
Megafon

Szakács István senkit nem fenyegetett, főleg nem Magyar Pétert – hanem Orbán Viktorért állt ki

Tüntetést kilátásba helyezni Orbánért, illetve a volt miniszterelnök valamiféle homályos kiszabadítását emlegetni: ez nem Magyar Péter testi-lelki épségének fenyegetése, és a terrorhoz sincs semmi köze. Szilvay Gergely írása.

Hová tűntek a jobboldali influenszerek? Összeállítás arról, ki hol folytatja

Többen háttérbe húzódtak, de vannak, akik új lendületet nyertek a kormányváltás után.

Magyar Péter lefagyott, miután lefocistafeleségezték az ülésteremben (VIDEÓ)

A miniszterelnök Szűcs beszédének több pontján is közbekiabált, ugyanakkor – tőle szokatlan módon – nem használta ki a viszonválasz lehetőségét.

Deák Dániel fontos bejelentéseket tett, új fejezet kezdődik az életében (VIDEÓ)

Az elemző mintegy két hónapos távollét után visszatért.

A Fidesz vereségének okai, amelyek a Holdról is látszanak

Az első olyan választáson vagyunk túl az új magyar demokrácia történetében, ahol nem számított a tematizáció, csak az érzület.

Szabó Tímea örömtáncot lejtett a Facebookon, be akar vágódni Magyar Péternél

Szabó elvtársnőnek és vele együtt a Párbeszédnek nem osztottak lapot.

Szervezi Magyar Péter országjárását, de ha „kell”, agresszívan lökdösődik is a Tisza Párt jelöltje

Logisztikai vezetőként és rendezvényszervezőként mutatkozott be, de cége befuccsolt. Magyar Péter országjárásait már a kezdetektől ő szervezi, még a kocsiajtót is ő nyitja ki a pártelnöknek, de a kellemetlen kérdezőkkel szemben ugyancsak fellép. Ő Tóth Tamás, aki nem mellékesen a Tisza Párt képviselőjelöltje.

Kiderült: a Tisza Párt képviselőjelöltje támadt rá a Megafonnak drónfotókat készítő fiatalra (VIDEÓ)

A felvételek nem hazudnak.

Rendkívüli: tiszás biztonsági őrök támadtak a Megafon drónfelvételeket készítő kollégájára (VIDEÓ)

A rendezői felszerelésbe öltözött tiszások körülállták a Megafon fotósának autóját, és nem engedték neki, hogy elhagyja a helyszínt.

Meg se tudott szólalni a Telex újságírója: Cser-Palkovics elmondta, mi a különbség a Tisza és a Fidesz között (VIDEÓ)

Székesfehérvár polgármestere arra is rámutatott, hogy miért nem lennének jó képviselők a tiszás jelöltek.

Ezt látni kell: rendkívül kínos helyzetbe hozta Bohár Dániel a Telex újságíróját (VIDEÓ)

Kellemetlen.

„Jó estét, Oroszország!” – kezdte beszédét a tiszás jelölt Orosházán (VIDEÓ)

Harmadjára sikerült eltalálnia a település nevét.

Ha jól értem, a Fidesz azért vásárolta fel tömegesen a jegyeket, hogy aztán ne legyen közönség a vetítésen

A megafonosok egyszerűen nem tudtak ellenállni, mégis beváltották a kamuból megvett jegyeket, és beültek.

Megdöbbentő vallomás: a baloldali fiatal kifejtette, miért nehéz neki Magyarországon (VIDEÓ)

Meglepő válaszok születtek.

A Budapest Pride drag queenje azt üzente a transzoknak, fontolják meg, mi a fontosabb: a hazájuk vagy az identitásuk

A Mia Szösz néven ismert előadó a Telexnek azt is bevallotta, sajnálja, hogy a Csík zenekar énekesnőjének nem tetszett a performansza, de nem is gyönyörködtetni akart vel.

Összejött a nagy vita – Márki-Zay Pétert nem érdekelte a valóság, helyette többször Deák Dánielt hülyézte (VIDEÓ)

A Blikk szerkesztői heves vitára számítottak a vezető elemző és a volt miniszterelnök-jelölt között, és ez a számításuk be is igazolódott. Deák Dániel a vita után pedig megállapította, hogy Márki-Zay egy „alternatív univerzumban” él.

Foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz a kormány

A Megafon munkásőrség tagozata csak arra vár, hogy szellemi kútmérgezéssel akarja ellehetetleníteni a valódi párbeszédeket.

Lattmann Tamás begorombult: „Magyar Péter reakciója az egységsugarú Megafon-fogyasztó szintjén mozog”

A jogász szerint a Tisza Párt vezetőjének talán szüksége lenne egy kommunikációs szakértőre, hogy javítson megnyilvánulásain.

Bohár Dániel betekintést engedett a Hotel Lentulaiban abba, hogy mi várhat a jobboldali újságírókra (VIDEÓ)

A Tisza Párt vezére megmutatta, mit gondol a sajtószabadságról – Bohár Dánielt célkeresztbe tette, a jobboldali média elhallgattatását ígéri. Nézze meg a Hotel Lentulai friss adását!
