Kiterítette a lapjait a kormány: kiderült, mik lesznek a prioritások 2026-ban

Nem véletlenül fontosak a magyar vállalkozások.


Nem véletlenül fontosak a magyar vállalkozások.


Jövőre a bombasikernek bizonyuló Demján Sándor Program további kiterjesztése várható.


Milyen hatással lesz a magyar gazdaság szereplőire a washingtoni csúcs? Miként működik együtt a Kamara a kormányzattal a kis- és középválallkozások érdekeit képviselve? Illetve kiből lehet sikeres üzletember? Többek között erről kérdeztük Nagy Eleket, az MKIK elnökét. Interjúnk.


Elképesztő számokat közöltek.


Sebestyén Géza szerint egyértelmű, hogy mi a magyar gazdaságstratégia szimbóluma.


Raskó György a multik megadóztatása miatt aggódik és csekélynek nevezi a kisvállalkozások által teremett értéket.


A vállalatfelvásárlások értéke 2024-ben elérte a 9 milliárd dollárt, 110 tranzakcióval.


Az október 6-án életbe lépett kedvezményes hitelek révén a cégek régóta halasztott fejlesztéseket és beruházásokat hajthatnak végre.


Az NGM szerint a kormánynak átgondolt programja van a kkv-k fejlesztésére, ezzel szemben a Tisza Párt pénz venne el tőlük.


„A kormány célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások stabil finanszírozási hátteret kapjanak mindennapi működésükhöz és növekedésükhöz” – hangsúlyozta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.


A kabinet novemberben új intézkedéscsomagot fogad el, mely adócsökkentést és beruházási támogatásokat is tartalmaz.


Bejelentették, a mikro- kis és középvállalkozások számára fix 3 százalékos hitelt nyújt a kabinet a Széchenyi Kártya Programon keresztül.


Nem könnyen követhető vagy másolható.


Ezzel a támogatott vállalkozások száma közel duplájára, 852-re nőtt.


Már 130 milliárdnál jár a Demján-program.


A tárcavezető elárulta, miért gyengélkedik a magyar gazdaság.


1730 milliárd forinttal többet kapnak idén az államtól a vállalkozások.


A túlszabályozással Európa önmagán ejtett sebeket, amiket nehéz lesz meggyógyítani. Ráadásul az akarat sem látszik Brüsszelen, hogy a helyzeten változtatna.


Már most több ezren jelezték az igényüket az új üzleti horizontokkal kecsegtető támogatásra.


Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv egyik pillére a program, amely a hazai kkv-k veresenyképességének és termelékenységének növelését célozza meg.
