„Együttműködni az emberiség megváltásában” – Edith Stein útja az igazsághoz

Edith Stein 1891. október 12-én született a poroszországi Breslauban (ma Wrocław, Lengyelország) egy vallásos, hagyományőrző zsidó család legfiatalabb gyermekeként. Édesapját korán elvesztette, édesanyja erős kezű, hitében rendíthetetlen asszonyként nevelte gyermekeit. A vallás, amelyben felnőtt, számára akkoriban inkább családi hagyomány és kulturális közeg volt, semmint belső meggyőződés. 

Edith tizenévesen egyre inkább úgy érezte, hogy nem tud hinni abban a láthatatlan Istenben, akiről anyja annyit beszél. „Egyszerűen abbahagytam az imádságot” – írta erről az időszakról;

A gimnázium elvégzése után filozófiát tanult Breslauban, majd Göttingenben. Ekkor találkozott Edmund Husserllel, a fenomenológia mesterével, aki hamar felfigyelt Edith rendkívüli gondolkodására. Doktorátusát 1916-ban védte meg, a „beleélés” titkát kutatva: azt, hogyan érthetjük meg valóban a másik ember belső világát. Ez a kérdés, bár ekkor még csak tudományos szinten foglalkoztatta, későbbi életének mély lelki magja lett.

Edmund Husserl (Wikipédia)

Az első világháború kitörésekor Edith Stein önként jelentkezett ápolónőnek a Vöröskereszthez, és a sebesült katonák mellett szolgálva testközelből tapasztalta meg az emberi szenvedés mélységét és méltóságát. Talán ekkor kezdett először érezni valamit abból, hogy a szenvedés nem csupán tény, hanem valamiféle titok. A fronton elesett egyik fiatal tanára, Adolf Reinach is, és Edith megrendülve látta felesége kemény, hitből fakadó helytállását. 

Az 1920-as évek elején aztán az élete komoly fordulóponthoz érkezett. Több keresztény barátja példája, valamint a nagy katolikus misztikusok írásai egyre mélyebb hatást gyakoroltak rá. Különösen megrendítette Avilai Szent Teréz önéletrajza, amelyet egy nyári vendégségben talált meg a könyvespolcon, és egyetlen éjszaka alatt kiolvasott. 

Ez az élmény akkora hatással volt rá, hogy 1922-ben katolizált, megkeresztelkedett, és felvette a Teréz nevet. Ez a döntés a családjában fájdalmat és értetlenséget váltott ki, édesanyja úgy érezte, lánya elhagyta ősei hitét. Edith azonban soha nem tagadta meg zsidó gyökereit – úgy érezte, új hite nem eltörli, hanem épphogy beteljesíti azt.

Megtérése után Edith Stein azonnal be akart lépni a kármelita rendbe, de az egyház engedelmes gyermekeként meghallgatta az elöljárók kérését, miszerint maradjon a világban, és legyen tanúja az igazságnak. Ezt úgy tette, hogy lefordította John Henry Newman bíboros és Aquinói Szent Tamás műveit, folytatta filozófiai tanulmányait, lányokat tanított egy katolikus domonkos gimnáziumban, és katolikus nők csoportjainak tartott előadást.

Ekkor ugyanis a nácik felemelkedése és a zsidóüldözés miatt a világban végzett munkája gyakorlatilag véget ért. Belépett a németországi Kölnben lévő kármelita kolostorba, és felvette a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nevet. 

„Létezik egy olyan hívás, amely arra ösztönöz, hogy Krisztussal szenvedjünk, és ezért együttműködjünk vele a megváltás művében. Ha az Úrral egyesülten élünk, tagjai vagyunk Krisztus titokzatos Testének: Krisztus tagjaiban tovább folytatja életét s szenved bennük: az Úrral egyesülten viselt szenvedés az Ő szenvedése, bekapcsolódik a megváltás nagy művébe, és ezért termékeny. Ez az az alapelv, amelyre valamennyi szerzetesrend, különösképpen pedig a Kármel élete épül: a szabadon vállalt és örvendező szenvedés által közbenjárni a bűnösökért, és együttműködni az emberiség megváltásában” – írta egyik levelében a szíve mélyén fölismert, majd életre váltott hivatásról.

Kármelita szerzetesként is folytathatta tudományos munkáját: itt írta meg Endliches und ewiges Sein (Véges és örök lét) című könyvét, 

1938-ban aztán az éjszaka közepén átvitték a hollandiai Echtben lévő rendházba néhány nővértársával együtt, hogy biztonságban tudják őket. Edith itt írta meg Studie über Joannes a Cruce: Kreuzeswissenschaft (Tanulmányok Keresztes Szent Jánosról – A kereszt tudománya) című könyvét. Ebben az írásban Keresztes Szent János életútját elemezve saját – a kereszt és a szeretet kapcsolatáról vallott – felfogását ismerhetjük meg. 

„Krisztussal meg kell halni a kereszten, hogy Vele együtt feltámadjunk! Minden hívő és minden pap számára valósággá lesz ez a vágy a szentmiseáldozatban. A hit tanítása szerint a szentmise a kereszt áldozatának megújítása. Aki élő hittel mutatja be vagy vesz részt a szentmisén, annak lelkében megismétlődik a Golgota eseménye.”

Ehhez felhasználja a misztikus szerzőknél – főként Keresztes Szent Jánosnál és Avilai Szent Teréznél – megtalálható fogalmakat és szimbólumokat is: például sötét éjszaka, titkos létra, lelki eljegyzés. A három fő részből álló mű (A kereszt üzenete; A kereszt tanítása; A kereszt követése) utolsó része nincs befejezve; a kereszt követése Edith Stein életútjában valósult meg.

1942-ben ugyanis, miután a holland püspöki kar nyíltan tiltakozott a zsidók deportálása ellen, a nácik bosszúból számos zsidó származású katolikust is összegyűjtöttek. Edithnek lehetősége nyílt volna rá, hogy Róza nővérével az Északi-Fríz-szigetek egyik kolostorába szökjön. Azonban kegyelmi hivatást érzett az életáldozatra, és nem vállalta a szökést. Edithet és nővérét augusztus 2-án hurcolták el. 

Edith Steint II. János Pál pápa 1987. május 1-jén avatta boldoggá. 1998. október 11-én, szentté avatásakor pedig így fogalmazott:

„Edith Stein életáldozata megszentelte üldözőinek népét, hogy magukba tudják fogadni a Kereszt fájának gyümölcseit… Keresztről nevezett Teréz Benedikta nővér mindnyájunknak mondja: Ne fogadj el semmit igazságnak, ami a szeretet nélkül van. És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami az igazság nélkül van!”

1999. október 1-jén – szintén II. János Pál – Európa társvédőszentjévé nyilvánította Sziénai Szent Katalinnal, Avilai Nagy Szent Terézzel és Szent Brigittával együtt. Tanítását példaként állította a keresztény hívek elé.

Nyitókép: R.J. / Mandiner

***