Mit szolgál ma az MTA: a nemzetet vagy önmagát? – Hankó Balázs a Mandinernek

Boszorkányüldözés folyik a Magyar Tudományos Akadémia ellen, sőt Freund Tamás elnök a Mandinernek arról beszélt, nemzetárulással ér fel, hogy egyesek a tagok tudományos teljesítményét, valamint az Akadémia szervezeti gazdálkodását kritizálják. Ilyen első évfordulóra számított miniszterként? 
Gróf Széchenyi István kétszáz évvel ezelőtt azért alapította az MTA-t, hogy a nemzetet szolgálja a magyar nyelv védelmén keresztül. A 19. század derekán ez jelentette a magyar szuverenitás megőrzésének garanciáját. A veszélyek korát éljük, éppen ezért az MTA-nak és szélesebb értelemben a magyar tudománynak napjainkban is a magyar nemzet – társadalmi vagy gazdasági – érdekeit és szuverenitását kellene szolgálnia. Ezzel szemben az Akadémia hivatalos vagy az elnök által félhivatalosnak minősített megnyilatkozásai – ha egyáltalán létezik ilyen – nem ezt tükrözik. Egy pillanatra képzeljük el, ha a reformkor meghatározó nemzeti kérdéseiben ezen szellemiséggel egyező nyilatkozatok születtek volna, akkor azokat az alapítási céllal megegyezőnek találták volna? 

Az MTA láthatóan nem érzi kötelezőnek magára nézve ezt a szempontot. Ha megnézzük az előző hónapok eseményeit, akkor azt látjuk, hogy a kutatóhálózat megújításának módjában sincs egyetértés az Akadémiával. 
A magyar tudományos és innovációs rendszerben számos alapvető lépést tettünk a megújulásért az utóbbi években. De ezek megértéséhez látnunk és értenünk kell azt a kontextust, amelybe a magyar tudományos rendszer beágyazódik. A Draghi-jelentés alapján Európa versenyképességi hátrányba került, és ebben meghatározó szerepe volt annak, hogy nem fordítottunk kellő stratégiai figyelmet a tudományra, a kutatásra és az innovációra. Nem volt világos jövőkép, nem voltak fókuszpontok, a tudományos szabadság elvére hivatkozva Európában kis túlzással mindenki azzal foglalkozott, amivel akart az akadémiai – egyetemi, kutatóintézeti – szférában. Ennek eredményeként kontinensünk többek között a világszintű techcégek számában, a kockázatitőke-befektetésekben és a tudományos teljesítményben is súlyosan lemaradt. 
Az elmúlt évtizedekben az innovációban élre törő országok hatásvezérelt tudományos stratégiát alkottak. Ebben a keretrendszerben történt meg a magyar felsőoktatás megújítása is, és már látszik a fejlődés. Ha megnézzük a magyar kutatási hálózat, a Hun-Ren működését, akkor azt látjuk, hogy az eredmények az előző évtizedekben érdemben nem változtak, elmaradtak a közösség által joggal elvárttól, akár a tudományos, akár az innovációs területet nézzük. Ma már egy modern kutatóhálózat sem engedheti meg magának, hogy ne foglalkozzon a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazásával, az innovációval, hiszen annak hiányában az új áttörések és felfedezések nem jutnak el a mindennapokba. Az Akadémia irányítása alatt sajnos az az elvárás fogalmazódott meg a kutatóintézeteknél, hogy ne foglalkozzanak innovációval, nem kell szabadalmakat létrehozni, fókuszáljanak az alapkutatásra és a publikálásra.