A világ legsikeresebb országait követi Magyarország – de a mindenszaristáknak ez se jó

Nyitókép: Ben Pipe / Robert Harding RF / robertharding via AFP

Nagyon sokan nagyon sok mindent mondtak már a korábban az MTA irányítása alatt álló, jelenleg HUN-REN névre hallgató állami kutatási hálózatról – de azt soha senki sem merte mondani, hogy ez egy világszínvonalú kiválósági központ lenne, amely csak úgy dönti bele kis hazánk gazdaságába a hozzáadott értéket. Mert bizony nem így van. Gazdasági problémáink egy része abból ered, hogy globális összevetésben a HUN-REN bizony egy meglehetősen középszerű intézmény.

bizony hiányzik az ország sikeréhez egy kiemelkedően jól teljesítő, magyar innovációt, magyar hozzáadott értéket termelő kutatási hálózat.

Hogy a HUN-REN ma meglehetősen középszerű helyként ad otthont néhány kiváló tudósnak, azt nem én mondom, hanem a hálózat átvilágítását idén elvégző nemzetközi átvilágító bizottság, melyet Alexander Zehnder világhírű svájci mikrobiológus vezetett. Idézem: „A kutatóközpontban jelentős számú kiemelkedő kutatócsoport-vezető és kiváló tudós tevékenykedik”, ugyanakkor „a kutatási területek nagyon széttagoltak, ami korlátozza potenciális hatásukat”, „a kutatási tevékenységek minősége és mennyisége nagymértékben különbözött a csoportok között” (azaz jó természettudósaink vannak, és alulteljesít a humán- és társadalomtudományi kutatás), „néhány kutatásból hiányzik az eredetiség, nem látható a kutatás várható hatása és a témák egy része nem világos”, „jelenleg nem differenciált a kiemelkedő teljesítményű csoportok elismerése és támgoatása a gyengébben teljesítő csoportokkal szemben”, „nincs egységes kutatási jövőkép”, „egymást átfedő és párhuzamosan futó kutatási témák”, „a kutatási spektrum túl szélesnek tűnik ahhoz, hogy következetesen magas színvonalú tudományos eredményeket lehessen elérni”.

Ráadásul – s ez az igazán bosszantó – az egésznek valójában nem is a pénz az oka: bár igaz, hogy a finanszírozás gyatra, a kutatói fizetések alacsonyak, az IFUA összehasonlítása alapján HUN-REN egységnyi finanszírozásból is gyenge közepes teljesítményt hoz ki. A kutatóhálózattal ezer a baj: a hét önálló és a negyvennégy kutatóközponton belül működő kutatóintézetből háromnak, azaz három darabnak származik bevétele szellemi tulajdonának piaci hasznosításából, a hálózat vállalkozásból származó bevétele a teljes bevétel 3,3 százaléka (!); az ötvenkét intézetből tizennégyre jellemző, hogy egy kutató átlagosan legfeljebb kétévente publikál valamit.

Szerencsére azonban a spanyolviasz feltalálásával foglalkozó intézményrendszer sikeres reformjához nem kell feltalálni a spanyolviaszt. Kell érdemi pluszpénz, át kell állni a feltétel nélkül érkező havi kutatói apanázsról a teljesítményalapú finanszírozásra, az ezer kis szomszédvárból álló hálózatot egységes irányítás alá kell vonni, és – bizony – kell az is, hogy a magyar adófizetők által fenntartott kutatóhálózatban ne foglalkozhasson minden kutató kedvenc orchideájának bibeformájával, hanem túlnyomórészt az ország stratégiai céljait kövesse.

E rendkívül sikeres országokban bizony kerek-perec megmondja a kormány, mely stratégiai jelentőségű területeken vár az állami finanszírozásért cserébe eredményeket a kutatóktól: Franciaországban ez a mérnöktudományok, az anyagtudományok, hullámok és részecskék, digitalizáció, űr, társadalom, élet és élő szervezetek területe; Svájcban a személyre szabott gyógyítás, az adattudomány, a fejlett gyártási technológiák, az energia, a környezet és a fenntarthatóság; Szingapúrban az egészség és az emberi potenciál kihasználása, a városfejlesztés és fenntarthatóság, a digitális gazdaság és az okosnemzet, a kereskedelem, a gyártás és a konnektivitás; Japánban a mesterséges intelligencia, az új anyagok, az űrtudomány, az energia, a biotechnológia és az egészség; Kínában a mesterséges intelligencia, a kvantumszámítógépek, az űrtechnológia, az egészségtudomány és az agytudomány. Bizony: sok szép kutatási terület helyett a kevés fontosra fókuszálják az állami kutatási forrásokat a világ legjobb kutatóintézeteit fenntartó országok, és halkan megjegyzem, nem átallanak a gazdasági növekedésre gyakorolt hatást, startupokat vagy éppen vállalatokkal közös kutatólaborokat elvárni.

S ezek, Nyugat-Európa és Ázsia legjobb modelljei pont azok a modellek, amelyeket követve a HUN-REN-t átalakítaná a kutatóhálózat új vezetése, s ezt elfogadta a kormány. A vonatkozó törvény jövő héten kerül az Országgyűlés elé.

Az életbevágóan fontos reform útjában álló szakszervezetekkel karöltve az ellenzéki média máris arról ír: „privatizálnák”, az alapítványi egyetemekhez hasonlóan szerveznék át a magyar kutatóhálózatot, amely ezzel bizonyára az egyetemekhez hasonlóan elveszítené uniós forrásait. A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete ezt abból vezette le, hogy kiszámolta: a HUN-REN-ről szóló új törvénytervezet közel 50 százalékos átfedés mutat az alapítványi egyetemekről szóló 2021-es törvénnyel. Csak azt felejtik el, hogy minden törvény nyelvezete hasonló egymáshoz a kodifikáció szabályai miatt. Bizonyosan jelentős százalékban átfed az új törvény a jegybanktörvénnyel vagy épp a postatörvénnyel is, mégsem fél attól senki, hogy „jegybankosítanák” vagy „postásítanák” a magyar kutatási hálózatot.

Hisz ilyesmiről szó sincs –

A szél inkább onnan fúj, hogy a kutatói szakszervezet a középszerűség végétől, a teljesítményelvtől fázik – nemhiába követelnek ugyanazon petíciójuk végére biggyesztve „azonnali, feltételek nélküli béremelést”, hangsúllyal a „feltételek nélküli”-n. De ha van eszünk nekünk, magyaroknak, akkor nem hagyjuk többé, hogy a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott kutatási hálózatban bármi is „feltételek nélküli” legyen. A közepes jövedelem csapdájából középszerű kutatással bizony nem lehet kitörni.