Könnyű becsapni azokat, akik magukat is becsapják, mondta a Pókember. Márpedig az, hogy Magyar Péter a kormány 3 százalékos fix kamatú lakáshitel-ajánlatát gyalázza, éppen ebbe a kategóriába tartozik. Magyar szimpatizánsai becsapják magukat, mert hisznek – a közvéleményben mind kedveltebb nevén – Pojáca Peti hazudozásának.
„Nem leszek politikus” – lett, „nem megyek Brüsszelbe” – ment, „eltöröljük a mentelmi jogot” – egy frászt, éppen azzal takarózik, hogy csak néhányat soroljak sötét hazugságai közül.
Most itt van ez a rendkívül előnyös lakásvásárlási lehetőség, amire már nem sokkal bejelentése után több ezer érdeklődőt tartanak nyilván. Erre kiáll Pojáca úr, és azt meri mondani, hogy húsz százalékkal drágítja a kormány intézkedése a lakásárakat. Emlékezhetünk: Kollár Kinga tiszás EP-képviselő azt mondta, hogy az a jó a Tiszának, ami rossz Magyarországnak. Még az is elképzelhető, hogy Magyarék azért támadják a lehetőséget, mert ez jó az országnak, és így rossz nekik. Ami elszólásnak nehezen nevezhető, mert Kollár azt is kijelentette, hogy agymosott nép a magyar, sietve hozzátéve: „Szégyellnem kell néha magamat azért, mert magyar vagyok.”
Magyar Péter ezt egyértelműen nem igazította ki, nem cáfolta, tehát egyetért Kollár Kingával, ezért aztán vadul támadja a kormány lakáshitelezését is.
Sőt a fejében a drágulás lépésről lépésre nő. Tiszakécskén még 20 százalékosról beszélt, Gyulán azonban már negyven százalékos volt a lakásárak emelkedése. A HírTv helyszíni tudósítása szerint Tiszakécskén ezt mondta: „Több olyan fiatallal beszéltem, aki már összegyűjtötte a pénzt felét egy lakásra, s a szülei kölcsönével most akart volna lakást venni. Amikor mentek volna aláírni a szerződést, akkor közölte az eladó, hogy nem. Már 20 százalékkal drágább. Mert ennyit mentek föl az árak. Ez milyen segítség a fiataloknak?”