Semjén-ügy: újabb dokumentumokat tettek közzé

2012. november 20. 10:47

A kormany.hu portálon már Semjén Zsolt leckekönyvét és szociológusi oklevelét is meg lehet nézni. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerint azért hozták nyilvánosságra a dokumentumokat, mert a baloldali sajtó azt próbálja híresztelni, hogy a politikus majdnem megbukott a szociológia szakon.

2012. november 20. 10:47

Újabb tanulmányi dokumentumait – például leckekönyvét és szociológusi oklevelét – tette közzé Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kormány.hu portálon kedden. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője ezt azzal indokolta, hogy „a plágiumvád tarthatatlansága után most annak híresztelésével próbálkozik a baloldali sajtó, hogy Semjén Zsolt a szociológia szakon majdnem megbukott a szakdolgozatával”.

Havasi Bertalan leszögezte: a közzétett iratokból egyértelműen kiderül, hogy a szociológia szakdolgozat jó (4), megvédése jeles (5) minősítést kapott, a leckekönyv alapján pedig minden félévben jeles vagy kitűnő minősítést kapott Semjén Zsolt, és az ELTE által kiadott szociológus diplomájában is jeles (4,66) értékelés szerepel. „Ezt nehéz bukásnak nevezni, de a baloldali sajtónak még ez is sikerült” – értékelt a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A nol.hu Semjén doktor közel járt a bukáshoz címmel jelentetett meg kedden egy cikket, amelyben azt írták: a Népszabadság úgy értesült, „a KDNP-s miniszterelnök-helyettes szociológiai szakdolgozatát – amelyet saját, a minap plágiumgyanúba keveredett disszertációját »újrahasznosítva« készített – az első opponens nem tartotta védésre alkalmasnak”. Az ELTE szociológiai tanszékének vezetője által felidézett esetnek ugyanakkor nincs köze a plágiumvádhoz: a dolgozattal kapcsolatos, „szélsőségesen eltérő” értékelések inkább a speciális témaválasztás miatt születtek – tették hozzá.

Semjén Zsolt hétfőn teljes egészében közzétette 1990-ben kelt doktori dolgozatát és az átminősítéséről szóló hivatalos okiratot, valamint az ELTE-re, 1992-ben készített szociológia szakdolgozatát a kormányzati portálon azzal összefüggésben, hogy a hvg.hu vasárnap Plágiumgyanú Semjén Zsolt doktorija körül címmel közölt cikket, hétfőn pedig azt írta, hogy a KDNP-s politikus 1992-ben megvédett szociológusi diplomamunkája jelentős átfedést mutat az egy évvel korábban doktori fokozattal jutalmazott teológiai értekezésével. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője politikai provokációnak minősítette a portál közlését.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
laci0011
2012. november 20. 17:48
A kis buták soha nem tanulnak,pedig lett volna mit a skicc plagi ügyből...Most éppen a kereszténységet ért támadásról vizionálnak.Röhejes ez az önteltség,Persze ekkora agykapacitással,max csak a kolbászfonó zsírparaszt lesz valamennyire autentikus.
ballada
2012. november 20. 14:31
Szocik lába alatt most Semjén Zsolt van,mint a lakó asszony gyereke láb alatt van,, Fidesz egy egy oszlopostaját szeretnék ki ütni rágalom hadjárattal,először lejáratni próbálják ,majd nyomás gyakorlás ,csak hát elvtársak Budán egyszer volt kutya vásár. Gyf dolgozatát keressétek meg,gyf-t körül veszik jó vehemes ügyvédek akik ellárják tanáccsal hogyan tud kibujni az esetleges dolgozatának megkérdőjelezhető tákolmányán,Ha gyf dolgozata valóban lenne ,vagy valami bibi nem lenne benne akkor kiállt volna a nép és azt mondta volna tessék itt van ,én írtam ekkor meg ekkor ,,de hát rejtélyes módon eltüntünt sőt gyanút ébreszt mindenkiben itt a gyf körül valami sántít,,,gyf körül láttunk mi tisztességes vagyon szerzést akár diploma munkát???? mindenki megválaszolja magában "nyet"maga a gyf jelenség tele rafinált módon törtetö uton felfelé ívelő karrierje, már magában az apró famimia garancia rá .
ballada
2012. november 20. 14:16
T szerkesztő! Gyf szakdolgozatát keressétek meg ,ha feltudjátok mutatni akkor lehetne másokról is írni..Szeretnénk látni a "Zsigaliba" szakdolgozatát a nagyszakértő semmihez nem értő kiképzett miniszterségre pályázó csodacsatárt.
Diemond
2012. november 20. 12:22
Másról beszél a sajtóiroda, és másról a Népszabadság. A helyzet ugyanis a következő volt, ezt az ügyben aktívan résztvevő tanártól tudom: a szakdolgozatot elsőként bíráló opponens valóban nem engedte át, mivel a dolgozat a szociológia egyik alaptételét, a világ varázstalanodását (by Max Weber) igyekezett cáfolni, az értékelés szerint nem túl meggyőzően. Nem olvastam a szakdolgozatot (ha esetleg egy fájlba raknák), de kiindulásképpen sem tűnik túl életképesnek egy szakdolgozatban szembemenni egy alaptétellel, ami egyébként nem ördögtől való, csak sokkal-sokkal komolyabb tudományos munkát kíván. Szóval ebből kifolyólag valóban bukásra ítélték először, viszont ilyenkor az a szabály, hogy odaadják egy másik tanárnak, és a végső értékelésbe (amely a diplomába is belekerül), csak a második opponensi vélemény számít bele. Ott pedig átment, ami egyáltalán nem ritka egyébként az ilyen esetekben, amikor a tudományos vita egyúttal értékrendbeli vita is, sajnos ilyenkor az értékelő tanárok az egymás ellen vívott elvi harcainak terepét látják a szakdolgozat bírálásában. Viszont ami a legszebb a történetben, hogy mindez (a Népszabadság felvetése és a sajtóiroda reagálása) teljesen irreleváns a plágiumvád kapcsán: ha szövegrészeket (akár csak egy mondatot is egyébként) egy az egyben átvett idézőjel nélkül Semjén, akkor egyértelműen plágiumról van szó, függetlenül attól, hogy a dolgozat végén, vagy akár az átvett szövegrész után közvetlenül megtalálható-e a hivatkozás. Ez ugyanolyan plágium ebben az esetben, mint Schmitt Pálé, ugyanis itt nincsen mérlegelési lehetőség, ma sokszor már egyetlen véletlenül rossz hivatkozással átvett mondatért is megvágják az embert, és írhatja az egészet elölről az elévülés után. És ez minden híreszteléssel ellentétben régen is így volt, pontosabban így kellett volna lennie, csak akkor ugye még nem voltak plágiumvizsgáló szoftverek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!