Megújul a Magyar Nemzet, augusztus 1-jétől hetilappá válik

A Mediaworks Hungary Zrt. közleményt adott ki.


A Mediaworks Hungary Zrt. közleményt adott ki.


A tudományos és technológiai miniszter szerint nem kár a jobboldali propagandistákért, és „miközben a NER vergődik”, az ország közösen új jövőt építhet.


Ami a Mediaworks-harcostársakkal történik, az szégyene a közösségünknek.


„Sokszor kellett egyes nagytőkések viselkedése miatt tartaniuk a hátukat a havi fizetésből élő jobboldaliaknak, így a sajtó munkatársainak is”.


A Fidesz nemcsak politikailag bukott meg április 12-én, hanem erkölcsi értelemben is.


A Népszava kiadója az elmúlt évben jelentős tartozást halmozott fel a nem rendezett nyomdaszámlák és terjesztési díjak miatt.


Akiknek az lett volna a dolga, hogy biztosítsák a stabil működést az ellenzéki időkben is, azok most vagy átzsilipeltek az ellenfélhez, vagy csak lapítanak, mint szar a fűben?


Átalakítja portfólióját a Mediaworks.


A lap május vége óta nem jelent meg, miután jelentős tartozást halmozott fel a nyomtatás és terjesztés terén.



„A Mediaworks a Népszava további finanszírozását nem hajlandó vállalni” – írták közleményükben. Bár a Népszava elismerte, hogy jelentős tartozásokat halmozott fel a Mediaworks felé, szerintük „megpróbálják kivégezni” a lapot.


Az első olyan választáson vagyunk túl az új magyar demokrácia történetében, ahol nem számított a tematizáció, csak az érzület.


A vállalat minden szükséges jogi lépést megtett és megtesz a tettesek ellen.


Elhallgattatnák a vidéket – több százezres közösségeket vágtak le egy gombnyomással.


Jelentősen torzultak az arányok.


Azon sajtóértesülések, amelyek a Mediaworks esetleges „feldarabolásáról” szólnak, megalapozatlanok és valótlanok.


A történtek miatt már eddig is többen bejelentették kilépésüket az egyesületből, számos szerkesztőség pedig kilátásba helyezte, hogy elhagyja az MLE-t.

