Így próbálták ellehetetleníteni Orbán Balázs doktoriját

A miniszterelnök politikai igazgatója végre az ELTE-n átvehette februárban elnyert doktori címét. A sikerig azonban hosszú és rögös út vezetett.


A miniszterelnök politikai igazgatója végre az ELTE-n átvehette februárban elnyert doktori címét. A sikerig azonban hosszú és rögös út vezetett.


A miniszterelnök politikai igazgató idén februárban teljesítette a doktoriját.


A miniszterelnök politikai igazgatója az Index Konkrétan című műsorában elmondta: az 1956-ról szóló mondatának elferdítői éppen azok, akik '56-ból vezetik le Ukrajna katonai megsegítését.


A Hit Rádiónál járt Hack Péter, tanszékvezető egyetemi tanár és lelkész, aki elfogultságról és a politikust ért támadásokról beszélt.


Az opponens gúnyos e-maileket kapott, miután kiderült, ő bírálja az ELTE-n sOrbán Viktor politikai igazgatójának tudományos munkáját.


Az intézmény lapunknak adott válaszában elárulta azt is: mi lesz az eljárás következő lépése.


Halkan nevessetek, mert proliknak tűntök, ha hangosan teszitek.


A videójátékos jelenetet háborús valóságnak benéző Rácz András a sokadik próbálkozása után arra jutott, Orbán Balázs ugyanúgy hivatkozott magára a doktorijában, mint ahogy Rácz András tette.


Nem tud leszállni Orbán Balázs doktorijáról Rácz András, miközben nem reagál arra a kérdésre, hogy a személyes bosszú hajtja-e.


„A tudományos szabadság és a kutatásra való lehetőséget mindenkinek meg kell adni” – hangsúlyozta a Második Reformkor Párt elnöke.


Szakértői, tanácsadói tevékenysége egytől egyig a 2010 előtti balliberális Medgyessy-, illetve Gyurcsány-kabinetek idejére tehető.



