Mi sül ki abból, ha egy nácik elől menekülő filozófus és egy marxista kollégája összevitáznak a zsarnokság természetéről? – az MCC-ben megtudtuk!

Bemutatták az MCC-ben csütörtök este az egy évvel korábban tartott Eric Voegelin-konferencia tanulmánykötetét, az újonnan elindított politikai filozófiai folyóiratot, a European Journal of Political Philosophy-t, valamint megnyitották a Leo Strauss és Alexandre Kojève vitájáról tartandó pénteki konferenciát. Beszámoltunk az estről, és Lánczi Andrást, az MCC Politikai Filozófia Európai Centrumának vezetőjét is kifaggatjuk.

A valóság egy Isten által elmesélt történet

A bemutatón Tilo Schabert, a németországi Erlangeni Egyetem politikatudomány emeritus professzora a német-amerikai filozófusra, Eric Voegelinre összpontosított, hiszen a  róla szóló konferencia kötetét is bemutatták, (Schabert előadott a konferencián, és ő szerkesztette a kötetet). Mint a Hungarian Conservative írja: Schabert arról beszélt, hogyan kellett Voegelinnek az 1930-as évek Németországából az Egyesült Államokba menekülnie a nácizmus elől, s hogy ezért mindig is nagyon érdekelte a totalitarizmus eredete. Schabert arra is kitért, hogy Voegelin hogyan tette népszerűvé a „politikai vallások” kifejezést. Voegelin és Alexandre Kojève ismerték egymás munkásságát, és az ész és a hit kapcsolatának ellentétes oldalait foglalták el: Voegelin hitpárti volt. Voegelin sokat tanulmányozta a gnoszticizmust, sőt a mágiát is – tette hozzá Schabert professzor. Idézte a filozófust, aki azt mondta: „a valóság egy Isten által elmesélt történet”, amelynek pontos jelentését – mint bevallotta – nem érti.

Schabert professzor hangsúlyozta, hogy 

Kifejtette, hogy a filozófus nagyra értékelte az amerikai köztársaságot létrehozó eszméket, amelyeket olyanok inspiráltak, mint John Locke és Thomas Paine, de folyamatosan kritizálta a kor progresszív gondolkodóit, mint Turgot, Comte és Condorcet. Voeglinnek a technológiáról is ellentmondásos nézetei voltak: gyakran repült repülőgépen, de soha nem vezetett autót, és nem használta az élete vége felé megjelenő számítógépeket. Schabert professzor tüzes vérmérsékletű emberként jellemezte, aki néha megfeledkezett tudományos stílusáról, amikor egyik társát kritizálta.

Vissza a klasszikusokhoz!

Ezután az új folyóirat került szóba, amit William Wood, az új European Journal of Political Philosophy főszerkesztője és Titus Techera, a lap felelős szerkesztője mutatott be.

Wood a Hungarian Conservative tudósítása szerint elmondta, hogy az új filozófiai folyóirat mögött az a gondolat állt, hogy 

utalva a 20. századi politikai filozófusra, Leo Straussra. Voegelinhez hasonlóan Strauss is Németországból emigrált az Egyesült Államokba. Az előadó megjegyezte, hogy Straussnak rossz híre van a modern akadémikusok körében, bár már nem olyan rossz, mint 20 évvel ezelőtt volt. Azonban, ahogy ő fogalmazott, Strauss munkásságáról szóló új anyagokat még mindig „nehéz publikálni”. Wood úr azt is szeretné, ha folyóiratának munkatársai a régi filozófusokat„a tudás forrásának, nem pedig a kritika tárgyának” tekintentsék. Ezzel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki akadémikus kollégái által a múlt gondolkodóival szemben tanúsított leereszkedő hozzáállás miatt, még olyan ismert személyiségekkel szemben is, mint Arisztotelész.

Titus Techera a European Conservative szerint kifejtette: „az akadémiai világ összeomlik”, mivel hamarosan kifogy a diákokból, a pénzből, sőt még az „okokból is, hogy akadémikusok legyünk”.Hozzátette: „Ha olyan valakit keres, aki gyűlöli Arisztotelészt, csak menjen egy filozófia tanszékre.” Techera szerint 

Az European Journal of Political Philosophy című folyóirattal kapcsolatban bejelentette, hogy a következő szám Friedrich Nietzsche német filozófusra összpontosít.

Lánczi: vissza a valósághoz!

A bemutató után a Mandiner Lánczi Andrást kérdezte az új Voegelin-kötetről, az új folyóiratról és a pénteki konferenciáról.

Lánczi kérdésünkre kifejtette: „van egy logikája ennek a munkának. Minden évben tartunk egy nemzetközileg is értékelhető konferenciát. Az első volt a filozófia Leo Strauss-i értelmezéséről, amely megjelent könyvben is. A tavaly Eric Voegelinről konferenciáztunk, ez most jelent meg könyvben, aminek Tilo  Schabert vállalta a szerkesztését, sőt, csak emiatt eljött Budapestre, hogy ezt bemutassa ebben a fél órában. Fontos a kötet címe: A valóság filozófusa. Szerintem ennek van azért üzenete.”

Lánczi András ki is fejtette, mit jelent ez: eltorzult a nyelvünk, a gondolkodásmódunk és eltávolodott a valóságostól, a konkréttól. 

A valóság megismeréséhez a tapasztalat vezet, ezt kell faggatni, és minden képzelődést, ami szubjektívvá teszi a gondolkodást, ki kell zárni, mert az egyben torzítja is a valóság megismerését.

A filozófus hozzátette: Hegel szerint nem igaz, hogy a filozófus az távol van a valóságtól; pont fordítva. A filozófus sokkal közelebb van a valósághoz, mint bárki más. Abban az értelemben van közelebb, hogy őt tényleg a valóság érdekli, azt faggatja.

Természet vagy történelem: a nácik elől menekült Strauss és a marxista Kojève vitája

Ennek kapcsán kérdeztük Lánczit a Strauss– Kojève-vitáról szóló konferenciáról is, amit október 17-én, pénteken tartanak. Leo Strauss (1899-1873) egy zsidó származású német filozófus volt, aki a náciveszély miatt végül az Egyesült Államokban telepedett le, és az ókori klasszikus szerzőkhöz való visszatérést hirdette, valamint a természettörvényi gondolkodás híve volt, azaz szemben állt a modernitás filozófiai alapjaival. Alexandre Kojève egy orosz származású francia marxista filozófus volt, aki hegeliánus volt, azaz hangsúlyosan modern, a természet helyett a történelmet tartotta meghatározó erőnek. 

Mint Lánczi András kérdésünkre elmondta: a zsarnokságról szóló könyve elején Strauss Xenophón Hieron című dialógusát elemzi, ami egy ókori görög zsarnok és egy filozófus beszélgetésre. A viszonylag rövid dialógust Strauss nagyon is hosszan elemezte, erre reflektált Kojève, amire válaszolt Strauss, és a teljes kötet ebből a négy szövegből áll. Strauss a platonizáló, arisztokratikus, elzárkózó, természetjogi filozófiát képviseli, Kojève pedig a modern historicista gondolkodásmódot, aminek a lényege az, hogy a történelem oldja meg a problémáinkat, és nem szabad elkülönülni, hanem részt kell venni a történelem alakításában.

De ebből jön aztán az a jelentős probléma – tette hozzá Lánczi –, hogy akkor mi a filozófia dolog ebben a helyzetben. 

A filozófiai kérdezés, a filozófiai gondolkodás sosem ér véget, pontosan ez az állandó úton levés az, ami a specialitása, mert nem lehet megállni, mert minden kérdés, minden probléma újabb problémát szül. Ez a legtöbb ember számára idegesítő, sőt nemkívánatos. Rosszabb időkben üldöztetés is jár érte. De egyébként az a helyzet, hogy ez a hozzáállás az, ami segít elkerülni a szubjektivitásba belecsúszást, mert akkor az már nem az igazságkeresés. A szélsőséges szkepticizmus azzal nem sokat foglalkozik, de hát az is egy veszély – mutat rá Lánczi András.

Európának vissza kellene szerezni azt az intellektuális erejét

Ezt a fajta, klasszikus gondolkodókra való reagálást kívánja a középpontba állítani a most bemutatott és elindított angol nyelvű nemzetközi tudományos folyóirat is, a European Journal of Political Philosophy, melynek vezetője Lánczi András, főszerkesztője William Wood filozófus, szerkesztője pedig Titus Techera, aki politikatudományt tanít a Manhattan Institute Logos Fellowship programjában. Kultúrkritikusként olyan amerikai agytrösztöknek ír, mint a Liberty Fund, az Acton Institute, a Claremont Institute, az ISI és az AIER, valamint konzervatív kiadványoknak. A folyóirat 23 tagú szerkesztőbizottságának magyar részről tagja Molnár Attila Károly és Hörcher Ferenc, mindketten az NKE professzora, valamint CSejtei Dezső, a szegedi egyetem professzora; a nemzetközi frontról pedig többek közt Chantal Delsol és Pierre Manent meghatározó kortárs francia filozófusok; Andreas Kinneging, a Leideni Egyetem professzora; Ryszard Legutko lengyel filozófus, a Jagelló Egyetem profresszora.

Lánczi András elmondta: szeretnék, ha pár éven belül a lap egy magasan jegyzett, nemzetközileg elismert tudományos folyóirat lenne, azaz lektorált folyóiratról van szó, és szeretnék teljesíteni az olyan adatbázisok követelményeit is, mint a Scopus.

Lánczi szerint 

Viszont ez azt jelenti, hogy ma nem tudjuk, hogy Európában hol tanítanak politikai filozófiát, nincs egy kataszter. Tehát praktikus adatgyűjtést is szeretnénk csinálni, hogy föltérképezni.”

A folyóirat tekintetében „a problémaérzékenység érdekel minket, hogy olyan tanulmányok szülessenek, amelyekben értelmes gondolatok tűnnek fel, és nem közhelyeket puffogtatunk, csak azért, mert bizonyos tudományos divatok azt követelik. 

A European Journal of Political Philosophy első száma már megjelent, a lap ingyenesen elérhető a neten, száz példány nyomtatva is napvilágot lát.

Fotó: MCC