Abaúj Kassája, Kassa Máraija

Egykor központi jelentőségű, ma határvonalak mellé szorult vidék Abaúj. Az Alföldtől a Kárpátok és azon túl Lengyelország felé vezető, egyúttal Erdélyt Felső-Magyarországgal összekötő útvonalak metszéspontjában e régi vármegye sok mindent megélt és túlélt a magyar történelemben. Aprófalvas, dimbes-dombos vidékének központja – egyben a régi Magyarország jelentős területére hatással lévő centruma – Kassa volt. Az egyik legfontosabb magyarországi polgárváros, amit büszke sarja, Márai Sándor is megörökített számos művében.

„Bátyok teljesen néptelen; egyetlen család lakik még benne. Regete-Ruszkán, Kis-Szalánczon, Regetén egyetlen lakost sem találtak. […] Reymeczen semmit sem vetnek; élnek koldulásból vagy más nyomoruságos módon. […] Bisztyéről két nemesen kívül minden lakos elmenekült. […] Pálháza üres. Kis-Bózsvát másfél esztendővel azelőtt odahagyták a lakosok. Filkeháza, egy nyomorultat kivéve, teljesen néptelen.” Így írták le 1715-ben, két évszázadnyi háborús időszak után Abaúj állapotát. A káosz és pusztulás közepette, dacolva idővel és kihívásokkal, dacolva mindenoldali uralkodókkal és más uraságokkal, dacolva mindennel, Kassa volt a vármegye szíve és lelke, egy élő, túlélő város a falai között.

Ide érkezett a felvidéki szász tisztviselő nemesember, a pénzügyi tanácsos Grosschmid Károly az 1800-as évek derekán feleségével, a rozsnyói Radványi Klementinával. Középső fiuk, Grosschmid Géza már tősgyökeres kassai polgár volt; ügyvédként, közjegyzőként, később csehszlovákiai szenátorként tevékenykedett. A legidősebb fiú, Grosschmid Béni a magyar jogtörténet nagy személyisége, a magánjog professzora, a történelmi jelentőségű 1894. évi polgári házassági törvény, illetve az első polgári törvénykönyv egyik atyja volt.

Grosschmid Géza a szülővárosban nevet szerző polgárként házasodott össze Ratkovszky Margittal. Előbb egy elegáns bérlakásban éltek, majd mire az 1900-ban született fiuk, a leendő író Sándor tizenéves lett, eljutottak a családi házig, szinte városi palotáig. 1913 karácsonyáról írta visszaemlékezésében Márai Sándor: „Ezt a karácsonyt már az új, a »saját házban« ünnepeljük. Apám arrivált. Az új ház pompás, nagyúri, talán nincs is abban a pillanatban párja a városban; de én már csak napokra, rövid, udvariassági látogatásra járok le ide. […] Több, mint tucat boltíves szoba tárul itt, s oly szokatlan, előkelő volt minden; a kertben sziklákkal övezett, vadregényes szökőkút csobogott; a folyosó rácsáról futóvirág hullott le az udvarra; s a kapu fölött szürke terméskőbe vésve ott díszlett a család címere.”

De ahogy az megannyi családban történt, különösen a 20. században: a megálmodott és megvalósított, nagyszabású otthon nem maradt nemzedékeken át a família kezén. Sőt, maga az idős Grosschmid Géza adta el 1934-ben, miután egyik fia sem maradt az időközben Csehszlovákiához csatolt városban, mely új országnak ő szenátora lett a távoli Prágában. Talán nem tört meg emiatt, talán addigra már rég megbékélt az élettel. Hiszen már 1900-ban, amikor megszületett első gyermeke, Sándor, ezt írta egyik ismerősének: „Nem kutatom többé az élet célját, kicsi fiamban s feleségemben megtaláltam.”

A fiút, Sándort, mint tudjuk, még messzebbre vetette az élet: a háború előtt ünnepelt, utána pedig a kommunisták által elhallgatott írót sok évtizednyi emigráció után a Csendes-óceán partján, San Diegóban érte a halál. Ő maga sietett elé aggastyánként. „Mindent, ami az életben nagyon jó volt, Kassától kaptam. S minden, ami az életben nagyon rossz volt, ott esett meg velem. Tulajdonképpen később máshol nem történtek velem többé »nagy dolgok«” – írta visszaemlékezésében.

A Grosschmid család életét, szellemiségét és örökségét a régi otthonul szolgáló kassai házban 2019-ben megnyitott, méltó emléket állító Márai-
kiállításon tekinthetjük meg.

A szerző a Családunk Története blog szerzője

Nyitókép: A Márai-ház Kassán
Forrása: Wikipedia