Rendőrök mentették meg egy idős házaspár életét Dunaújvárosban
2025. december 20. 10:38
Egy égő lakásból kellett kimenekíteni a hetvenes éveiben járó házaspárt és mozgássérült felnőtt gyermeküket.
2025. december 20. 10:38
3 p
7
0
0
Mentés
Egy idős házaspárt és mozgáskorlátozott felnőtt gyermeküket mentették ki a rendőrök egy égő lakásból Dunaújvárosban – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon. Pénteken este érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint Dunaújvárosban, a Hold utcában egy négyemeletes társasház földszinti lakásában tűz ütött ki.
A körzeti megbízottak perceken belül a helyszínre érkeztek, ahol addigra már sűrű füsttel telítődött az épület. A rendőrök leszedték az ablakon lévő szúnyoghálót, majd bementek a füstben álló lakásba. Odabent egy háromtagú családot találtak, egy 72 éves férfit, a feleségét, valamint 47 éves, mozgásában korlátozott gyermeküket, akiket biztonságosan kivezettek az égő épületből.
Időközben a tűzoltók is megérkeztek a helyszínre, és megkezdték a lángok megfékezését, valamint az esetleges további veszélyforrások megszüntetését. A mentőszolgálat munkatársai a család tagjait és a rendőröket is kivizsgálásra kórházba szállították. Az elsődleges adatok szerint a tűz keletkezésével összefüggésben bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Negyvenhat nap alatt egymást érték a törvényjavaslatok és a látványos politikai bejelentések, ám egy kérdés egyre hangsúlyosabbá válik: vajon áll-e valódi szellemi háttér a Tisza-kormány döntései mögött? Kovács András írása.
A belfasti események tanulságait le kell vonni, még ha ez általában el is marad. A jelek azt mutatják, hogy az Európát érintő migrációs hullám súlyos károkat okozott.