Kecske, káposzta, híd – olasz recept a NATO-pénzhez 

Az olasz kormányfő példaszerűen igyekszik élni a kényszerű lehetőséggel, amit a Trump és Rutte főtitkár által kitalált, a NATO-tagállamok által vállalt kötelesség tálalt elé. A hágai NATO-csúcson a résztvevők abban állapodtak meg, hogy 2035-ig országuk éves GDP-jének 5 százalékát fogják védelmi kiadásokra költeni: 3,5 százalékot tényleges fegyverkezésre és haderőfejlesztésre, 1,5-öt pedig „szélesebb körű”, kettős felhasználású beruházásokra. A cél elérése érdekében (az autonóm védelempolitika zászlaja alatt) az Európai Bizottság tervét jóváhagyva az unió létrehozott egy 150 milliárd eurós védelmi alapot, amelyből a tagállamok kölcsön formájában különböző összegeket igényelhetnek konkrét fegyver gyártásra/vásárlásra, valamint a kritikus infrastruktúra-befektetéseire. 

A napokban Giorgia Meloni arra kérte a kulcsfontosságú olasz ipari és pénzügyi szereplőket (a megbeszélésen részt vett a Leonardo fegyvergyártó, a Fincantieri hajógyártó vállalat, a Cassa Depositi fejlesztési bank és a Gruppo FS vasútipari társaság vezetője, ahogyan az olasz védelmi, külügy- és pénzügyminiszter is), hogy dolgozzanak ki egy tervet a pénz észszerű elköltésére vonatkozóan. A feltétel: a beruházásoknak minél több munkahelyet kell teremtenie, és egyszerre kell velük fejleszteni a katonai és polgári infrastruktúrát.  

A kecske és a káposzta 

Meloni a kettős felhasználású beruházásokkal ügyesen felhasználja az egyébként is infrastrukturális célokra fordítandó pénzt, amit így egyszerűen áthelyez a védelmi büdzsébe, vagyis egy könyvelési trükkel jut el úgy a gazdaságélénkítéshez, hogy az közben katonai címkét kap. Néhány héttel ezelőtt már borzolta a kedélyeket egy hasonló csellel, amikor bejelentette, hogy megvalósítana egy mintegy százéves álmot, és 13,5 milliárd euróért megépítené az olasz szárazföldet Szicíliával összekötő gigantikus függőhidat – a költségeket pedig védelmi kiadásként számolná el. 

Tekintve, hogy a nagyon komoly államadóssággal küzdő Olaszország védelmi kiadás tekintetében a NATO egyik legmegbízhatatlanabbul teljesítő országa (GDP-arányosan 1,5 százalék a védelmi költségvetése), még az ilyen trükkökkel sem fogja elérni a 2035-ös célt, de egy 13,5 milliárdos beruházás katonai álcahálója legalább papíron jól mutat. Az olasz kormány ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy a Messinai-szoros felett építendő, mintegy 3,5 kilométer hosszúságú híd stratégiai értékű a NATO számára. Kérdés, hogy maga a NATO és kiváltképp az Egyesült Államok mit fog szólni a hirtelen katonailag stratégiai fontosságúvá minősített híd, illetve a költségvetési átcsoportosítás ötletéhez. A Messinai-szoros nem tartozik ugyanis a NATO mobilitási útvonalai közé, vagyis a könnyebb csapatmozgásokra való hivatkozás katonailag is bajosan állja meg a helyét.  

Meloni egyértelműen a gazdasági növekedésben bízik azáltal, hogy kihasználja a tagállamokra erőltetett, mesterségesen hizlalt védelmi költségvetést. 

2027-ben választásokat tartanak, az ellenzék pedig a leghevesebben éppen az erőltetett militáns, újrafegyverkező fordulatot és annak – szerinte – Olaszországra nézve káros költségvetési hatásait bírálja. Ismerős narratívával a kormányfőn az egészségügyi és oktatási fejlesztéseket kéri számon – Meloni pedig ügyesen próbálja megoldani, hogy a védelmi célú pénzeket olyan beruházásokba irányítsa, amelyek alapvetően és elsősorban polgári célokat tudnak szolgálni. Lépése első látásra egyszerű termelésélénkítés: a védelmi költségvetésből táplált beruházásokat olyan formában próbálja kivitelezni, amely nemcsak a védelmi ipart, de a polgári infrastruktúrát is erősíti. A védelemre hivatkozva épülő új üzemek, logisztikai hálózatok és fejlesztések így egyszerre szolgálnak nemzetbiztonsági és társadalmi célokat – és ez már nemcsak hadigazdaság, hanem politikai marketing is. Olyan trükkös megoldás, amelyet kompromisszumképessége miatt nehéz támadni. 

*** 

Kapcsolódó: 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon. 

Nyitókép: Solan Kolli / AFP