Eric Voegelin kockázatot vállalt a klasszikus bölcsességért – Tilo Schabert a Mandinernek

Fotó: Molnár Mihály / MCC

Eric Voegelinről, a 20. századi konzervatív gondolkodás és modernitáskritika egyik fontos személyiségéről rendezett konferenciát nemrég az MCC Politikai Filozófia Európai Központja Lánczi András vezetésével, „Miért a filozófia? Hogy visszafoglaljuk a valóságot!” címmel, melyen a legtöbb meghatározó kortárs Voegelin-tanítvány és -kutató részt vett. Egyikük a nyitóelőadást tartó Tilo Schabert német politikafilozófus volt, a Boston Politics ismert szerzője. Lánczi Andrással készült interjúnk után Tilo Schaberttel beszélgettünk Voegelinről. 

Korábbi interjúnk Tilo Schaberttel a Boston Politicsról: A politikus nagyon egyedül van a csúcson – Tilo Schabert a Mandinernek

*

Miért fontos ma Eric Voegelin?

Szellemi és kulturális helyzetünk bizonyos értelemben egy szupermarkethez hasonlít. Mindenféle „termék” közül válogathatunk: mindenféle életstílus, saját ízlésünknek megfelelően szabadon kombinálható „értékek”, vallási dekoráció a lakodalomhoz, a wellness-fürdő módjára kínált lelkigyakorlatok, polgári attitűdök, amelyeket feltűnő ruhaként kell hordani, de minden valódi felelősségtől mentes, egzisztenciális következmények nélküli tudatbeállítódások. Egy karnevál.

Több mint kétezer évvel ezelőtt támadtak olyan hangok, amelyek azt mondták az akkori hallgatóságuknak, de valójában az egész emberiségnek is: nagyon kevés, de lényeges kérdést kell megfontolni, ha igazán boldog akarsz lenni, és jól akarod érezni magad a bőrödben. Hogyan éljek? Mi az életem célja? Mit jelent embernek lenni? Ezek a hangok természetesen különösen is Platón és Arisztotelész hangjai voltak. 

A legnemesebb eszközzel, amit választhatunk: a tudománnyal. Voegelin van annyira fontos, amennyire egy próféta lehet. Egy próféta, akinek olvashatjuk a könyvei, hogy kijussunk a karneválból.

Hogyan értékelik őt a tudományos és egyetemi világban?

Amikor a hatvanas években diák voltam, a politikai gondolkodás történetéről szóló könyvek Max Weberrel értek véget. Ő volt az utolsó szem a nagy gondolkodók láncolatában. Mostanra egy sor érdekes változás után a kánon bővült. És szinte alig van valaki, aki ne ismerné el, hogy Voegelinen keresztül. Ez azon is mérhető empirikusan, hogy mennyi könyv, esszé, cikk jelent meg Voegelinről, és hogy mennyi nyelvre lefordították a könyveit a németen és angolon kívül: lengyelre, olaszra, portugálra, franciára, spanyolra, japánra, kínaira…

Hogy értékelné a konferenciát?

Mint aktív résztvevő, moderátor és előadó, aligha válaszolhatok a kérdésre. Ugyanakkor hatalmas öröm volt részt venni rajta és elvállalni ezeket a szerepeket!

Kik ma azok a legfontosabb gondolkodók, akik Voegelin nyomában járnak, és mit érdemes olvasni?

Ha jól értem, azokra a szerzőkre gondol, akik a „Voegelin-galaxishoz” tartoznak. Ők fontos könyveket írtak, amelyek bevezetések Voegelin gondolkodásába vagy azt értelmezik. E tekintetben olyan szerzőket tudok ajánlani, mint Eugene Webb, Barry Cooper, Ellis Sandoz, vagy Sylvie Courtine-Denamy francia filozófus (aki franciára fordította Voegelint). Ami a kérdés másik felét illeti, ezt a kívülállóknak kellene megválaszolnia. Voegelin, szemben Leo Strausszal, sosem akart iskolát alapítani.

Mindig arra biztatta a „fiatalokat” (így mondta), hogy találják meg a saját útjukat. És a tanítványai pontosan ezt tették, kutatva például az alkotmányosságot, az amerikai politikát és társadalmat, a kínai civilizációt, a nemzeti szocializmust, és így tovább. De voltak köztük regényírók is. Ezen szerzők munkáiban rá lehet bukkanni Voegelin hatására, ki lehet mutatni a voegelini inspirációt. Szóval van egy meglehetősen gazdag tudományos irodalom, amit így vagy úgy, de Voegelin munkája gyümölcsének tarthatunk. Jelentős és eredeti alkotások születtek Voegelin hatására.

Ha jól tudom, egy ponton Voegelin úgy döntött, hogy fő műve, a Rend és történelem sikertelen. Ez így volt, vagy ez egy mítosz?

Ez egy mítosz. Voegelin sosem döntött úgy, hogy a Rend és történelem projektje sikertelen. Az igaz a megközelítésére, hogy mindig a kutatott anyag vezette, és egy ponton úgy értelmezte azt, hogy újra kell struktúrálnia a projektet. Világosan elmagyarázta ezt a negyedik kötet, Az ökumenikus kor elején. Részemről írtam egy külön cikket erről az újrastruktúrálásról. 

Voegelin nem szerette, ha konzervatívnak nevezték. Ő minek mondta magát, ha egyáltalán elfogadott bármilyen címkét?

Való igaz, hogy Voegelin számos alkalommal elutasította a konzervatív címkét. Ez egyértelműen kiderül a levelezéséből, ahol világosan fogalmaz. De 

Az írásaiban olyasmi kitételekkel találkozunk, hogy „a filozófusnak felelőssége van”, vagy hogy „a filozófus válasza az, hogy…”. Így aztán azt mondhatjuk, hogy filozófusnak tartotta magát, annak igaz értelmében: „a bölcsesség szeretője”, ahogy Platón dialógusaiban meg van formálva.

Kik a gnosztikusok ma, a 21. században, ha konkrétan rájuk akarunk mutatni?

Elmagyaráztam, Voegelin levelezéséből vett idézetekkel, hogy a hatvanas évektől alapvetően újragondolta a modern gondolkodás természetéről vallott elképzelését: 

 A játék, hogy egyes kultúrharcosok gnosztikusnak nevezik azokat, akiket nem kedvelnek, a tudományos sztenderdek szerint butaság.

S melyek napjaink tiltott kérdései, voegelini kérdéstilalmai?

Ott is van egy mítosz. Voegelin soha nem fogalmazott meg tiltásokat a kérdésekre. Marx „kérdési tilalmáról” csak egyszer beszélt – mert Marx nem akarta feltenni vagy megengedni a kérdést az ember transzcendens sorsáról. Egyébként:Egy tudóshoz intézi a kérdést, ne feledkezzen el róla. És a kutatás világában nincsenek Stop-jelek. Az emberi ész életében az egyetlen tiltás fizikai: elhallgatnak valakit erőszak, üldözés, halál által, ahogy az önöktől nem messze történik.