Milliárdos összeg fölötti támogatást kaptak Magyar Péterék

Most sem lehet oka panaszra a Tisza Pártnak – több mint 700 millió forintos állami támogatást kaptak. A Magyar Közlönyből a pártok alapítványainak juttatása is kiderült.


Most sem lehet oka panaszra a Tisza Pártnak – több mint 700 millió forintos állami támogatást kaptak. A Magyar Közlönyből a pártok alapítványainak juttatása is kiderült.


Az Országgyűlés alelnöke részletesen beszélt a választási vereség okairól, felelősségvállalásról és a jövő feladatairól. Interjúnk.


Komoly vádakat fogalmazott meg a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője Magyar Péterékkel szemben.



Egyre többen csatlakoznak az élet védelmét célzó petícióhoz.


A KDNP első embere, korábbi miniszterelnök-helyettes távozott az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöki pozíciójáról. Semjén Zsolt lemondását a szervezet közölte honlapján.



Az újonnan beiktatott miniszterelnök ellensúlyokról beszélt, de közben a közjogi ellensúlyt adó személyek azonnali lemondását követelte.


KDNP, Nemzeti Fórum, Kisgazda Polgári Egyesület, MAGOSZ és a vállalkozók pártja eddig mindig ott voltak a Fidesz mellett. Van-e jövőjük?


Új politikai korszak kezdődik Magyarországon: az áprilisi választásokon kétharmados győzelmet arató Tisza Párt vezetője, Magyar Péter szombaton leteszi miniszterelnöki esküjét. Az Országgyűlés alakuló ülését követően nagyszabású közéleti és kulturális programok várják az érdeklődőket Budapesten.


A rendszerváltás óta először nincsen se liberális, se baloldali párt az Országgyűlésben.


A Vekker legújabb adásában Máthé Zsuzsa beszélt arról, hogyan és miért vállalta a parlamenti munkát a KDNP-frakcióban. A beszélgetésben szó esett hitről, politikáról, közbeszédről, a kereszténydemokrácia jövőjéről, valamint a Fidesz–KDNP ellenzéki szerepéről is.


A 14 elnöki és 36 alelnöki poszt: Magyar Péter pártja közel 150 tagot ad a különböző testületekbe.


A KDNP leendő frakcióvezetője úgy véli, Magyar Péter egyszemélyi hatalma nem hagy teret a mellébeszélésnek: a kormányzás sikertelensége csak szándékos hazugságot vagy szakmai alkalmatlanságot jelenthet.


Ahogy a jobboldali médiának sem ártana kidugnia a mérgező kampánygőzből a fejét. Veczán Zoltán írása.


Szerencsére rendelkezésünkre áll a polgári Magyarország eszméje. Talán kicsit megkopott, alulértékelt, és sokszor mi magunk sem voltunk méltók hozzá. Itt az idő, hogy fölemeljük.


Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint az ellenzékbe került formáció célja a jobboldali szavazók felrázása és a hatalomba való visszatérés legkésőbb a 2030-as választáson.


A bizottsági elnökök személye még nem ismert.


Sok kérdésre kaphatunk választ a párt jövőjével kapcsolatban.


Fájó névsort mutattak be.
