Rögtön leleplezték a Tisza Párt új alelnökét, akinek a szállodájával kapcsolatban is átverést emlegetnek

Forsthoffer Ágnes balatoni szállásvendégeinél betelt a pohár.

„Ilyenkor kell higgadtnak maradni” – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.
A Bokros-csomagot szeretné vissza Tisza-adó formájában a Tisza Párt új alelnöke, Forsthoffer Ágnes, és olyan szakértők, önjelölt politikusok gyülekeznek az ellenzéki párt körül, akik megszorításpártiak – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán a Harcosok órája című online műsorban, hozzátéve, az Orbán-kormány ezzel szemben arra törekszik, hogy csökkentse az emberek terheit.
Menczer Tamás erről azzal összefüggésben beszélt, hogy Forsthoffer Ágnes egy korábbi, a politikai színre lépését megelőző internetes bejegyzésében azt írta, a Bokros-csomag nem elvett az emberektől, hanem megmentette Magyarországot, az ország fizetőképességét. „Amikor ezt megtudjuk, akkor a helyzet az, hogy Forsthoffer Ágnesről mindent tudunk”, „ő a Bokros-csomagot élteti, azt szereti, és azt gondolja helyesnek” – jegyezte meg a kommunikációs igazgató.
Ezt is ajánljuk a témában
Forsthoffer Ágnes balatoni szállásvendégeinél betelt a pohár.
Jelezte: ez jól beleillik a korábbi napok hírei közé, hiszen a Bokros-csomag is elvett az emberektől, a Tisza-adó szintén elvenne, „bruttó 400 ezer forint havi kereset fölött mindenkit brutálisan megadóztatnának”. Úgy látszik, itt is összeér a jelen, és az a múlt, amelynek kapcsán már „abban bíztunk, hogy magunk mögött hagytunk” – fogalmazott.
Menczer Tamás hangoztatta, Bokros Lajos a szocialista kormány pénzügyminisztereként úgy gondolta megoldani a gazdasági problémákat, hogy „gyakorlatilag elvett mindent, ami a családoknak juttatás volt”, reálbércsökkenést hozott, politikája a megszorítás volt.
Rámutatott, ezzel szemben Orbán Viktor és kormányai 2010 után azt mondták, a közteherviselésbe nagyobb mértékben más szektorokat – a multikat, a bankokat, az energiacégeket – is be kell vonni, és az emberekről le kell venni a terheket, amennyire lehet, például a rezsicsökkentéssel.
A kommunikációs igazgató azt mondta, a Tisza Párt esetében 65 munkacsoport 300 emberrel dolgozik a Tisza-adón, és már mindenki tudja, hogy adót emelnek, „és elveszik a pénzedet”, és „amit eddig tudunk, hogy el akarnak titkolni”, az az, hogy nem lesz áfacsökkentés, „leválasztanak az orosz gázról, a rezsi megy három és félszer magasabb sávba”, jön az ezerforintos benzinár.
Ezt is ajánljuk a témában
A Tisza Párt elnöke mindenkit börtönbe zárna, aki leleplezné a terveit.
Ha adót emelnek és áfát nem csökkentenek, annak a multik, a bankok és az energiacégek lesznek a kedvezményezettjei – közölte. Felvetette egyúttal, hogy „vajon mi az, ami még jöhet és jön is”, „amit nem tudunk Ukrajna, a bevándorlók és minden más vonatkozásban”.
Menczer Tamás szólt arról is, hogy a Magyarországnak járó európai uniós források nem vesztek el, azok „hazahozatalának” azonban két útja van: Orbán Viktor és a Tisza útja.
Orbán Viktor esetében mindig eljönnek azok a döntési pontok az unió működésében, amikor a magyar kormánnyal, a magyar kormányfővel tárgyalni kell. Minden pénz úgy jön majd haza, hogy Orbán Viktor a magyar érdekeket megvédi,
ezzel szemben a Tisza nem védi meg azokat, lefekszik Brüsszelnek és teljesíti a követeléseit
– jelentette ki. A kommunikációs igazgató a Tisza Párt internetes alkalmazásáról azt mondta, a Tisza mögött ugyanazok a körök állnak, akik az amerikai demokratákhoz köthetők és a korábbi ellenzékiek mögött is ott álltak. Magyar Péter nagy bajban van, mert politikustársai nem tudnak úgy hazudni, mint ő, időről időre elkottyintják az igazságot – jegyezte meg.
Menczer Tamás az újságírókat az elmúlt napokban ért inzultusokról, akasztással fenyegetéséről azt mondta, Magyar Péter előtt ilyen nem volt a magyar belpolitikában, „ezt az egészet Magyar Péter hozta be”,
azért csinálják ezt, mert lebuktak, mindenki tud már a Tisza-adóról”.
Szerinte itt vonalat kell húzni, és erre mindenkinek azt kell mondani, hogy ebből elég volt, erre nemet mondunk, és a politikai harcot vívjuk, ez a demokrácia része, de nem gondolkodunk és nem beszélünk arról, hogy a másikat meg akarjuk gyilkolni, ez elfogadhatatlan – hangsúlyozta Menczer Tamás.
Ezt is ajánljuk a témában
„Ha valamikor, hát most van szükség a párbeszédre!” – fogalmazott a külügyminiszter.
Arra a hírre, hogy Lengyelország orosz drónokat semmisített meg a légtérében, úgy reagált, ez az eset is azt mutatja, hogy
nekünk, magyaroknak, Orbán Viktornak és a kormánynak igaza volt, és most is igaza van: ezt a háborút be kell fejezni”.
A műsor folytatásában Bende Balázs külpolitikai szakértő ugyanebben a témában kifejtette: ülésezik a nemzetbiztonsági kabinet Lengyelországban, és az embereket megpróbálják nagy óvatosságra inteni. Megjegyezte, hogy az elmúlt 24 órában „érdekes vonal rajzolódik ki, és nem mondom azt, hogy nem úgy történik minden, ahogy a lengyel közmédia tudósításai fölrajzolnak”, de tegnap délelőtt a lengyel miniszterelnök-helyettes kijelentette, minden keletről érkező drónt le fognak lőni, és éjszaka az ukrán légvédelem figyelmeztetésére lelőttek drónokat.
Érdekesnek találta, hogy a drónok megtalálását követően 20 perccel egy amerikai szenátor Washingtonban azt mondta: Putyin teszteli a NATO-t, hogy meddig megy el Lengyelország védelmében. Rámutatott, két hete mondja a NATO és az unió vezetése, hogy félni kell Oroszországtól, mert meg fogja támadni Európát és a NATO-t, majd hozzátette: nem állítja, hogy amiket most hallani a lengyel médiában, az nem úgy van,
csak az időzítés furcsa, és nem biztos, hogy előzmények nélküli az eset”,
ráadásul jól illeszkedik Brüsszel ukrajnai stratégiájához.
Bende Balázs hangsúlyozta, három új pillérre helyeződött a brüsszeli Ukrajna-stratégia: az első, hogy be kell hozni Ukrajnát az unióba, a második, hogy fel kell fegyverezni Ukrajnát és létre kellene hozni egy milliós ukrán hadsereget, a harmadik pedig, hogy nem átmenetileg, hanem örökre meg kell szakítani minden energiaügyi együttműködést Oroszországgal.
Megemlítette, eközben az európai emberek pénztárcájában egyre kevesebb pénz van, és kétharmaduk szerint Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek mennie kell, ezért nem lenne meglepve, ha újabb bizalmatlansági indítvány kerülne elő, és bizalmi szavazást kellene tartani Ursula von der Leyen jövőjéről az Európai Parlamentben.
(MTI/Mandiner)
Ezt is ajánljuk a témában
Magyar Péter 2024-ben tett botrányos kijelentését – „Belököm őket a Dunába!” – azóta következetesen valóra váltja: a sajtót támadja, híveit is ellenséges viszonyra buzdítja, miközben a jogvédők és újságírói szervezetek egy része feltűnően hallgat. Kovács András véleménycikke.
Nyitókép: Menczer Tamás Facebook-oldala