A nagy hatású konzervatív gondolkodóról beszélgettünk a Boston Politics szerzőjével.
Fotó: Molnár Mihály / MCC
Eric Voegelinről, a 20. századi konzervatív gondolkodás és modernitáskritika egyik fontos személyiségéről rendezett konferenciát nemrég az MCC Politikai Filozófia Európai Központja Lánczi András vezetésével, „Miért a filozófia? Hogy visszafoglaljuk a valóságot!” címmel, melyen a legtöbb meghatározó kortárs Voegelin-tanítvány és -kutató részt vett. Egyikük a nyitóelőadást tartó Tilo Schabert német politikafilozófus volt, a Boston Politics ismert szerzője. Lánczi Andrással készült interjúnk után Tilo Schaberttel beszélgettünk Voegelinről.
ERIC VOEGELIN (1901-1985) kölni születésű német konzervatív politikai filozófus. A Bécsi Egyetemen tanult politológiát, s ugyanitt lett politológia professzor a jogi karon. 1938-ban feleségével a Bécset elfoglaló náci csapatok elől az Egyesült Államokba emigrált, élete nagy részét a Louisianai Állami Egyetemen és a kaliforniai Stanford Egyetem Hoover Intézetében töltötte. Sokat kritizálta a racionalizmust; a keresztény remény, azaz Krisztus második eljövetelének immanentizálását, azaz azt az utópikus elképzelést, hogy a mennyeket meg lehet valósítan ia földi világban; és a gnoszticizmus modern megjelenési formáit. Voegelin a modernitás egész elitjét gnosztikusnak tartotta, sőt, mint a modernitás nagy kritikusa, úgy tartotta, hogy az eleve gnosztikus vállalkozás. Hangsúlyozta, van külső, objektív rend, erről szól fő műve, az ötkötetes Order and History (Rend és történelem). A Science, Politics and Gnosticism (Tudomány, politika és gnoszticizmus) is fontos munkája, akárcsak az NKE Molnár Tamás Kutatóközpont által pár éve kiadott Új politikatudomány. Munkái összkiadása 34 kötetre rúg. Voegelin filozófiáját G. Fodor Gábor mutatta be magyarul Kérdéstilalom című munkájában.
Korábbi interjúnk Tilo Schaberttel a Boston Politicsról: A politikus nagyon egyedül van a csúcson – Tilo Schabert a Mandinernek
*
Miért fontos ma Eric Voegelin?
Szellemi és kulturális helyzetünk bizonyos értelemben egy szupermarkethez hasonlít. Mindenféle „termék” közül válogathatunk: mindenféle életstílus, saját ízlésünknek megfelelően szabadon kombinálható „értékek”, vallási dekoráció a lakodalomhoz, a wellness-fürdő módjára kínált lelkigyakorlatok, polgári attitűdök, amelyeket feltűnő ruhaként kell hordani, de minden valódi felelősségtől mentes, egzisztenciális következmények nélküli tudatbeállítódások. Egy karnevál.
Több mint kétezer évvel ezelőtt támadtak olyan hangok, amelyek azt mondták az akkori hallgatóságuknak, de valójában az egész emberiségnek is: nagyon kevés, de lényeges kérdést kell megfontolni, ha igazán boldog akarsz lenni, és jól akarod érezni magad a bőrödben. Hogyan éljek? Mi az életem célja? Mit jelent embernek lenni? Ezek a hangok természetesen különösen is Platón és Arisztotelész hangjai voltak.
A 20. században a civilizáció csaknem sikeres megsemmisülése közepette Eric Voegelin, mint mások, nem kis személyes kockázat nélkül kiállt azért, hogy a klasszikus bölcsesség hangját – vagyis a gyakorlati útmutatás hangjait – ismét hallassák.
A legnemesebb eszközzel, amit választhatunk: a tudománnyal. Voegelin van annyira fontos, amennyire egy próféta lehet. Egy próféta, akinek olvashatjuk a könyvei, hogy kijussunk a karneválból.
Hogyan értékelik őt a tudományos és egyetemi világban?
Amikor a hatvanas években diák voltam, a politikai gondolkodás történetéről szóló könyvek Max Weberrel értek véget. Ő volt az utolsó szem a nagy gondolkodók láncolatában. Mostanra egy sor érdekes változás után a kánon bővült. És szinte alig van valaki, aki ne ismerné el, hogy Voegelinen keresztül. Ez azon is mérhető empirikusan, hogy mennyi könyv, esszé, cikk jelent meg Voegelinről, és hogy mennyi nyelvre lefordították a könyveit a németen és angolon kívül: lengyelre, olaszra, portugálra, franciára, spanyolra, japánra, kínaira…
Hogy értékelné a konferenciát?
Mint aktív résztvevő, moderátor és előadó, aligha válaszolhatok a kérdésre. Ugyanakkor hatalmas öröm volt részt venni rajta és elvállalni ezeket a szerepeket!
Kik ma azok a legfontosabb gondolkodók, akik Voegelin nyomában járnak, és mit érdemes olvasni?
Ha jól értem, azokra a szerzőkre gondol, akik a „Voegelin-galaxishoz” tartoznak. Ők fontos könyveket írtak, amelyek bevezetések Voegelin gondolkodásába vagy azt értelmezik. E tekintetben olyan szerzőket tudok ajánlani, mint Eugene Webb, Barry Cooper, Ellis Sandoz, vagy Sylvie Courtine-Denamy francia filozófus (aki franciára fordította Voegelint). Ami a kérdés másik felét illeti, ezt a kívülállóknak kellene megválaszolnia. Voegelin, szemben Leo Strausszal, sosem akart iskolát alapítani.
Mindig arra biztatta a „fiatalokat” (így mondta), hogy találják meg a saját útjukat. És a tanítványai pontosan ezt tették, kutatva például az alkotmányosságot, az amerikai politikát és társadalmat, a kínai civilizációt, a nemzeti szocializmust, és így tovább. De voltak köztük regényírók is. Ezen szerzők munkáiban rá lehet bukkanni Voegelin hatására, ki lehet mutatni a voegelini inspirációt. Szóval van egy meglehetősen gazdag tudományos irodalom, amit így vagy úgy, de Voegelin munkája gyümölcsének tarthatunk. Jelentős és eredeti alkotások születtek Voegelin hatására.
Ha jól tudom, egy ponton Voegelin úgy döntött, hogy fő műve, a Rend és történelem sikertelen. Ez így volt, vagy ez egy mítosz?
Ez egy mítosz. Voegelin sosem döntött úgy, hogy a Rend és történelem projektje sikertelen. Az igaz a megközelítésére, hogy mindig a kutatott anyag vezette, és egy ponton úgy értelmezte azt, hogy újra kell struktúrálnia a projektet. Világosan elmagyarázta ezt a negyedik kötet, Az ökumenikus kor elején. Részemről írtam egy külön cikket erről az újrastruktúrálásról.
Voegelin nem szerette, ha konzervatívnak nevezték. Ő minek mondta magát, ha egyáltalán elfogadott bármilyen címkét?
Való igaz, hogy Voegelin számos alkalommal elutasította a konzervatív címkét. Ez egyértelműen kiderül a levelezéséből, ahol világosan fogalmaz. De
elutasította az összes többi címkét, amit mások rá próbáltak aggatni: a „neotomistát”, a „platonistát”, a „metafizikust” és másokat.
Az írásaiban olyasmi kitételekkel találkozunk, hogy „a filozófusnak felelőssége van”, vagy hogy „a filozófus válasza az, hogy…”. Így aztán azt mondhatjuk, hogy filozófusnak tartotta magát, annak igaz értelmében: „a bölcsesség szeretője”, ahogy Platón dialógusaiban meg van formálva.
Kik a gnosztikusok ma, a 21. században, ha konkrétan rájuk akarunk mutatni?
Elmagyaráztam, Voegelin levelezéséből vett idézetekkel, hogy a hatvanas évektől alapvetően újragondolta a modern gondolkodás természetéről vallott elképzelését:
eltávolodott a „gnoszticizmus” elképzelésétől, és inkább a neoplatonizmus, hermetizmus, mágia és apokaliptikus fogalmai felé közelített.
A játék, hogy egyes kultúrharcosok gnosztikusnak nevezik azokat, akiket nem kedvelnek, a tudományos sztenderdek szerint butaság.
S melyek napjaink tiltott kérdései, voegelini kérdéstilalmai?
Ott is van egy mítosz. Voegelin soha nem fogalmazott meg tiltásokat a kérdésekre. Marx „kérdési tilalmáról” csak egyszer beszélt – mert Marx nem akarta feltenni vagy megengedni a kérdést az ember transzcendens sorsáról. Egyébként:Egy tudóshoz intézi a kérdést, ne feledkezzen el róla. És a kutatás világában nincsenek Stop-jelek. Az emberi ész életében az egyetlen tiltás fizikai: elhallgatnak valakit erőszak, üldözés, halál által, ahogy az önöktől nem messze történik.
TILO SCHABERT, Dr. phil., anémetországi Erlangeni Egyetem politikatudomány emeritus professzora. Tanított a müncheni, stanfordi, bochumi, trieri és drezdai egyetemeken is. Kutató a Stanfordon, a Harvardon és az Ausztrál Nemzeti Egyetemen. Vendégprofesszor Lisszabonban, Perpignanban, Párizsban, Rennes-ben, Salernóban, Nápolyban és Pekingben. 1990-2013 közt az klasszikus hagyományról szóló Eranos konferenciák összehívója és elnöke. 1995-1996 közt a Nemzetközi Filozófiai és Humántudományi Tanács (UNESCO) főtitkára. 2002-2008 közt Baierbrunn (München megye) városi tanácsosa. Díszdoktor a Perpignan és Rennes Egyetemen. Számos kötet szerzője, leghíresebb a Boston Politics.
Ezt is ajánljuk a témában
Eric Voegelin amerikai jobboldali gondolkodó csúnyákat mondott Marxról – mutat rá a Mandinernek Lánczi András filozófus a Voegelinről rendezett MCC-s konferencia kapcsán. De szóba került a magyar életforma csodája, az EU és az európai jobboldal alapproblémái is. Interjúnk.
Ezt is ajánljuk a témában
Miért lehet érdekes egy régi bostoni polgármester tevékenysége Orbán Viktor számára? Utánajártunk.
Hol marad a vízió, és mi lesz a nagy ígéretek teljesítésével? Kovács András írása.
Az amerikai elemzés párhuzamot von Magyarország és Lengyelország között, és arra figyelmeztet: a konzervatív, szuverenista politikai erők Európa-szerte egyre erősebb intézményi nyomás alatt állnak.
Valódi konzervatív forradalomról majd akkor beszélhetünk, ha végre megkérdőjeleződik a neoliberális kapitalizmus alternatívátlansága.
Szombath szerint a modernitásban a Nyugat szellemi élete roppant meg, és az utolsó eszmény valósult meg: „a többség zavartalan jóléte és gyarapodása”.
A nyugati világ közbeszédének újabb és újabb mélységei nyílnak meg. Hajdú Tímea írása.
Jelentős nemzetközi szerep várhat rá.
Az amerikai elnök továbbra is töretlenül támogatja a magyar miniszterelnököt.
Erre Washingtonban is felfigyelhetnek
Az amerikai elnök szerdán érkezett Pekingbe második elnöki ciklusának első hivatalos kínai látogatására.
