Még egyszer a Fleck-ügyről, avagy miért veszélyes Fleck Zoltán a magyar társadalomra

A jogszociológia és jogfilozófia védelmében azért említeni kell, hogy éltek a mi országunkban régen igazi szakemberek is. Nizalowski Attila írása.

A jogszociológia és jogfilozófia védelmében azért említeni kell, hogy éltek a mi országunkban régen igazi szakemberek is. Nizalowski Attila írása.
A közgazdász professzor szerint a magyar tudományos élet utánpótlása nem a teljesítmények alapján történik, így nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali értelmiségi kör tagjai.
A kulturális és innovációs miniszter szerint miközben Brüsszel az egyetemeinket azzal támadja, hogy nem elég autonómok, saját hatalmának kiterjesztésére törekszik. Interjúnk.
Le kellene végre állítani a Magyar Tudományos Akadémia elleni méltatlan támadásokat, mert a tudomány képviselőit pártszimpátiától függetlenül taszítják – mondja Freund Tamás, a köztestület elnöke. A nemzetközileg elismert agykutatóval az MTA körül kialakult feszült politikai légkör hátterét boncolgattuk.
De azért reménykedhetünk a változásban – Lentner Csaba és Schmidt Mária nagyon is komolyan gondolja vaskos kritikáit.
Az átkosból köztünk ragadt félcikkes tudósok mindenáron be akarják bizonyítani, hogy igaza van Schmidt Máriának: a Magyar Tudományos Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus. Horváth K. József írása.
Pokol Béla szerint bár hazánkban lezajlott a rendszerváltás, az MTA megmaradt a szovjet rendszerben sőt, a helyzet az elmúlt 35 évben tovább romlott.
Ideológiai állásfoglalást akar elfogadtatni az MTA biológiai osztályával Falus András az Alaptörvény 15. módosításával kapcsolatban.
Még most is Lukács György szelleme, tanítványai döntik el, ki számít ma filozófusnak.
A kommunista hatalom 1949-ben maga alá rendelte a tudományos intézményt.
Nemrég az MTA elfogadta, hogy 80 milliárd forintért átad egy ingatlanegyüttest a Magyar Kutatási Hálózatnak. Úgy tűnt, mindenki jó üzletet köt, csakhogy az üggy körül néhány akadémikus botrányt kavart és pert indított. Ezzel kapcsolatban öntött tiszta vizet a pohárba az MTA elnöke.
„Ma már mindenfelé a világban – Puskás, Kodály, Liszt és a gulyás mellett – a családpolitikánkat emlegetik a magyarokkal kapcsolatban” – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere a Mandinernek.
Freund Tamás, az MTA elnöke beszédében reagált a szervezetet ért kritikákra is.
Itt az idő, hogy ezeknek az intézeteknek és az egyetemeknek a mesterséges szétválasztása szűnjön meg végre, mert ez nem más, mint a kommunizmus velünk élő öröksége.
Az MTA doktora szerint „nem kell a rablóból hőst csinálni”.
Undorpropagandaügyi reakcióféleség Rózsa Lajos professzor írására. Király-Kiss Miklós írása.
Az állásfoglalásukban hangsúlyozták, hogy a kutatóhálózat szabad, politikai és gazdasági befolyástól mentes működése elengedhetetlen a magyar tudományos teljesítmény és innovációs eredmények fenntartásához.
Tarr Zoltán, a párt alelnöke levelet küldött az akadémiai közgyűlés minden tagjának, hogy elutasítsák az MTA elnökének ingatlanokra vonatkozó javaslatát.
Nevetséges érvekkel támadják a magyar kutatási hálózat átalakítását, amely Nyugat-Európa és Ázsia legjobb modelljeiből merít. Kohán Mátyás írása.
Tovább folytatja harcát a kommunista utcanevek ellen a CitizenGo.