Folytatódik a lúgos orvos áldozatának a kálváriája, újra megfenyegették

2025. augusztus 20. 15:59

A 60 éves R. Lászlót a rendőrök elfogták, előállították, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását.

2025. augusztus 20. 15:59
null

Egy férfi augusztus 19-én kora este megjelent a lúgos orvos áldozataként ismert nő (Renner Erika – a szerk.) budapesti lakásánál, és kaputelefonon keresztül azzal fenyegette meg, hogy ha legközelebb arra jár, megöli – számol be a police.hu. 

Ezt is ajánljuk a témában

A fővárosi rendőrök az esetről érkezett bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, de a fenyegetőző férfi már nem volt a helyszínen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 

zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és megkezdték a zaklató felkutatását, aki azonos a korábban hasonló cselekmények miatt a BRFK által elfogott és meggyanúsított személlyel.

A 60 éves R. Lászlót a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai a sértett kihallgatását követően elfogták, előállították, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását.

Nyitóképünk: Mandiner-archív

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2025. augusztus 21. 07:16
Elég lehet, ha a büntetést mindenkire egyformán róják ki. A bűnös mentegetői belebuktak, a nyomozást akadályozók kaptak büntetést? Lacika meg bebizonyította, hogy nem volt téves elmeállapotának megállapítása. Gyógykezelni egy zárt helyen, míg lesz aki normálisnak nyilvánítja.
Válasz erre
0
0
Tarhonya
2025. augusztus 20. 20:54 Szerkesztve
Miért nem írják ki a teljes nevét ennek a mocskos állatnak!?? Egyáltalán mi a f...szt keres kint szabadlábon??? Vagy ezt még nem ítélték el, csak a másik k...csögöt? A benét?
Válasz erre
0
0
Katcsi
2025. augusztus 20. 19:54
A kórhàzigazgató 5 gyermekes nős ember. Mit érezhet a csalàdja, a gyerekei, hogy a csapból is ez folyik. Ők nem tehetnek semmiről. Ez a nő biztos nem kezdett volna egy 5 gyermekes beteghordóval.
Válasz erre
4
1
népnemzet
2025. augusztus 20. 18:16
Szerintem a lúgos orvos és a fenyegtőző is migráns, csak nem merik bevallani
Válasz erre
0
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!