Bayer Zsoltot nyugodtan számon lehet kérni stilisztikailag („[h]a ezt megértjük, felszabadultan dőlhetünk hátra a fotelben még akkor is, ha az undorkeltés fekete öves nagymestere fityfenékkel ékesített lovagkeresztet kap”),
de ha netán mellé lenne állítva egy hasonló mélységgel ráncolt homlok és felemelt mutatóujj – teszem azt – Tóta W. Árpád vonatkozó, több évtizedes munkássága irányába, talán kissé magasabb lenne a hitelesség-faktor.
Megtudhatjuk továbbá a cikkből, hogy „[f]ényképek manipulált montázsával a megtámadott személy sejthető betegség tüneteivel ábrázolható. Kevéssé tudatosuló, ezért hatékony manipuláció lehet, ha a fotók színárnyalatait eltorzítják úgy, hogy az ellenfél arca, bőre sápadtnak, szürkének tűnjön. (...) A szürke, ragyásnak tűnő arcbőr a felületes szemlélőnek betegséget sugall, ezért taszító.”
Nem is érthetnék egyet jobban – illusztráció gyanánt pedig tekintsük meg az összeurópai nyilvánosság függetlenobjektív zászlóshajója és a USAID üzenőfüzete, az írásom elején már megidézett Politico vonatkozó gyakorlatát, majd vonjunk le bizonyos tanulságokat – már ha számít a következetesség.
De jóval kevésbé kifinomult technikákkal is találkozni bőven, ezügyben legyen most elegendő az elmúlt évtized talán legeklatánsabb példája.