Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

2025. december 05. 09:15

Először még ötmilliárdról volt szó és egyszázalékos kulcsról.

2025. december 05. 09:15
null

Ahogy a nemrég nyilvánosságra került dokumentumból is kiderült, a Tisza Párt valóban vagyonadó bevezetésére készülhet hatalomra jutása esetén. 

Az ötletről először augusztus végén árult el részleteket Magyar Péter, reagálva az akkor kiszivárgott adóterveikre. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

A Tisza vezére akkor azt közölte, hogy az adó az öt milliárd feletti vagyonokra vonatkozna, mértéke pedig egy százalékos lenne. 

A szeptemberi, Nemzet Hangja nevű szavazáson aztán 

az egy százalékos adókulcs megtartása mellett már lejjebb vitték az összeghatárt egy milliárd forintra. 

Az akkori indoklás szerint „Az országjárás során sokan jelezték, hogy ezt lejjebb kell vinni, mert a szakadék a gazdagok és a hétköznapi emberek között egyre nő. Ezért most azt javasolják, hogy már az 1 milliárd feletti vagyonokat is terhelje az 1%-os adó.” 

A tiszások meg is szavazták a populista ötletet, méghozzá elsöprő, 96,41 százalékos aránnyal. 

Ahogy lapunk augusztus végi cikkében is megírta, számos probléma lenne egy ilyen adónemmel, amelyet több országban ki is vezettek. A vagyonadó bevezetésének hírére az érintettek gyors vagyonkimentéssel reagáltak, egyebek mellett Franciaországban és Németországban is ez buktatta meg a vagyonadót.

Ezt is ajánljuk a témában

Az is probléma, hogy 

  • a vagyon csak egy részéről – ingatlanok, céges részesedések, értékpapírok – vannak releváns állami nyilvántartások,
  • a tárgyi eszközök és a külföldön tartott vagyonról ugyanakkor legfeljebb önbevallás alapján lehet képe az állami szerveknek.

A most kiszivárgott megszorító csomag alapján azonban ismét jelentősen változott a kép: 

Az adót már az ötszáz millió forint feletti vagyonokra is kiterjesztenék, mérték pedig nem egy, hanem 6,5 százalék lenne. 

A megadóztatott vagyonba beletartoznának az ingatlanok, járműveket, üzletrészek, értékpapírok, nagy értékű vagyontárgyak. Ebből csaknem 1000 milliárdos bevételt remélnének a javaslat készítői.

Ahogy Sebestyén Gáza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője is rámutatott

a 6,5 százalék brutálisan nagy ráta, az 500 millió forintos limit pedig extrém alacsony.


Az 1980-as években alkalmazott hírhedt dán vagyonadó is „csupán” 2,2 százalékos volt, és csupán a leggazdagabb 2 százalékát érintette a társadalomnak. Manapság a kifejezetten magasnak számító norvég és svájci kulcsok is csupán 1 százalék körül vannak – mutatott rá a szakértő. 
 

Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza 15 év alatt venné el a vagyonod?  

A Tisza legújabb, kiszivárgott gazdasági tervezetében már az 500 millió forint feletti vagyonokat is megadóztatná, egyenesen 6,5 százalékos kulccsal. Márciusban még csak az 5 milliárd feletti vagyonokat akarta megsápolni. Nagyon úgy néz ki, hogy az ellenzék fő ereje áprilisa már mindenkinek elvenné a vagyonát, igaz, csak „apró” lépésekben.  

Ahogy pedig a Világgazdaság részletes elemzésében rámutat: a legnagyobb veszély, amivel a tiszások nem számoltak, hogy kudarcba fulladhat a végrehajtás. Az ingatlanok felmérése, a cégek értékének meghatározása, a külföldi vagyonok felkutatása, a pénzforgalom nyomon követése irdatlan feladatot jelentene a magyar adóhivatalnak. 

Ha pedig ezzel a NAV nem tudna megbirkózni, és nem folyna be a bevétel, Magyar Péteréknek újra adót kellene emelniük. Akár úgy is, hogy az 500 milliós határt lejjebb viszik. Ez alapján a portál szerint biztosnak látszik, hogy

a középosztály és a közepes vállalkozások biztosan rosszul járnának a Tisza vagyonadó tervével.

– figyelmeztetett a portál.

Fotó: Mandiner-grafika
 

Kapcsolódó cikkek a A Tisza Párt megszorító csomagja aktában.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalmanok
2025. december 05. 09:30
Ne féljetek fideszbirkák csak a gazdáitok fizetnek vagyonadót.
Válasz erre
0
0
kalmanok
2025. december 05. 09:26
"A Tisza az adócsökkentés kormánya lesz! • A minimálbért keresőknél a jelenlegi 15%-os személyi jövedelemadót adójóváírással 9%-ra csökkentjük. • Szintén csökkentjük a 625 ezer forint havi bruttó jövedelem alatt keresők személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettségét. • Az átlagbér felett keresőknek marad a jelenlegi 15%-os személyi jövedelemadó-kulcs. A TISZA az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfáját 27-ről 5%-ra csökkenti, a vényköteles gyógyszereket áfamentessé teszi. A kedvezményes KATA újra széles körben elérhetővé válik. Bevezeti a milliárdosok vagyonadóját. A TISZA nemcsak az adócsökkentés, hanem a nyugdíjemelés kormánya is lesz. • Bevezeti a Nyugdíjas SZÉP-kártyát, 2,2 millió fő – a nyugdíjasok 97%-a – kap majd ilyen juttatást. • A TISZA bevezeti a 120 ezer forintos minimálnyugdíjat. • Sávos extra emelést kapnak a 120–140 ezer forint közötti nyugdíjjal rendelkezők. • Megduplázza az időskorúak járadékát. • 50%-kal megemeli az otthonápolási díjakat.”
Válasz erre
0
0
totumfaktum-2
2025. december 05. 09:20
Magyarországon az egyik legnagyobb vagyonelem a lakosság ingatlanvagyona. Milliószor leírják a "haladárok", hogy az milyen rossz. Nem vagyunk elég mobilisak, stb. Mit lehet ilyenkor tenni a szent haladás és a külföldi befektetők örömének érdekében? 🤔 Megvan. Söpörjük le a padlást! Hogy is mondta Bajnai 2009-ben a kérdésre hogy mi lesz azzal, aki nem tudja fizetni az adót? "Adja el, menjen kisebbe!" Vajon a Pötipetiék mögött álló üzleti körök nem állnak már a lábukkal a rajtgépben, hogy az egyszerre, dömpingáron piacra kerülő lakásokat felvásárolják? Senkit nem támogatnak ingyen.
Válasz erre
1
0
totumfaktum-2
2025. december 05. 09:20
Felejtsük el az 500 milliós határt. Ilyen nem lenne. Az érték szerinti vagyonadó alapja, hogy meg kell határozni az értéket. Ezt lehet úgy ahogyan Bajnaiék akarták bevezetni, gyakorlatilag mechanikusan alapterület +/- tényezők alapján, de még egy városon és egy utcán belül is hatalmas eltérések vannak, és ezért rendkívül nagy a hiba benne. Olyanok is beleesnének, akik távol vannak a határtól. Vagy egyedileg felmérnek mindent amiről itt az index szerint szó van. Ez meg rettenetesen drága, idő- és munkaigényes, többe kerül a leves mint a hús. Magyarul nem éri meg hogy legyen ilyen határ, fizetné mindenki. Mint a Bajnai féle törvényben állt. Ez egyre jó. Azt egy másik kommentben.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!