A jogszociológia és jogfilozófia védelmében azért említeni kell, hogy éltek a mi országunkban régen igazi szakemberek is. Nizalowski Attila írása.
Keleti Márton 1972-es filmjének zárójelenetében a hasba lőtt hőst játszó Huszti Péter azt suttogja a körülötte állóknak, hogy harminckét neve volt. Elhalálozás miatt az aztán nem derül ki, hogy egyszerre volt-e ennyi neve az elhunytnak, például Francisco Paulino Hermenegildo Teódulo Franco y Bahamonde Salgado Pardo de Andrade stb., mert akkor rohadt rossz lehet anyakönyvvezetőnek lenni ebben az országban.
De más miatt érdekes a film. Néhány napja nyilvánosságra került egy videófelvétel, amelyen Fleck Zoltán jogszociológus, egyetemi oktató arra buzdítja híveit,
hogy a következő választások alkalmával zsarolással, fenyegetéssel kényszerítsék a köztársasági elnököt, hogy tiszás kormány alakulhassék.
A nyilatkozat nagy hullámokat vetett, alkotmányos rend elleni szervezkedés kísérlete miatt még büntetőfeljelentést is írtak. Az egyik véleményvezér viszont azt találta mondani, hogy a külseje alapján nem gondolná, hogy Fleck veszélyes a társadalmunkra. Neki kötelező megnézni az említett filmet kétszer, majd kiguglizni dr. Ságvári Endre milliomos ügyvéd fotóját, és elgondolkozni, hogy a babaarcú kommunista gyilkosok vajon miért hordtak régen jópofa Harold Lloyd-féle szemüveget. Azonnal kérjük a választ, vagy karó.
Ezt is ajánljuk a témában
Kíváncsiak voltunk, hogy a nagyobb nyugat-európai államokban – például Franciaországban, Németországban vagy Olaszországban – milyen jogi szankciók és mechanizmusok vonatkoznak az ilyen esetekre.
Fleck, akit most nem győz nyakló nélkül professzorozni és jogtudósozni a tudomány tekintélye előtt elvtelenül hajbókoló sokadalom, három évtizedes pályafutása során 111 publikációt jegyzett.
Összehasonlításul, tíz évvel fiatalabb szerzőtársa 327-et, az ELTE vezető oktatója pedig 861-et, igaz, ő bő egy évtizeddel idősebb Flecknél. A tényekhez hozzátartozik, hogy a jogszociológiát az egyetemi ifjúság „tölteléktárgynak” nevezi. Azért, mert nem tételes jogi tárgy, és nem illik rossz jegyet adni belőle a polgári joggal meghajszolt hallgatónak. Amellyel a hallgató idővel természetesen visszaél, mire a tudása a kurzus végére fénytelen marad, az oktatóé pedig szürke és kopott. Ami, valljuk be, nehézzé teheti a lelki egyensúly tartását.
Fleck szűkebb pátriája tehát nem az egyetem, hanem az MTA Jogtudományi Intézete, ahonnan a tudáshatalom kisugárzik.
Ahol még sosem jártam, akárcsak a Lenin-mauzóleumban. Olvasmányélmények alapján úgy képzelem, hogy folyosóit Marx és Engels fotói díszítik, néhány éve talán egy Heller Ágnes-kép is (bár ő feljelentő volt, nem jogász), a munkatársak pedig április 4-i dalokat hallgatnak írás közben. Hogy milyen módszerekkel készül ott az okosság, arra itt egy eset:
Pár éve az intézet fiatal igazgatója nekigyürkőzött, hogy összehasonlítsa kollégáival a 2011-es Alaptörvényünk szövegét az USA alkotmányával, méghozzá matematikai módszerekkel. Elsőre nehéz mutatványnak tűnik ez a szaklaikusnak. Az USA alkotmányát angolul írták, míg a magyart magyarul. Majd kétszázötven év közöttük a fő különbség, és ez alatt az idő alatt az angol nyelv állítólag annyit változott, hogy manapság szabályosan le kell fordítani az alkotmányt az iskolásoknak, hogy értsék. Ráadásul időközben több hullámban jelentősen bővült az emberi jogok katalógusa és a jogállam intézményrendszere, azaz a magyar Alaptörvénynek szükség szerint terjedelmesebbnek, bővebbnek kell lennie a régebbinél.
Valójában nem olyan nehéz ez a kutatás dolog, ha az MTA csinálja.
Meg is állapították, hogy valamennyi (sok) százalékkal elmarad az Alaptörvényünk a kívánatostól. Amiben a szaklaikus mégis csak láthatott egy furcsaságot. A jogszabályokban viszonylag ritkán fordulnak elő számok, vagyis kérdés, hogy a szavakból hogyan tudtak százalékot csinálni a jeles magyar tudósok?
Egyszerűen. A jogtudomány WD 40-ével, az Excellel. Az MTA egyik szerverén található néhány fájl. Ebben olyan alkotmányhoz értő, elfogulatlan személyek objektív véleményét rögzítették numerikus formában, mint Halmai Gáborét, Majtényi Lászlóét, talán még Fleck Zoltánét és Lamm Vandáét is. E számokkal aztán már könnyen lehetett összeadni, kivonni, négyzetgyököt vonni, hogy mindenki megtudja, rabszolga-társadalomban élünk, maffiaállamban, jogok és szabadság nélkül, örökös alávetettségben.
A jogszociológia és jogfilozófia védelmében azért említeni kell, hogy éltek a mi országunkban régen igazi szakemberek is.
Magyary Zoltánt nem kell bemutatni. A Horthy-korabeli jogtudós pragmatikus, angolszász gondolkodású tudós volt, emlékét Bereményi Géza Tanítványok című filmje őrzi Eperjes Károllyal a főszerepben. Ő ment el Szent-Györgyiért Klebelsberg hazahívó levelével. Filozófus feleségével közös öngyilkosságba menekült, miután a Vörös Hadsereg kegyetlen kínzásnak, fenyegetésnek vetette alá őket, pedig csak a számok és Plótinosz szerelmesei voltak.
A máig legjelentősebb, nemzetközi hírű teljesítményt nyújtó Horváth Barnáról az ötvenes években azt írták, hogy a „Horthy-fasizmus legnagyobb szekértolója” volt. A későbbi igazságügy-miniszter, de az akkor még fiatal Kulcsár Kálmán jogszociológus pedig, hogy „üres teóriákat gyártott”. Horváth valójában Hans Kelsen tanítványa volt, ami olyan, mintha azt mondanám, hogy valaki Jack Nicholsontól tanulta a színészetet. 1949-ben emigrálni kényszerült, miután akadémiai tisztétől megfosztották, az USA-ban talált menedéket. Pontosan úgy, ahogy Kelsen is, csak ő a fasiszták elől menekült oda már korábban. Horváth 1973-as haláláig amerikai, német és francia egyetemeket boldogított az üres semmivel.
A szakma legszerethetőbb, legtanulságosabb alakja viszont Somló Bódog.
Mindössze 47 évet élt, munkássága azonban 105 évvel a halála után sem kerülhető meg, ha valaki érteni akarja a magyar jogszociológiát vagy jogfilozófiát. Moór Gyula úgy jellemezte 27 (!) oldalas nekrológjában, hogy:
„Végtelenül jó ember volt. És gyermekies kedéllyel másokról is mindig a legjobbat tételezte fel. Ezen rokonszenves tulajdonsága természetesen a jó emberismeret rovására ment és talán sokban hozzájárult ahhoz, hogy csalódott.”
A fiatal erdélyi tehetség azzal kezdte a pályáját, hogy levetette a kolozsvári egyetemen Apponyi Albert fényképét a falról a diákkör helységében, mondván, hogy ilyen példakép nem kell. Élete utolsó szakaszában pedig Pikler Gyula jogfilozófus követője lett, aki a hírhedt kommunista Galilei Kör megalapítója volt. Most képzeljük magunk elé azt a régi, tiszta, tényleg szabad és független tudományt, ami segített Moórnak szeretni és mindent megbocsátani Somlónak.
Somló 1920. szeptember 28-ának éjjelén, miután kihirdették a trianoni diktátumot és kiderült, hogy Magyarország kétharmada örökre odavan, egy darabka kötéllel kiment a házsongárdi temetőbe. Keresett magának egy alacsony fácskát, és térdeplő helyzetben felakasztotta magát, hogy jelképesen visszahelyezze Apponyi arcképét arra a falra. Az öngyilkosság és annak brutális körülményei az egész ország közvéleményét megrázta, pedig volt azokban a napokban mit gyászolni bőven.
Fleck és műve pedig arra emlékeztett, hogy nekünk is lehet még gyászolnivalónk.
Kapcsolódó vélemény
Pesti Srácok
Az az ELTE szégyene, hogy ez a figura ott állásban lehet.
Nyitókép: Fleck Zoltán beszédet mond a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonásáért tartott tüntetésen a Kossuth Lajos téren 2025. május 1-jén. (MTI/Koszticsák Szilárd)
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy egy ilyen lépés nemcsak hatalmas gazdasági károkat és káoszt okozna, de jogilag sem állja meg a helyét.
„Tegnap Lázár János, ma én” –fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Döbbenetes levelet kaptak, a levélíró szerint a munkatársak dögtemetőbe valók, Orbán Viktor nyakát is ki akarják csavarni.
A budapesti emberek kárára zsarolja a kormányt a főpolgármester.
A fenyegetésnél csak annak indoklása volt abszurdabb.
A sajtót bejárt felvétel alapján könnyedén beazonosíthatók lesznek.
Kövesse műsorunkat élőben a Mandiner YouTube csatornáján!
Csehov is megmondta, ha az első felvonásban feltűnik egy fegyver, az a harmadikban elsül. A gazdaságpolitikában ugyanez a szabály érvényes, csak itt az árat a nézőtéren ülő nép fizeti meg. Franciaország adóssággal, Jugoszlávia romokkal, Irak pedig vérrel fizetett érte.
