Gripenek kísérték Szijjártó Pétert az orosz határ közelében (VIDEÓ)

A külügyminiszter a balti légtérrendészeti műveletben részt vevő magyar katonák előtt tartott beszédet Litvániában.


A külügyminiszter a balti légtérrendészeti műveletben részt vevő magyar katonák előtt tartott beszédet Litvániában.


Az új helyzetértékelés szerint, már több mint 350 ezer, összességében már több mint egy millió orosz katona esett el az ukrán fronton.


A második KC–390 Millennium hamarosan landol Kecskeméten.


Gigahosszú listájuk van, hogyan csinálnák meg Európa legerősebb hadseregét.


Pierre Schill szerint a cél, hogy a többi ország rettegjen a francia hadsereg erejétől.


Ez a gyakorlat – fogalmazott a négycsillagos tábornok, Böröndi Gábor – azt is üzeni, hogy a Magyar Honvédség a szövetségi kötelezettségeit mindig magas szinten teljesíti.


Dmitro Kuharcsuk, az Ukrán Fegyveres Erők parancsnokhelyettese erős nyilatkozatot tett.


Digitalizáció és mesterséges intelligencia a honvédelemben.


Új szintre léphet a háború.


A Szent István napi légi parádén a Honvédség minden olyan repülő eszközt felvonultat majd, amely jelenleg a kötelékükben megtalálható.


Kiderült, honnan irányítják a Budapestet védő légvédelmi rakétákat.


A magyar külügyminiszter elárulta, kikről van szó.


Ukrajna azt állítja, sikerült megsemmisíteniük egy orosz Iszkander-rendszert.


Sosem látott fegyverkezésbe kezdenek az angolok, rettegnek az oroszoktól.


Már az oroszoknak gyártanak.


Trump tanácsadója és világhírű szakértők szólaltak fel – tudósításunk a Budapest Energy and Security Talks konferencia első napjáról.


Pukkasztott nulla. Ez Magyar Péter mai teljesítménye a 444 főszerkesztője szerint. Mindezt a Magyart felfuttató Partizánon mondta a befolyásos médiaguru.


Volt olyan kommentelő, aki egyenesen kijelentette, hogy „azér' ez nem egy őszödi beszéd, de jó PR-ral megtámogatva jelenthet egy újabb jó mínusz 5 százalékot a Fidesznek”.


A támadás következtében egy ember meghalt, öten pedig megsérültek.


A különböző országokból érkező katonai tisztségviselők Párizsban találkoznak kedden.
