Megjött az EU kiváló ajánlata: adjuk fel szabadságunkat, nehogy az oroszok elvegyék tőlünk!

A lassan háborúba ájuló Európa nem lankad, és mindent elkövet a harcok meghosszabbításáért, kizárólag a fegyveres konfliktus eszkalációját tartva a helyzet megoldásának. 

Szerencsére a casus bellit, az orosz vagyon lefoglalását egyelőre sikerült elkerülni, nem utolsósorban a magyar miniszterelnöknek köszönhetően.

Hogy miért van szükség e kardcsörtetésre, hogy a hosszú békeévekbe belekényelmesedő puhány nemzedék miért vágyik egy kis adrenalinlöketre, és miért nem bungee jumpingol inkább Ursula, Manfred és Friedrich, azt kizárólag a fenyegető orosz veszéllyel próbálják indokolni.

Ezek csakugyan fontos értékek, amiket nem lenne jó elveszíteni. Ezért tehát mondjunk le a szabadságunkról (szólásról, sajtóról, vétóról és vallásról), a nemzeti függetlenségünkről (kövessük híven a brüsszeli ukázokat), a jólétünkről (vagyis lehetőség szerint minden pénzünket – akár hitelfelvétellel a meglévőnél is többet – adjuk Ukrajnának), energiabiztonságunkról (például az orosz gáz kitiltásával, az Északi Áramlat felrobbantása fölötti szemhunyással, a Barátság kőolajvezeték beáldozásával). Mindeme nehézségeket azért kell vállalnunk, hogy e nehézségek be ne következzenek. Vagyis egy vélelmezett, esetleges orosz támadás (mondjuk Hollandiában vagy Svédországban ennek mekkora a realitása?) és az emiatt talán bekövetkező problémák miatt vegyünk a nyakunkba most rögtön sokkal nagyobb problémákat.

Mondhatjuk, hogy bölcs politikusok előrelátása ez, mert előbb-utóbb csak bekövetkezik valami orosz támadás (főleg, ha továbbra is ilyen lelkesen provokáljuk őket). Meg kell tehát fékezni Moszkvát, mielőtt még bevonulnak Berlinbe, Párizsba vagy Amszterdamba. Kár, hogy 1945-ben nem volt meg ez az előrelátás, és nem gondolták, hogy meg sem állnak az Elbáig, és negyvenöt évig ott maradnak fél Európában. 

A történelem már csak ilyen, hogy nem mindig sikerül jól előrelátni. Mátyás is: ha Szilézia vagy Bécs helyett inkább Konstantinápolyt foglalja vissza, talán mindannyian jobban járunk. Ha Bethlen Gábor nem a Harmincéves háborúba vezényli csapatait, hanem az Erdélybe nagy számban beszivárgó idegen etnikumokra veti tekintetét, ma az FK Csíkszereda focicsapata nem a román első osztályban szerepelne.

pedig az a megszállás mellett még egy a mostaninál sokkal rosszabb, embertelenebb, gyilkosabb, idegenebb és pusztítóbb rendszert meghonosító társaság volt. És bizony ’56-ban áldásukat adták – az amerikai külügy mindenképpen – a függetlenségi törekvéseink vérbe fojtására. És még csak a sportversenyekről sem tiltották ki a sarló-kalapácsos lobogó alatt vitézkedőket.

Másokban talán nem szólal meg a vészcsengő, mint bennünk, akik úgy veszítettük el – huszonöt éven belül kétszer is – az országunk kétharmadát, hogy bele se akartunk keveredni az egészbe; majd az Isonzónál meg a Donnál harcoltunk… Ha pedig arról emlékezünk meg, amikor ténylegesen a hazánkat védtük – mint 1944-45 telén –, akkor ezek a mostani „védjük meg magunkat az oroszoktól!” felkiáltású fura figurák azt mondják: szélsőséges megmozdulás. 

Érdekes a balti államok heveny harci készültsége. Ők ugyan a bőrükön és tarkójukon érezték a nagy medve lehelletét, és ettől érthetően érzékenyebbek, de vajon ebben a leendő, annyira vágyott Európa kontra Oroszország háborúban – amiben vélhetően nem belga, luxemburgi és portugál katonák fognak az első sorokban menetelni – 

Ha meg is nyernék a háborút (amire azért senki se vegyen mérget), a halottak, sebesültek, lerombolt házak és infrastruktúra nyomán hányan maradnának?

Mint fentebb utaltam rá, azért kell tehát az oroszok ellen harcolni, mert veszélyt jelentenek a nemzeti szuverenitásra. De a mostani – és jövőképként elénk vetített – európai helyzet a lakosságcserével, eltérő vallású, etnikumú, kultúrájú és civilizációs fokon lévő migránsokkal, a genderagymosással, kötelező sorkatonasággal, szólás- és sajtószabadság korlátozásával, a jogos pénzek mondvacsinált ürügyekkel való elvételével nem a szuverenitás korlátozása? Azért vetem alá magam Brüsszelnek, és adom fel biztosan a szuverenitást (vagy annak egy részét), hogy ne kelljen feladnom egy elképzelt jövőbeli helyzetben?

Míg a Nyugatnak a fél Európát legázoló, maga alá gyűrő, gulágépítő, százmilliók haláláért felelős bolsevik Oroszországgal semmi baja nem volt (szövetségben harcoltak velük a németek ellen), addig Putyin maga az ősgonosz, aki ellen minden pénzünket – sőt hitelből a jövőét is –, gyermekeinket, nemzeti érdekeinket, békénket oda kell vetni.

Az EU végleg, örökre ki fogja vezetni az orosz fosszilis tüzelőanyagok használatát, jelentette ki Ursula von der Leyen.

Örökre szólt a harmadik birodalom, a berlini fal. Németország örökre lemondott a fegyverkezésről. Örök volt a szovjet-magyar barátság, öröklakást kaptak a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonatisztek, örök időkre ígérte meg Lendvai Ildikó, hogy nem lesz gázáremelés.

Mi aztán igazán tudjuk, hogy – mint az eredetileg a szovjeteknek üzenő, de másra is érvényes versike mondja – semmi sem tart örökké, és százötven év alatt sem váltunk törökké.

Nyitókép: Sergei GAPON / AFP