Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Zelenszkij a közösségi oldalán figyelmeztetett.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök X-bejegyzésben figyelmeztette az európai vezetőket és az Egyesült Államokat, hogy Oroszország Belaruszba tervezi telepíteni Oresnyik rakétarendszerét, amely az egyik legerősebb az országban. Az ukrán elnök azt állítja, jelen állás szerint ezt a rakétarendszert, amelyet már bevetettek Ukrajna ellen, nem lehet drónokkal megállítani.
Azt írta:

„Tudomásunkra jutott, hová fogják telepíteni. Azért osztjuk meg ezt az információt partnereinkkel, hogy maguk is fel tudják mérni a fenyegetést, és meg tudják határozni, hogyan reagáljanak rá” – írta az elnök hangsúlyozva, hogy
a rakéták „számos európai országra jelentenek fenyegetést”.
„Jelen állás szerint az Oresnyik nem fogható el drónokkal. Már bevetették az Oresnyikot Ukrajna ellen. Tudjuk, hogyan lehet ellensúlyozni ezt a fenyegetést” – tette hozzá, és arra kérte Ukrajna partnereit, hogy vessenek ki szankciókat azokra az Európában és más országokban működő vállalatokra, amelyek harmadik országokon keresztül értékesítenek az Oresnyikhez szükséges alkatrészeket.
Nyitókép: Toby Melville / POOL / AFP