„Akinek nincs önképe, annak nincs szabadsága” – filozófiai atombomba robbant a Tranziton

Tényleg nagyon nagy veszélyben van a nyugati civilizáció?

Tényleg nagyon nagy veszélyben van a nyugati civilizáció?
Orbán Viktor felhívása után kevesebb mint egy hét alatt ötvenezernél is többen csatlakoztak a digitális polgári körökhöz. A kezdeményezés célja, hogy a tagok közösen alakítsák ki a magyarság „nemzeti algoritmusát”, és a digitális világban megvédjék kultúráját és identitását.
Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus szerint a jobboldalnak elengedhetetlenül szüksége van egy erős intellektuális bázisra, amely mögött világos érvrendszer és tudás áll.
Tartsanak velünk a Mandiner YouTube-csatornáján, ahol a miniszterelnöki beszéd után Lánczi Andrással és Kiszelly Zoltánnal elemzünk!
Súlyos kérdés, hogy vajon a kivételt miért kellene a többség életének a mindennapi kérdésévé tenni. A politikai igazság a többséget védelmezi, a kivétellel nincs semmi baj, annál inkább a többségen belüli kivételek kezelhetetlenségével politikai értelemben. Lánczi András írása.
A kommunizmus alatt is őrizte a lángot Kecskés Pál, a huszadik századi magyar filozófia nagy alakja, akit elfeledtek. Születése 130. évfordulója alkalmából rendeztek róla konferenciát.
Mi Magyar Péter gyenge pontja? Mit szól a szuverenitásvédelmi törvényhez? Veszélyes lehet-e a Fideszre a „luxizás”? Interjú a Széchenyi-díjas filozófussal.
Még most is Lukács György szelleme, tanítványai döntik el, ki számít ma filozófusnak.
Nemzetközi konferenciát szervezett a Transzparens Oktatásért Projekt a felsőoktatásban tapasztalható politikai diszkrimináció veszélyeiről, következményeiről, pszichológiai hatásáról. Beszámoló.
A felszólalók az egykori politikus, író és dramaturg irodalmi valamint politikai munkásságát idézték fel, kitérve a sikertelen beszervezésére, igazságkeresésére és legfőbb céljaira.
Filozófusok fektették le egy új irány alapelveit.
Ha így folytatódnak a dolgok, akkor az európai ember elveszíti önmaga irányításának szabadságát.
Eric Voegelin amerikai jobboldali gondolkodó csúnyákat mondott Marxról – mutat rá a Mandinernek Lánczi András filozófus a Voegelinről rendezett MCC-s konferencia kapcsán. De szóba került a magyar életforma csodája, az EU és az európai jobboldal alapproblémái is. Interjúnk.
Ki a választás vesztese? Min kell változtatnia a Fidesznek? Történt-e konzervatív fordulat Európában? Interjú a filozófussal.
Aki szerint a modern felfogás téves útja az embernek, az a jobboldalra fog szavazni.
Politikai és morális értelemben is kezd kicsúszni a talaj az utóbbi hetekben magát aktivizáló baloldal alól. Már a bicskei gyermekotthon körüli botrányban is magyarázkodni kényszerül, közben Újbudán befutott egy újabb pedofilügy. A gyermekvédelem kapcsán a kormányzatot kioktató liberálisok ráadásul élen járnak a pedofília relativizálásában.
Minden politikusnak tisztában kell lennie: minél hektikusabb világban élünk, annál veszélyesebb a hazugság.
Lánczi András szerint nem ártatlan a műfaj, és újságíró ilyet nem tud. Szilvay Gergely megtámadta a modernitás és a posztmodernt is.
Csütörtök délután mutatják be munkatársunk legújabb kötetét, mutatjuk, kikkel közösen, és miről szól.
A Kárpát-medence új korszakát alapvetően határozza meg, hogy mit kezdünk a vízzel és az agyakkal, milyen innovációs környezetet tudunk kialakítani és hogyan építünk kapcsolatokat a még nem EU-tag környező államokkal, hangzott el az MCC Feszt zárónapján.