Undorpropagandaügyi reakcióféleség Rózsa Lajos professzor írására.
Az ütemérzék nem csupán különféle sportágakban és a zenében, de a közélet mocsárvidékein való kalandozásban is fontos készség, amelynek híján az ember könnyen önnön érvelésével süllyesztheti el az őt valahogy még épp megtartó zsombékot. Ennek tankönyvi példáját mutatta be Mette Fredriksen dán miniszterelnök a minap, amikor egy Politico-interjúban azt találta mondani, hogy JD Vance alelnöknek igaza volt a tömeges, illegális bevándorlással kapcsolatban.
E kijelentés jóreggelt-együtthatója már-már vetekszik Wolfgang Kubicki és Linda Teutenberg, a német liberális FDP alelnökeinek minapi véleménycikkével, amelyről nemrég azt írtam:
Ezt is ajánljuk a témában
Az aschaffenburgi migránsbűncselekmény után az évtizedeken át szerencsétlenkedő német rendszerpártok egymás sarkát taposva kapkodnak a ménkűhöz és hibáztatják egymást. Király-Kiss Miklós írása.
„Szintén tanulságos, ahogy a liberális FDP – az öt százalékos küszöb jeges leheletét egyre inkább tarkóján érezve [e lehetőség azóta folyékonynitrogén-hőmérsékletű valósággá vált – a szerk.] – próbál feltakarni a karakánkodó merzi szólamok mögé olyasmikkel, hogy márpedig meg kell akadályozni párhuzamos társadalmak kialakulását. Mindezt 2025-ben. Irgalom anyja, ne hagyj el, ha ezt Ginger Baker megérhette volna; ilyen ütemérzéke talán még neki se volt.”
A furcsa tempírozás érzülete azonban más ügyben is menthetetlenül elkapott, méghozzá Rózsa Lajos professzornak (biológus, az MTA doktora, egyetemi magántanár, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem külső óraadó tanára) a 444 tudományügyi spinoffja, a Qubit hasábjain megjelent undorpropagandaügyi írásának olvastán. Nehéz ugyanis szabadulni a gondolattól,
hogy a teljes érvelés mintha azon a premisszán nyugodnék, hogy a világ egy közelmúltbeli, kellemetlen, esős szombaton képződött meg a semmiből.
E gondolatmenet erős hasonlóságokat mutat egyes egyházi vezetők dörgedelmesnek szánt, majd reakciót kiváltó soraival. A számos érdekes undor-, bűz- és fertelemügyi gondolat felvillantása ellenére így mintha az egész kicsorbulna a valóság azon sajátosságán, hogy ennél azért némileg több hordalékról van itt szó.
Kapcsolódó vélemény
Hogyan lehetséges, hogy az egyik oldalon felfedezni vélt hibákra rámutat, ám a másik oldalon lévő vétkekről hallgat?
Érdekes adalék továbbá, hogy Rózsa professzor írása – legalábbis végkövetkeztetését és üzenetét tekintve – a Magyar Keresztény Értelmiségiek Szövetségének 2013-as és 2019-es felhívásával azonosnak tekinthető. Valamiért mindig mindenki úgy érzi: a másik dehumanizál. Korniss Mihály örökbecsűjét (pláne kontextussal kiegészítve) talán olcsó is lenne részleteiben ezügyben felhozni, így megelégszem a felvillantással.
A Blöff című Guy Ritchie-mozi végén, az Alan Ford remek alakítása által megformált Brick Top nevű karakter sors- és meglepetésszerű halála előtt közvetlenül az alábbi lakonikus bölcsesség hangzik el: „for every action, there is a reaction; and a pikey reaction… is quite a f*ckin’ thing” (az angolt nem bíró olvasóink számára fordítóprogram használatát javasolnám). Egy árnyalattal szofisztikáltabb megfogalmazásban:
a kölcsönhatás szabályszerűségei nem csupán Newton III. törvényében és a fizikában általában, hanem az (egyéni és közösségi) interperszonális kapcsolatokban is érvényesek.
Rózsa professzor szerint „[a]z olvasó talán még sosem látott ennyi visszataszító, undorító kifejezést egyetlen írásban összegezve, és sajnálom is, hogy ezt most így egyben, logikus rendbe szedve kellett áttekintenie.” Legmélyebb tisztelettel: amennyiben az olvasó nem egy kő alatt töltötte az elmúlt másfél-két (három? négy?) évtizedet, hát bizony látott, méghozzá sokat és folytatólagosan – a logikus rendbe szedés pedig mintha kissé féloldalasra sikeredett volna.
Távolról sem a teljesség igényével idézzünk fel néhány vonatkozó példát a mögöttünk hagyott évek elméletéből és gyakorlatából. Itt van például az internetes népművészet szabadságalapú, tiszteletet sugárzó alkotása, valamint annak stilisztikai elemzése,
ahol még a látszólag a primitívség ellenében érvelő szerző lényegi állítása is az, hogy a köztársasági elnökön „valóban nincs mit tisztelni”,
a salakanyag-neologizmus mellett lándzsát törő apológiáról pedig igazán érdekes lenne hallani Rózsa professzor nevezéktani véleményét, undorpropagandaügyileg mintegy.
Megtudhatjuk azt is, hogy ritmikai telitalálatról van szó, valamint hogy a varangykirály megragadhat a népnyelvben és alternatívát nyújthat. Höhöhö, szilvuplé, a varangy bizonyára legalább olyan cuki, mint a koala meg a bébifóka, így nincs itt semmi látnivaló, dehumanizációnak meg egyensen írmagja sincs. Valamirevaló szalmabáb felépítése előtt érdemes lehet tájékozódni az anyalapnál is, hogy amikor az ingamozgás törvényszerűségeinek megfelelően megérkezik az ellenhatás,
ne tágra zárt szemekkel kelljen csodálkozni obligát Esterházy-idézetek posztolgatása közben azon sóhajtozva, hogyan juthatott ide a közbeszéd minősége.
Kapcsolódó vélemény
Nem ellenzékellenes narratívát képviselünk többen az ÖT-ben, hanem ellenzékkritikusat.
Hisz’ mégiscsak egy olyan közbeszédről lenne szó, amelyben immár évtizedes síkon egy lényegi üzenet úgy szól, hogy O1g; különféle megszólalók pedig egymásra licitálva próbálják ennek változatosan díszített formáit előadni, vagy rálicitálni.
Arról se feledkezzünk meg, hogy – szokás szerint – távolról sem magyar jelenségről van szó. Bizonyára kevesen emlékeznek arra a 2016-os kampány-mozzanatra, amivel Hillary Clinton súlyos százalékokban mérhető szavazatot ajándékozott Donald Trumpnak. Igen, arra a basket of deplorables-re gondolok, amelynek magyar derivátumait leginkább törött szemüvegű, egy keresztrejtvényt megfejteni képtelen, trágyával etetett gombák, valamint büdös szájú agyhalottak környékén lelhetjük fel.
Bayer Zsoltot nyugodtan számon lehet kérni stilisztikailag („[h]a ezt megértjük, felszabadultan dőlhetünk hátra a fotelben még akkor is, ha az undorkeltés fekete öves nagymestere fityfenékkel ékesített lovagkeresztet kap”),
de ha netán mellé lenne állítva egy hasonló mélységgel ráncolt homlok és felemelt mutatóujj – teszem azt – Tóta W. Árpád vonatkozó, több évtizedes munkássága irányába, talán kissé magasabb lenne a hitelesség-faktor.
Megtudhatjuk továbbá a cikkből, hogy „[f]ényképek manipulált montázsával a megtámadott személy sejthető betegség tüneteivel ábrázolható. Kevéssé tudatosuló, ezért hatékony manipuláció lehet, ha a fotók színárnyalatait eltorzítják úgy, hogy az ellenfél arca, bőre sápadtnak, szürkének tűnjön. (...) A szürke, ragyásnak tűnő arcbőr a felületes szemlélőnek betegséget sugall, ezért taszító.”
Nem is érthetnék egyet jobban – illusztráció gyanánt pedig tekintsük meg az összeurópai nyilvánosság függetlenobjektív zászlóshajója és a USAID üzenőfüzete, az írásom elején már megidézett Politico vonatkozó gyakorlatát, majd vonjunk le bizonyos tanulságokat – már ha számít a következetesség.
De jóval kevésbé kifinomult technikákkal is találkozni bőven, ezügyben legyen most elegendő az elmúlt évtized talán legeklatánsabb példája.
Akinek van gyereke (vagy akár csak találkozott gyerekekkel), találkozott már a „de a másik kezdte!!!4!” gyakran súlyos, fájdalmas decibelekkel társított dilemmájával. Tapasztalt szülő, vagy tanár ilyenkor jellemzően azt mondja: „nem az érdekel, ki kezdte, hanem az, ki hagyja abba előbb.”
„Fel kellene nőni végre a felelősségteljes közéleti megnyilvánulásokhoz, a választóknak éppúgy, mint a megválasztottaknak, az íróknak éppúgy, mint az olvasóknak – ez közös felelősségünk. Hogy azután férgekre-poloskákra való utalások nélküli, a nemzeti ünnephez valóban méltó beszédeket halljunk március 15-én” – írja Rózsa professzor. Fel bizony. Ez viszont – hasonlóan más témákhoz – úgy biztosan nem fog menni, hogy egyik irányba perzselő kritika, másikba vakfoltra tolt hegesztőszemüveg.
Ezt is ajánljuk a témában
Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált. Király-Kiss Miklós írása.
Ezért aztán adódik a kérdés: napestig lehetne folytatni tyúk és tojás genetikai elemzését, de vajon érdemes-e? Mert az alternatíváról a Guns ’n’ Roses Civil War című dalának szövegéből tájékozódhatunk – különös tekintettel az intró, valamint az első verze kezdő soraira.
(Nyitókép: AI-illusztráció)
Ezt is ajánljuk a témában
A forrást, amelyből a hellén, a római és a később ezekre épülő kultúrák születtek, ihatatlanná tettük. Győrffy Ákos írása.
A jogszociológia és jogfilozófia védelmében azért említeni kell, hogy éltek a mi országunkban régen igazi szakemberek is. Nizalowski Attila írása.
A közgazdász professzor szerint a magyar tudományos élet utánpótlása nem a teljesítmények alapján történik, így nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali értelmiségi kör tagjai.
Maja T. panaszt tett a magyarországi börtönökben tapasztalható higiéniai körülmények miatt is.
A kulturális és innovációs miniszter szerint miközben Brüsszel az egyetemeinket azzal támadja, hogy nem elég autonómok, saját hatalmának kiterjesztésére törekszik. Interjúnk.
Le kellene végre állítani a Magyar Tudományos Akadémia elleni méltatlan támadásokat, mert a tudomány képviselőit pártszimpátiától függetlenül taszítják – mondja Freund Tamás, a köztestület elnöke. A nemzetközileg elismert agykutatóval az MTA körül kialakult feszült politikai légkör hátterét boncolgattuk.
De azért reménykedhetünk a változásban – Lentner Csaba és Schmidt Mária nagyon is komolyan gondolja vaskos kritikáit.
A tüntetők utakat zártak le és tüzeket gyújtottak.
Kinevezése napján esett össze nyilvánosan Svédország új egészségügyi minisztere. Elisabet Lann sajtótájékoztatón lett rosszul, a pulpitussal együtt zuhant a földre.
