Kapaszkodjunk: az Egyesült Államok vámháborúja semmiség ahhoz a kárhoz képest, amelyet az EU saját magának okoz

Felejtse el az USA-t! Európa sikeresen vámokat vetett ki saját magára – ezzel a címmel írt maró kritikát az Európai Unió gazdasági helyzetéről a Financial Times című lapba február közepén Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke, Olaszország volt miniszterelnöke. Draghi részéről nem ez az első éles és megalapozott kritika az unió gazdasági versenyképességével kapcsolatban. Tavaly ősszel kendőzetlenül bemutatta, milyen szélsebesen száguld az öreg kontinens a szakadék felé, milyen szédítő iramban szakad le az unió mint gazdasági közösség a vetélytársakhoz, az Egyesült Államokhoz és Kínához képest.

Draghi most, hónapokkal később ismét megpróbálta felhívni a figyelmet a problémákra, hiszen az utóbbi időben nem sok érdemleges döntés született. Ugyan Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke próbált valamiféle tervet meghatározni, de az is több sebből vérzik. Az euróövezet gazdasága szinte semmit nem nőtt a negyedik negyedévben, mindössze 0,1 százalékos GDP-bővülést tudott felmutatni. A zónán kívüli országok teljesítménye csak minimálisan kozmetikázott a számon.

Arra Draghi is rámutatott, hogy amennyiben Donald Trump amerikai elnök beváltja ígéretét, és vámot vet ki az unióból érkező termékekre, a kilátások még komorabbak lesznek. Az EU gazdasága ugyanis elképesztő mértékben támaszkodik a kereskedelemre: a GDP előállításában 55 százaléknyi szerepe van, ez az arány Kínában 37, az USA-ban pedig alig 25 százalék.

Kiutak a válságból

Sebestyén Géza, az MCC Gazdaság­politikai Műhelyének vezetője úgy látja: mindig van esély arra, hogy javítsunk a helyzeten, de jelen esetben ez brutálisan nehéz lesz. „Az Európai Uniónak úgy kell megreformálnia a gazdaságát, hogy közben mázsás súlyként nehezedik a vállára, hogy elvágta magát az olcsó orosz energiahordozóktól; elhibázott bevándorláspolitikája nem megoldást, azaz nagyobb termelékenységet és jobb versenyképességet hozott, hanem problémákat – elég a sűrűsödő merényletekre gondolni. Nehezíti a helyzetét a maga által indított kereskedelmi háború Kínával, és fenyegeti az új amerikai elnök vámkivetése is. Ráadásul ebben a helyzetben anyagi forrásainak egy részét nem az európai cégek támogatására, hanem a katonai kiadások növelésére kell majd fordítania” – emeli ki Sebestyén.

Hozzáteszi: Draghi cikke szerint a belső piac tökéletlenségei az árucikkek esetében 45, a szolgáltatásoknál pedig 110 százalékos vámnak megfelelő többletköltséget jelentenek. Ennek egyik oka nem az EU vezetésének a hibája, hanem történelmi adottság, az eltérő nyelvek miatt nyilván adódnak pluszkiadások. A gazdasági közösség sem könnyíti meg a belső kereskedelmet. Az eltérő szabályozásoknak és szabványoknak való megfelelés égeti a vállalatok pénzét, ahogyan a túlzott adminisztrációs terhek is növelik a költségeiket.

Sebestyén Géza úgy vélekedik, nem arról van szó, hogy lehetetlen megoldani az ellátási problémákat, hanem arról, hogy az unió vezetése képtelen rá. „A kihívások listája jól ismert. A legfontosabb 

Azonban nem ez az egyetlen hátráltató tényezője annak, hogy az ipari forradalom zászlóvivője lemaradt a globális versenyben. A túlzott szabályozás és bürokrácia, az innováció hatékony támogatásának hiánya, a fogyó népesség miatt szűkülő munkaerő-kínálat mind-mind visszahúznak minket” – hangsúlyozza.  

A szakértő kifejti: a szabályozás terén

De ennél is nagyobb hátrányt okozott, hogy míg az Egyesült Államok és Kína nagyvonalú támogatásokkal segíti saját vállalatait – az USA esetében például az inflációcsökkentési törvény, az energiaügyi minisztérium hitelei, a jelentős k+f-adókedvezmények, valamint a nagy állami megrendelések és a védővámok, Kínában pedig az óriá­si állami vállalatok támogatásai, az elérhető hitelek, az adósságleírások, az adókedvezmények, az olcsó telephelyek biztosítása, a kedvező árú energia, illetve az alacsony árfolyamon tartott nemzeti valuta sorolható ide –, addig az EU jóval visszafogottabb a kérdésben.  

Magyarországnak megvan a sikeres stratégiája a problémák részbeni kezelésére, bár azt látni kell, hogy az unió hibás politikájának hatását így is megérezzük. A magyar energetikai fejlesztések, illetve az energiadiverzifikáció – a gáztározók visszavásárlása, az új paksi blokkok munkálatai, az interkonnektorok kiépítése, a Török Áramlaton érkező földgáz, a hosszú távú szerződések, a Krk szigeti cseppfolyósítottföldgáz-terminál kapacitáslekötése, a jelentős beruházások a napenergia arányának növelésére – sokat segített abban, hogy hazánk kevésbé érezte meg az európai energiapiac hullámzását. Mindemellett a magyar kormány sikeresen hozott hazánkba jelentős FDI-beruházásokat, amelyek munkahelyet teremtenek, emelik a GDP-t és az adóbevételeket.  

Felmerülhet a kérdés, hogy az eurózónabeli problémák miatt lenne-e értelme elsietni az esetleges csatlakozást. Sebestyén Géza azon a véleményen van, hogy az eurózóna­tagság kiveszi a monetáris politikát a kezünkből. Ez azt jelenti, hogy a magyar cégeket, a magyar gazdaságot már csak fiskális oldalról tudnánk segíteni. „Ameddig a magyar cégek és a magyar gazdaság fejlettsége, valamint az életszínvonal nincsen elég közel a vezető európai államok szintjéhez, addig dőreség lenne lemondani a pénzpolitikánkról. Hogy egy hasonlattal éljek, jelenleg van Otto- és elektromos motorunk is. Amíg nem érjük utol az élbolyban haladó versenyautókat, addig butaság lenne lemondani az egyikről. Ezt a tézist szépen igazolja Szlovákia példája: az ország 2009-ig a legjobb növekedési rátákat hozta a V4-es államok közül, ám a közös valuta bevezetése óta a sor végén kullog” – figyelmeztet.

Nincs szükség orosz energiára?  

Az EU és különösen Németország erős gazdasági növekedésének egyik fontos motorja volt az olcsó orosz energiahordozókra épített gazdasági modell. A német gazdaság bővülési üteme részben ezért volt pariban az amerikaiéval 2006-tól kezdve. Ez a párhuzam azonban 2022-ben, az orosz–ukrán háború kitörésekor megtört, részben a szankciók, részben az Északi Áramlat felrobbantása okán.  

Ha Magyarország is elvágta volna magát az orosz gáztól, akár fizikailag, akár a szerződések szintjén, az még nagyobb gondokat okozott volna neki, mint a németeknek, tekintettel arra, hogy nekünk nincsen tengerpartunk, ahová lng-terminált tudnánk telepíteni. Így hazánk esetében az orosz energiának nem igazán lett volna alternatívája. Az elszakadás tehát gazdasági katasztrófát okozott volna, arról nem beszélve, hogy az otthonok felfűtése is veszélybe került volna.  

„Ha leváltunk volna, akkor Magyarország hasonló recesszióban lenne, mint amilyet az 1990-es évek elején láthattunk. A rezsicsökkentést paradox módon meg lehetne tartani, azaz a kapacitáskorlátainkon belül megvásárolható kevés gázt lehetne kedvező áron adni a lakosságnak – bár súlyos terhei lennének az államháztartás és a folyó fizetési mérleg szintjén. A problémát nem az ár, hanem a mennyiség jelentené. A magyar gázfogyasztást drasztikus mértékben vissza kellett volna fogni” – magyarázza Sebestyén Géza.

A GDPR állatorvosi ló

Mario Draghi cikkében rámutatott arra is, hogy a digitalizált ágazatok szabályozása visszafogja az európai technológiai cégek növekedését, például a GDPR-nak való megfelelés költsége, amely a becslések szerint 12 százalékkal csökkentette a kis európai techcégek profitját. Sebestyén Géza szerint a GDPR-mizéria valójában állatorvosi ló. 

„Egy globális multi cég helytelen gyakorlata miatt született a szabályozás, amely azonban főleg azokat a kis- és középvállalkozásokat sújtja a méretükhöz képest sok plusz­adminisztrációval, amelyek a botrányban semmilyen szerepet nem játszottak, emellett esetükben a potenciális kockázatok és károk is minimálisak. 

Emellett versenyhátrányt jelent az EU vállalkozásainak az amerikai és kínai versenytársakkal szemben, ahol az előírások kevésbé szigorúak” – emeli ki. Hozzáteszi: a túlzott szabályozás különösen fájdalmas a nagy nyelvi modellek esetében, e szektor piacát éppen most osztják fel egymás között az amerikai és a kínai szereplők, miközben az európai versenyzőket gúzsba köti a túlzott bürokrácia és reguláció.  

A szabályozást eltörölni már nem lehetne, egyszerűsíteni viszont mindenképp szükséges lenne, ráadásul minél korábban, annál jobb. Draghi a túlszabályozásról azt írta: a célja a polgárok megvédése volt, de sem jólétet, sem hatékony pénzügyi rendszert nem hozott az intézkedés. Sebestyén Géza is úgy véli, hogy a legfontosabb és talán legegyszerűbb a javasolt lépések közül a túlszabályozás megszüntetése lenne. „Tény, hogy egy bürokratának lét­eleme a túlszabályozás. De megfelelő akarat esetén nem lenne nehéz lépni. Különösen fontos lenne az adminisztratív terhek csökkentése a kkv-k esetében, mert a mostani helyzet számottevő versenykorlátot jelent nekik. A proaktívabb fiskális politika azt jelenti, hogy az egyes államok magasabb hiány mellett működnek, azaz több pénzt hagynak a gazdaságban. Ezt a lépést az is motiválja, hogy ma az EU követi a legkonzervatívabb hozzáállást a nagy gazdaságok közül. Az unió átlagos költségvetési hiánya 3 százalék körül van, az USA-ban és Kínában az államháztartási túlköltekezés mértéke ennek a duplája. Mindez azt jelenti, hogy a keleti és a tengerentúli vállalatok nagyvonalúbb támogatásokat kapnak, és kevesebb elvonással szembesülnek. A k+f és az innováció támogatása pedig különösen fontos most, amikor az elektromosautó-ipar és a mesterséges intelligencia terén is zajlik a kártyák leosztása” – foglalja össze az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.    

Hasonlóra lenne szükség a kkv-knál is: egyszerű adminisztráció, kisebb költségvetési szigor – a magyar modell e vonatkozásban jól működik – és jelentős támogatások az innovatív vállalkozásoknak.  

Nyitókép: Mandiner-grafika