólagosan anyagi és világi célok határozzák meg. Eliot nem látott kapcsolatot a modernitás és a kereszténység között.
Veszprémy László Bernát történész, a Corvinák főszerkesztője, lapunk munkatársa Aggteleky Béla altábornagy vitalevelezéséről írt az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet kapcsán. Bár nevét mára elfeledte a közemlékezet, Aggteleky egyrészt azért fontos, mert a budapesti I. hadtest parancsnokaként a kormányzati proklamáció beolvasása előtt utasítást adott a németek megtámadására, másrészt pedig mert svájci emigrációjából a sorsdöntő napok főszereplőinek többségét megszólaltatta, hatalmas forrásértékkel bíró, kiterjedt levelezést halmozva fel így. A történész ezekből a levelekből válogatott, új szempontokra mutatva rá a kiugrási kísérlet történetében.
Bernek Ágnes geográfus a reálgeopolitikáról írt. Mint érvel,
a nemzetközi hírekben a geopolitika rendszeresen használt fogalommá vált, s jelenleg a nagyhatalmak konfrontációját, a háborús helyzeteket és az ebből eredő kiemelt kockázatokat értik alatta.
Az egyre bizonytalanabbá váló világban általában a geopolitikai kockázatokat tartják a legveszélyesebb tényezőknek, s így a geopolitika fogalma egyre inkább az átalakuló világrenddel kapcsolatban jelenik meg. Ugyanis a feltörekvő nagyhatalmak hegemón hatalommal vívott harcában, vagyis a többpólusú világrendet megteremteni szándékozó országok és az angolszász unipoláris világrendet védelmező államok konfrontációjában nyilvánvalóan a geopolitika, mint nagyhatalmi érdekérvényesítés, messze a legfontosabb tényező. Ebből viszont egyértelműen következik, hogy a geopolitika sohasem objektív, mindig alá van rendelve a nagyhatalmi céloknak, így egy adott ország geopolitikai céljai a külügyi stratégiákban, nemzetbiztonsági doktrínákban jelennek meg.
Gáll Erwin régész a honfoglalás geopolitikáját határozta meg.
A szerző szerint a temetkezések helyéből, a tarsolylemezek jelenlétéből levonhatók bizonyos geopolitikai konzekvenciák. A presztízstárgyak makrotopográfiai elterjedése egyértelműen olyan jellegű tendenciát is kirajzol, amelyek alapján a kora középkori hatalmi centrumrégiók régészeti eszközökkel is megragadhatóak. E korszak hatalmi hálózatainak idő- és térbeli dinamikáját az úgynevezett „presztízsláncolatok hálózata” gyanánt értelmezhető tárgyak földrajzi elterjedésének jellegzetességeivel magyarázhatjuk meg.
Szalay-Berzeviczy András nemzetközikapcsolatok-szakértő Kállay Miklós külpolitikájáról írt, bemutatva kutatási eredményét, miszerint „ha a németek egy évvel korábban elbuknak, akkor ma Kállay Miklós nevét országunk megmentőjeként ünnepeljük. Így azonban a kommunista és neomarxista történelemhamisítás által beárnyékolt, alig ismert politikus a magyar emlékezetpolitikában. Alakjáról legfeljebb a tágabb Kállay család emlékezik meg évente a közelmúltban felújított kállósemjéni birtokukon. Kállay a nemzet becsületét, humanitását és európaiságát akarta megmenteni, és ehhez a nemzeti kálvária göröngyös ösvényét járta be, de munkássága nem volt hiábavaló: Magyarország a német megszállásig megóvta társadalmi rendjét, megtartotta alkotmányát, függetlenségét, integritását és – a kor közmoráljához képest – keresztény humanitását is.”
Békés Márton történész, a Kommentár főszerkesztője és Tóth Máté energiajogász a Nemzetközi Együttműködés Rendszeréről írtak. 2025 végén járva századunk negyede már eltelt, miközben a nemzetközi helyzet egyre csak bonyolódik.
Változik és forr a világ, ideje felvázolni egy kis magyar nagystratégiát, amelyik közép- és hosszú távon képes célokat kijelölni és eszközöket is rendelni hozzá. „Célunk nem más, mint a drámaian változó nemzetközi környezetben, romló európai perspektívák közepette is állandó történelmi célkitűzés megfogalmazása.” Mindennek elébe vágva, ez a javaslat a szerzők szerint idegenül hangzó konnektivitás és a negatívan csengő puszta semlegesség helyett a 2010 óta működő belpolitikai rendszer jellegadó tényezőinek külügyi megfogalmazását jelenti, amelyet az egyszerűség kedvéért a Nemzetközi Együttműködés Rendszerének neveznek. Kiindulópontjuk kombinálja egymással a geopolitikai, a történetpolitikai és az energiapolitikai nézőpontot, fókuszuk magyar, perspektívájuk közép-európai, horizontjuk globális – írják.
Mező Ferenc geográfus kifejti, mi a geopolitika:
a 18–19. századi földrajz, helyesebben a geográfia és a mostani geopolitika fogalmi tartalma és társadalmi-politikai funkciója rendkívüli módon hasonlít egymásra. Amit akkoriban egységes látásmódként a geográfia kínált, azt ma a geopolitika jeleníti meg: integrált, komplex, hierarchizált látásmód, vizsgálati módszertan. Mivel tudnám bizonyítani e meglepő állításomat? – teszi fel a kérdést. Kant idejében a földrajzot integráló tudománynak fogták fel, melyben még a történelem is a földrajzhoz volt bilincselve. Ebből ágazott le, leányhajtásként, a statisztika, a demográfia, a néprajz, a szociológia, a klímatudomány stb. Manapság visszatérünk a kanti logikához, és a geopolitika lesz az új integrátor, melynek segítségével le tudjuk írni a „világrendszerváltást” (Békés Márton), ami éppen a szemünk előtt játszódik le válságsorozatként, s amelyből megszületik valami új.
Pongrácz Alex jogász a két világháború közötti magyar geopolitikai gondolkodásról írt tanulmányt. A geopolitika tudományának szisztematikus hazai kimunkálásához a két világháború között a neves földrajztudós és államférfi, gróf Teleki Pál rendkívül tevékenyen járult hozzá, annak ellenére, hogy „ő maga a geopolitikát mint önálló tudományt inkább mindig politikának, mint geográfiának tartotta”.
Antal István politológus a multipoláris világrend hajnaláról számolt be. Mint a szerző érvel,
Magyarország a 2010-ben meghirdetett „keleti nyitás” külpolitikai stratégiájával az elsők között ismerte fel, hogy a globális hatalmi erőviszonyok átrendeződése nem átmeneti jelenség, hanem egy új világrend előképe.
A Nyugat kizárólagos befolyásán alapuló korszak hanyatlásával párhuzamosan Budapest tudatosan kezdte diverzifikálni külgazdasági és diplomáciai kapcsolatait, különösen Ázsia, a Közel-Kelet, valamint a feltörekvő hatalmak irányába. A keleti nyitás nem orientációváltás volt, hanem stratégiai pozíciófoglalás a multipoláris világ logikája szerint.
Henri de Montety francia történész a Távol-Nyugatról és Közép-Európáról írt esszét. Mint fogalmaz: „Amerika: a végletekig fokozott Nyugat, ha úgy tetszik, amolyan Távol-Nyugat. Európa időnként megpróbál úgy tenni, mintha még mindig a Nyugat főárama lenne, holott az európai kontinenst – leginkább, de nem kizárólag annak középső részét – inkább egyfajta Kelet-Amerikának kellene tekintenünk. Amerika és Európa valamennyi részegysége többek között együttműködést és hatalmi viszonyokat tükröző, kereskedelmi és pénzügyi cserefolyamatok révén lép kölcsönhatásba egymással. Ide sorolhatjuk azonban a befolyásolást, kiváltképpen az erős kulturális befolyás hatását is, amely szorosan kapcsolódik a vallási vagy kvázivallási kérdésekhez. A helyzetet tovább-bonyolítja az a tény, hogy e tekintetben maga Amerika sem tekinthető szigorúan homogén egységnek.”
Veszelszki Ágnes nyelvész a mesterséges intelligencia és az oktatás témáját kötötte össze.
Mint a szerző felidézi, az OpenAI 2025 júliusában közzétette a ChatGPT Study (azaz tanuló)verzióját.
Ebben a változatban nem csupán kész választ kap a kérdésére a felhasználó, hanem egy-egy probléma lépésről lépésre történő felderítésén vezet végig a rendszer, nyitott kérdésekkel a szókratikus kérdezéstechnika alapján. A cég tájékoztatása szerint a feleletek a tanulói szinthez igazodnak, és az előrehaladással válnak egyre komplexebbé. A rendszer segíthet új tananyag elsajátításában, a házi feladatok elkészítésében (annak nem a géppel történő elvégeztetésében), illetve a számonkérésekre való felkészülésben.
Idillinek tűnő kép, de valóban megvan-e ezzel az oktatást megváltó új, digitális megoldás? Az a szép új jövő, amelyben a mesterséges intelligencia egyénre szabva, türelmesen, sokszor és sokféleképpen elmagyarázva oktat, a tanulóknak nincs többé szükségük iskolába járásra, korán kelésre, a tanszerek beszerzésére, majd az iskolába cipelésére, s megszűnnek az iskolai konfliktushelyzetek is? A szerző kritikát fogalmaz meg, például utalva arra, hogy „a csetbotok a megerősítő, némely esetben behízelgő kommunikáció miatt kizárólag pozitív visszacsatolást adnak, ami rövid távon motiváló lehet, de egyrészt a hozzászokás miatt egy idő után nem fejti ki ezt a hatást, másrészt pedig a felhasználót megerősítheti a saját tévedéseiben (még rosszabb esetekben a tévképzeteiben).”
Constantinovits Milán András, az MCC szakmai és oktatási ügyekért felelős igazgatója Arisztotelészről írt a tanteremben. Úgy véli,
napjainkban alapjaiban formálódik át az oktatásunkat meghatározó társadalmi és technológiai környezet.
Az életünk minden területét átható digitalizáció, az okoseszközök általános elterjedése megváltoztatta a tudásszerzés hagyományos útjait, átalakította az olvasási, médiafogyasztási, nyelvhasználati szokásokat és színtereket. E változáshullám a legújabb médiagenerációk, a Z és az alfa nemzedékek szocializációját is végigkísérte, illetve kíséri jelenleg is. Az ő írásbeliségüket, olvasási attitűdjüket, információszerzési szokásaikat ez az új technológiai környezet, az online médiatartalmak és az általuk közvetített külső, társadalmi tendenciák érlelték. Mindezek folyománya, hogy a közoktatásban jelenleg döntően részt vevő alfa generáció tagjai a korábbi nemzedékektől gyökeresen eltérő tanulói habitussal rendelkeznek, ami nemcsak új kihívások elé állítja pedagógusainkat, hanem lehetőséget kínál az oktatás lényegét érintő, távlatos kisugárzású kérdések átgondolására is.
Czopf Áron eszmetörténész írása A világszellemről Rómában címet viseli. A szerző kifejti, az újkori filozófiatörténet valaha megírt legrövidebb összefoglalása mindössze egyetlen mondatból áll. Ám minél tovább elmélkedünk rajta, annál egyértelműbb, hogy Roger Nimier figyelme minden részletre kiterjedt, amikor papírra vetette ezt a kijelentést:
„A filozófia olyan, mint Oroszország: tele van mocsarakkal, és gyakran megszállják a németek.”
Olyannyira így van ez, hogy valahányszor az éppen aktuális német filozófia behatol Európa egyik országába, nem is az adott nemzet saját filozófiai hagyományával mérkőzik meg, hanem csak az előző német invázió helyőrségével veszi fel a harcot. Hegel egyik legjelentősebb olasz értelmezője, Bertrando Spaventa ezért gondolhatta azt teljes joggal, hogy a németnyelv-tudása éppen olyan fontos a filozófiában, mint a számtan a csillagászatban.
Pogrányi Lovas Miklós esszéista az angolszász útkeresésről írt. Mint összegez, Nagy-Britannia a múlt, az Egyesült Államok a jövő. Kevés dolog szemlélteti ezt jobban a könyvpiacon, mint a közelmúltban megjelent két kiadvány, melyek az angolszász konzervativizmus útkeresésének (önigazolásnak?) eltérő útját képviselik. A posztliberális fordulat és a konzervativizmus jövője című kötet már magyarul is elérhető, Kevin Roberts Dawn’s Early Light. Taking Back Washington to Save America című műve pedig fordító után kiált. E két könyv jól mutatja, mennyire különböző mentalitást jelent jelenleg a „konzervativizmus” az Atlanti-óceán két partján.
A fentieken kívül Fekete Balázs a digitális nyomorúságról, Krivánik Dániel a konzervatív tudatosságról, Pató Ákos a München-szindrómáról, Sári László az ázsiai szépségről, Jenei Norbert pedig a „philosophia perennis modernitás-kritikájáról” írt.
A folyóirat recenziókat is tartalmaz a következő munkákról: Bakk Miklós: Nemzetállam és birodalom (Hegedűs Zoltán tollából); Pető Zoltán: Rések Leviatán páncélján (Czopf Áron); Szakály Sándor: Könyvekről és recenziókról (Veszprémy László Bernát); Baczoni Dorottya: Történelem fiataloknak (Lakatos Dorina).
Fotó: Kommentár Facebook oldala
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A Műcsarnokban február 1-jéig látható kiállítás nem csupán az építész születésének méltó ünneplése, de bennünk is képes összekötni az eget a földdel. Farkas Anita írása.
A turizmus továbbra is Magyarország legdinamikusabban fejlődő ágazata – hangsúlyozta közleményében a Visit Hungary.
Szijjártó Péter szerint eddig hülyének néztek minket.
Európa egyszerre küzd Brüsszel nyomásával, a kezelhetetlen terrorkockázatokkal és a túlterhelt szolgálatokkal. Közben a politikai térben Orbán Viktor tovább erősödik, a Tisza bizonytalanságba csúszik.
Őszintén akart beszélni az ukrán elnök.
A formátumot annak ellenére tették nyilvánosan elérhetővé, hogy a tesztelés során számos hibát találtak.
Remélhetőleg ez fordulópontot jelent hányatott idényében.
Maradjunk annyiban, hogy Viktória Strompová számára mindaddig egyáltalán nem volt fontos a magyar állampolgárság, amíg nem akart a Tisza Párt színeiben országgyűlési képviselőjelölt lenni.
