Szintet kell lépnie az illiberális politikai alternatívának – Lánczi András a Mandinernek

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

A 2022-es választás után azt mondta lapunknak: vesztes, aki azt hiszi, hogy szélsőséges hangnemben érdemes politizálni. Ez alapján ki a mostani választás vesztese?
A választás után kialakult az az interpretáció, hogy a baloldal lett a vesztes, és hogy ez a pártok tizennégy éves kínlódásának a következménye. Sokkal lényegesebb viszont, hogy az ellenzék most teljesen más helyzetben veszített, mint korábban. Egyértelművé vált: önmagában az már nem elég, ha egy pártnak, politikusnak van egy politikai ügye. Megjelent egy újfajta politizálási stílus, amelynek ismérve, hogy igazából nincs ügy, nincs hagyományos értelemben vett politika. Nem csak Magyarországon van így, a nyugati világban mindenütt kiürül a politika: nincsenek nagy kérdések, különösebb üzenetek, helyette egyfajta pozőrködés, irónia, akaratfitogtatás zajlik. A politika most már nem egyéb, mint imázsharc. Kérdés, hogy ez változik-e, vagy annyira a romlás szélére került a nyugati politikai világ, hogy így marad, és valamiféle iszapbirkózássá alakul át, amire senki nem lesz hosszú távon kíváncsi. Érdemes megnézni, hányan vettek részt az európai parlamenti választáson az egyes országokban. Horvátországban 22 százalék ment el szavazni – érdekli egyáltalán a horvátokat az Európai Unió? Hasonló volt a helyzet Szlovákiában, és még sorolhatnánk. Ha az embereknek csak a fele megy is el szavazni, már az jelzésértékű. Mindebből azt szűröm le, hogy az európaiak döntő többségét a mostani formájában nem érdekli az Európai Unió. Tudják, hogy valahol tőlük távol valami zajlik, de hogy mi történik ott, arra a nagy részük érzékelhetően nem kíváncsi.

Mit ért imázsharc alatt?
A politikában nem ritka, hogy színészek kerülnek vezető pozícióba, vagy olyan extrovertált emberek, akik szívesen mutogatják az egójukat. Tény, hogy az Egyesült Államokban is volt egy színész elnök, Ronald Reagan, de ő képes volt politikussá válni, hiszen volt egy ügye: a kommunizmus elleni küzdelem, annak rendelt alá mindent. Vele kapcsolatban senkinek nem az volt az érzete, hogy színészkedik, vagy stand-up műfajnak fogja fel a politikát. Na de mit csinál Volodimir Zelenszkij? Lehet azt mondani, hogy neki is van egy ügye – Ukrajna –, és kétségtelen, hogy a háború miatt a politikának nem a klasszikus formája zajlik a szomszédunkban, de ettől még igaz: az ukrán elnök gyakorlatilag eljátssza a politikát, stand-upol, politikusi énjét színészi tevékenysége részeként fogja fel. Visszatérve tehát az első kérdésre: az veszített a leginkább, akinek elfogyott az ügye. Milyen ügye van a Demokratikus Koalíciónak, a Magyar Szocialista Pártnak, a Párbeszédnek, a Jobbik-­Konzervatívoknak? Tudjuk, mit akarnak – leváltani Orbán Viktort –, de nincs mögötte ügy. Ezzel párhuzamosan kiderült, hogy imázzsal össze lehet szedni 1,3 millió szavazatot. Ez új helyzet. Ezzel szemben Orbán Viktornak van ügye, klasszikus nyelven úgy mondják, ő egy igazságért áll ki. De a jelenséggel neki is muszáj foglalkoznia; érzékelnie kell, hogy az ügy és az ügynélküliség, a „mostaniság” varázsa között milyen feszültség húzódik. Az igazsággal korábban sem lehetett feltétlenül nyerni a politikában, ez még jobban látszik most – a nyugati demokratikus hanyatlás egyik szimptómájának vagyunk szemtanúi. Eltörlődtek a határvonalak a magán- és a közélet között, márpedig ha nincsenek határok, akkor bármit lehet csinálni. Az önfegyelem többé nem számít, az válik a legsikeresebb politikusjelöltté, aki a politizálását önmutogató, kőkemény narcisztikus karakterrel űzi. A politikus mindig is hiú volt, ami nem feltétlenül baj, hiszen kell hogy egója, akarata legyen, de mostanra rengeteg lett az előbb leírt narcisztikus figurából.

Jó döntés volt a Fidesz részéről, hogy egyetlen üzenetre egyszerűsítette le a választás tétjét: háború vagy béke?
A kormány az utóbbi években erőteljes külpolitikát folytat, Orbán Viktor az egyik legmeghatározóbb európai politikussá vált. Ennek előzménye, hogy évekkel ezelőtt meghirdette az illiberális politikát, amivel Európában is alternatívát akar kínálni a magát mérsékelt jobboldalinak nevező, a baloldali, a liberális és a zöldformációkkal szemben. E politika egyik alappillére a migrációval szembeni fellépés. A választási eredmények azt bizonyítják, hogy az illegális bevándorlás a legtöbb országban elérte az ingerküszöböt; az embereknek elegük lett az elhibázott kezeléséből, ezért Németországtól Olaszországon át Franciaországig sokan a jobboldalra szavaztak. A másik lényeges pillér a háború kérdése. Valójában ismét a kereszténységen belül zajlik háború, ami – a történelmi tapasztalatok alapján – rendkívül könnyen eszkalálódhat, erről írt Erasmus A béke panasza című művében. A szemünk előtt zajlik; nemcsak az ukrán–orosz, hanem az egyéb európai konfliktusok is élesednek. Ebben a kontextusban a háborúpártiság azt jelenti, hogy valaki nem akarja komolyan venni az eszkalálódás veszélyét. Be kell látni, hogy az emberek biztonsága alapvető politikai kérdés. Thomas Hobbes azt mondta: az emberek egy dologtól félnek, az erőszakos haláltól. Ez állandóan ott van a fejükben, még akkor is, ha nem beszélnek róla. Ez realista megközelítés, szemben a moralizáló, normatív és liberális optimizmuson alapuló felfogással. A háború ügyében több dimenzióban ütközik a két oldal, így alkalmas arra, hogy központi politikai kérdés legyen.

Az önkormányzati választás mintha másodlagos lett volna a kormánypártoknak.
Az önkormányzati választáson más típusú erényekre van szükség ahhoz, hogy valaki nyerjen. Helyben nem tűrik az emberek a lustaságot, a hanyag munkavégzést, az elkótyavetyélt pénzeket vagy azt, ha nem törődnek velük. Szükség van a személyes jelenlétre és a rengeteg munkára. Azokat a képviselőket, akik elvégezték a feladatot az eltelt években, újraválasztották – Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester eredménye a legjobb példa erre. Az ő hangja, felfogása, politikai munkája sokadik ciklus óta meggyőzi a választókat. Persze mindig vannak speciális helyi körülmények, de az egész országot nézve jól látszik, hogy ott váltották le akár a fideszes, akár az ellenzéki városvezetést, ahol nem vették komolyan a feladatot. Itt is visszautalnék az újfajta politika jelenségére. Az, ami a Hegyvidéken történt – vagyis hogy egy kutyapárti jelölt képes azzal a múlttal, világlátással nyerni, amelyért nem olyan régen még erkölcsrendészetet hívtak volna –, szintén bizonyítja, hogy megváltozott a politika fókusza. Valójában már semmit nem várunk el a politikustól. Ez a helyzet politikailag életveszélyes.

Sokak szerint eljött az önkorrekció ideje a Fidesz számára, a pozitív példaként említett Cser-Palkovics András szerint stílusbeli finomhangolásra lenne szükség. Egyetért?
A politikában folyamatosan szükség van önkorrekcióra, enélkül nem is lehet annyi éven át hatalmon lenni, mint amennyi ideje a Fidesz kormányoz. A kérdés, hogy milyen típusú önkorrekcióra van szükség: személyeket érintő döntésekre vagy a nagy ügyeket – mint a migráció vagy a háború – érintő változtatásra, vagy pedig, ahogyan arra Cser-Palkovics utal, többet kellene foglalkozni az emberek dolgaival, jobban oda kellene figyelni rájuk. A fő kérdés, vajon hol tart a Fidesz valóságérzékelése.

Magyar Péterre a kiábrándult fideszes szavazók voksoltak? Kik a vevők az ön által kifejtett újfajta politizálásra?
A Magyar Péter-jelenség arról szól, hogy fölállt egy személy, lenyomott egy stand-up comedyt, s ez kétségtelenül sokakra volt hatással. Most már empirikusan ismerjük, hogy például vidéken nagyrészt volt jobbikos szavazókat nyert meg magának, akiknek jellemzően karcos véleményük van, és értékelték a Magyar Péter-féle határozott fellépést. De ez önmagában nem elég, hiszen Orbán Viktor is határozott ember. Ha azonban valaki tizenöt éve hatalmon van, annak kopik a varázsa, óhatatlanul veszít a meggyőzőerejéből. Az viszont, hogy Orbán Viktor beszállt a választási kampányba, rendkívül jó tapasztalatszerzés volt neki.

Mire gondol?
Már régen volt terepen a miniszterelnök. Érdemes lenne végiggondolni, hova kellene még elmennie, jelezve, hogy fontos számára az adott közeg. Nem emlékszem például, mikor járt utoljára egyetemen hallgatókkal beszélgetni. Korábban volt erre példa. Ami a csalódott fideszes kifejezést illeti, azt az ellenzék találta ki. Tipikus értelmiségi sopánkodás, leginkább az ő körükben vannak csalódott emberek. Nem gondolom, hogy számottevően létezik ez a kategória a Fidesz szavazóinak vonatkozásában, de természetesen előfordul, hogy valaki megváltoztatja a véleményét. De hogy visszafordítsuk ezt az állítást: a mostani választás a legjobb bizonyíték arra, hogy léteznek csalódott baloldali szavazók! Voltak, akik úgy érezték, valami új kell, mindegy, mi, és itt vissza is jutunk a beszélgetés elejéhez. Nem ügy kell, hanem imázs: kockahas, slim fit ing, divatos cipő, állandó jelenlét a közösségi médiában – mindezzel be lehet vágódni a fiatalok körében. Egy negyvenes politikusnak még inkább, mint egy hatvanévesnek.

A Medián szerint a Tisza Párt szavazóinak 46 szá­­­­zaléka negyven év alatti, ugyanez a Fidesz és a DK szavazótáborának nagyjából az ötödére igaz. Ezek szerint megvan a feladat: a fiatalokat kell visszaszerezni?
Tény, hogy nemzedékváltás zajlik, és a fiatalok inkább vevők az újfajta látványpolitizálásra. De félreértés ne essék: ha egy párt a mondanivalójával nem képes a generációk közti átjárásra, akkor hosszú távon biztosan vesztes lesz. Hiszen az sem normális, ha valaki csak a fiatalokkal tud szót érteni. Nem tudom, hogy Magyar Péter mivel fogja megszólítani az idősebb nemzedéket – őket nehéz lesz azzal, hogy József Attila és Babits Mihály Szegeden született, de mondjuk Kunhalmi Ágnesnek sincs könnyű dolga a helyesírási készségével. Hogy miként lehet a fiatalokhoz közelebb kerülni? Lényegi kérdés például, hogy milyen karrierútja van egy fiatalnak a kormányzó pártban. Ezen keresztül lehet ugyanis vonzóvá és érthetővé tenni a korosztályának, miért fontos az a politika, amit ma követnek.

Az utánpótlás kérdése szintén gyakran hangzik el mostanság a Fidesz vonatkozásában – ez mekkora probléma?
A megoldást az oktatáspolitikában látom. A Fidesz­ben régebben ott voltak az oktatáspolitikusok, az utóbbi időben viszont kikoptak. Nem tudnám megmondani, melyik politikus tud ma érdemben megnyilvánulni oktatáspolitikai kérdésekben, és képes beleállni vitákba. Az utóbbi időszakban a Mathias Corvinus Collegiumban komoly oktatásszakmai diskurzus indult el, amit a bal­oldalról hevesen támadtak. Pedig kulcskérdés, mi történik a közoktatásban, majd a felsőoktatásban – az egyetemi modellváltás például fontos lépés volt. Nem nagy dolgokra kell gondolni: egyszerűen több odafigyelésre, érzékenységre lenne szükség. Ám nem kell udvarolni a fiataloknak. A generá­ciók közötti harmóniára kell törekedni, veszélyes, ha az idősebbek szembekerülnek a fiatalokkal. Erre kell megoldást találni, és bár mindig vannak apróbb kísérletek, nem érzem úgy, hogy integratív módon zajlanának. Vegyük például a családpolitikát, ami szintén a fiataloknak fontos, de Novák Katalin lemondásával a kormánypártok egyik legfontosabb ügye vesztette el az arcát.

Mit szólt a kegyelmi ügyhöz? Mekkora hatása volt ön szerint a választásra?
Több rétege van az ügynek, s az embernek még mindig az az érzete, hogy valami hiányzik a történetből. Az, hogy a felelősség kérdésében mit vállaltak az egyes szereplők, döntő jelentőségű. Azt lehet tudni, hogy a Fideszben meglehetősen negatívan ítélték meg Balog Zoltán szerepét, a többség őt tartja az első számú felelősnek. Az a gyanúm, hogy nem ismerünk minden lényeges részletet. Ettől még igaz: az ügy jelentős károkat okozott, és a választásra több egyéb körülmény – például a fokozott nemzetközi nyomás – mellett a kegyelmi botrány is hatással volt. Az, hogy a Fidesz ennek ellenére így szerepelt, fantasztikus teljesítmény. Az eredmény azt bizonyítja, hogy még bőven van tartalék az előző tizennégy év politikájában. Most ezt kellene a valósággal össz­hangba hozni. A politikában állandóan újra kell alkotni, karban kell tartani mindent.

Brüsszel. A mozgástér szempontjából hol kellene politizálnia a Fidesznek az Európai Parlamentben?
A legnagyobb feladat Európában, sőt az egész nyugati világban, hogy újabb szintre lépjen a korábban említett, Orbán Viktor által meghirdetett illiberális politikai alternatíva. El kell érni, ne magától értetődjön, hogy a baloldal definiálja azt, mi a helyes, mi a jó. Szerinte jó az, ami univerzalista eszméken, intézményeken, értékeken alapul. Utóbbi kapcsán csendben jegyzem meg, hogy a jobboldalon talán nem kellene annyiszor használni a kifejezést, helyette elvekről és erényekről kellene beszélni. Az érték fogalma gyakran csak takargatja a nihilista gondolkodásmódot. Meg kell teremteni azt a pozitív politikai üzenetet, amely képes megértetni, hogy a jobboldali alternatíva is univerzális. Az, hogy az Európai Parlamentben melyik frakció hány centire van a másiktól, ki kivel áll szóba, hol szólalhat fel, nem elhanyagolható szempont, de az intellektuális feladatot is el kell végezni. Az eddig ismert konzervatív gondolkodásmód jó alap, de most arra lesz szükség, hogy szülessen egy jó koncepció, amiből az állandóan megújuló politikát le lehet vezetni, és amelyet az Európai Unió jobboldali frakciói hitelesen tudnak képviselni. Ezt a feladatot sokan nem szeretik majd, valójában egy filozófiai feladatról van szó. Be kell látni: nem jó örök vesztesnek lenni pusztán azért, mert nem világos, mi a fő üzenet. Az Európai Néppárt, annak számos tagpártja konzervatívnak és kereszténynek nevezi magát, éppen csak az a probléma, hogy a mai világban ez nincs filozófiailag értelmezve. Emiatt belesodródnak mindenféle taktikai szövetségbe, hatalmi struktúrákba, beleértve az amerikai érdekek kiszolgálását is. A politikai megújuláshoz erős, intellektuális ajánlatot kell tenni.

Ön szerint történt jobboldali áttörés az európai parlamenti választáson?
Áttörésről nem beszélnék. Ahogy utaltam rá, látszik, hogy a migrációs probléma elérte a választók ingerküszöbét, és a háború kérdése is megosztja az embereket. Vannak gazdasági gondok, nem beszélve a mezőgazdaság helyzetéről. Kiéleződő, súlyos problémák álltak elő, ami a jobboldal felé tolta az embereket, de nem elvi alapon. Nem elég számszerűen több szavazót felmutatni, áttörésről akkor lehet beszélni, ha az intellektuális értelemben is megtörténik.

Orbán Viktor két mérföldkövet jelölt ki a világ alakulása szempontjából, szerinte az EP-választás után az amerikai voksolás lesz a sorsdöntő. Donald Trump megválasztásával tényleg eljöhet a béke?
Izgalmas kérdés, hogy ki lesz az Egyesült Államok elnöke. Megvolt az első vita a két elnökjelölt között, és mindenki egyetért abban, hogy Joe Biden állapota aggasztó. Meglepődnék, ha nem állítanának hamarosan egy másik jelöltet helyette. Donald Trump viszont hozza a formáját: a migrációtól az amerikai gazdasági érdekek kemény képviseletéig sok ügyet vehemensen jelenít meg a kampányban. Valószínű, hogy Trump megkísérelné a háború befejezését is. Régi vágású politikus, és elég hiú ahhoz, hogy az ezzel járó piros pontot a nevére vegye. De ne legyenek illúzióink, a fő kérdés, hogy mi az Egyesült Államok érdeke. Ha sok demokrata párti szereplőnek fűződik érdeke az ukrajnai eseményekhez, akkor bizonyosan nem lépnek fel a háború befejezéséért. Ha kiderül, hogy a republikánusok is érdekeltek gazdaságilag a folytatásban, akkor nem fog változni semmi, és az eszkalálódás elkerülhetetlen.