Lánczi András felidézte, a Magyar Tudományos Akadémia 1949 után a politika frontvonalába került, amit a kommunisták nyitottak meg. A rendszerváltás után politikailag a baloldal, a liberálisok – háttérben a CEU segítségével – elfoglalták az Akadémiát, és elhelyezkedtek az MTA különböző vezető tisztségeiben.
„A mindennapi életben ez egy iszapbirkózássá alakul át, és egyéb okok miatt nagyon sokan nem merik a tudós világban sem elmondani, hogy ők valójában mit gondolnak a világról. Ezért aztán opportunizmus, kiszolgáltatottság van, amit szeretnek kihasználni ezek a csoportok” – részletezte Lánczi András. Szerinte
az MTA-ról jelen állapotában – politikai okok miatt – nehezen képzelhető el, hogy rövid időn belül valóban nemzeti érdeket szolgáljon (kutatási témák kiválasztása, nagydoktori eljárások) és egyértelműen nemzeti intézményként funkcionáljon.
A filozófus határozottan visszautasítja, hogy a magyar kutatási hálózat reformjával sérült volna a kutatók autonómiája.
A kutatók több pénzhez jutnak, mint azelőtt. Nagyobb a függetlenségük, senki sem szól bele abba, hogy mit kutassanak.