A magdeburgi támadás miatt lépett a TEK Magyarországon – mutatjuk, hol találkozhat egyenruhásokkal!
Jobb félni, mint megijedni.
Jobb félni, mint megijedni.
Sokat várnak az új felállástól az élvonalbeli együttesnél.
Cél az utasok biztonságának növelése, a tömegközlekedési eszközök nagyobb rendben és tisztán tartása.
Csöpögős helyszíni riport onnan, ahová a jobboldali médiát be sem engedték, pedig a Tisza politikusának üzenete minden újságírónak szólt.
„Nem fogjuk hagyni, nem élhet vissza a képviselői hatalmával” – üzenték meg a Tisza Párt elnökének.
Újabb felvétel került elő: Magyar Péter ezúttal egy gyermekotthon vezetőjét fenyegeti.
A hátsó ajtót vette célba a Tisza Párt kiabáló elnöke.
A Tisza Párt elnöke az autójában ülve várta, hogy bemenjen a gyerekotthonba. Magyar nem mert kiszállni az autóból, csak az utolsó pillanatban, testőre kíséretében.
Miskolcon kérdezték a Tisza Párt elnökét.
A sajtó munkatársai pedig többek között azt szerették volna tőle megtudni, hogy ki a Soros-ügynök az EP-képviselői közül.
Sokak szerint megfutamodott a nyilvánosság elől.
Tóth-Szántai József kormánypárti polgármester szerint úgy látja, a korábbi – ellenzéki – városvezetésre a hozzá nem értés volt a jellemző, ezért nem működött jól az önkormányzat.
A sértett sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az újraélesztés ellenére a helyszínen meghalt.
A miniszter szerint a fürdőt a lehető legrövidebb időn belül újjáépítik.
A bejelentő egy anyamedvéről és egy bocsról számolt be, illetve egy fotót is készített, amelyen vélhetően medvenyom látható.
A férfi egy piros lámpánál megállva gáz-riasztó fegyvert használt.
Az ismeretlen elkövető eddig tisztázatlan körülmények között megszerzett egy bankkártyát és egy SZÉP kártyát is, amelyeket jogtalanul felhasznált.
Az EP-től búcsúzó pártkatona váratlant húzott.
Megszerzett mandátumok országos aránya: 0,14 százalék.