Orbán Viktor: Európában Patriótáknak, idehaza Fidesznek hívják a békepárti közösséget

2025. december 20. 11:34

A kormányfő Lázár Jánossal közös beszélgetésen vett részt a szegedi Pick Arénában. A kormányfő kijelentette, úgy nyerjen a Tisza választást, ahogy az ukránok visszafizetik a hadikölcsönt.

2025. december 20. 11:34
null

Szegeden folytatódik a békepárti országjárás, ahol beszédet mond Áder János volt köztársasági elnök, majd a program kiemelt részeként Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János építési és közlekedési miniszter közös beszélgetését láthatják a nézők. A háborúellenes nagygyűlések célja, hogy közös erővel lépjünk fel a háború ellen – már négy gyűlést is tartottak a DPK tagjai: először november 15-én Győrben, majd az utóbbi hetekben Nyíregyházán, Kecskeméten és Mohácson is találkoztak a résztvevők.

A program felvezetéseként az Attraction Látványszínház lélegzetelállító produkciójában gyönyörködhettek a jelenlévők, majd a két műsorvezető, Szabó Zsófi és Rákay Philip szólított meg néhány jelenlévőt a nézőtéren:

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Bölöni László erdélyi futball legendája a hazájához való viszonyáról mesélt, de azt is hozzátette, jelenlegi lakhelyén, Franciaországban a kommentek egyre nagyobb százaléka vált Orbán-pártivá.

Mellette a Szentesről származó Szőke András Balázs Béla-díjas magyar filmrendező is beszélt a békére való törekvésről.

Ezt is ajánljuk a témában

Igazság és valóság – mind a kettő a mi oldalunkon

A színpadon zajló panelbeszélgetés során Halkó Petra, XXI. Század Intézet vezető elemzője, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, prof. dr. Dux László kutatóorvos, a Gál Ferenc Egyetem rektora és Szalai Zoltán a Mandiner lapigazgatója, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója egyetértett abban, hogy a magyar népnek meglehetősen nagy igénye van a szabadságra. Ezért is kiemelten fontos napjainkban a békére való törekvés. Mint Szalai Zoltán kiemelte, „nagyon fontos az igazság és a valóság, és mind a kettő a mi oldalunkon áll.”

Radics Gigi és Curtis előadásában meghallgathattuk az Edda Ünnep című dalának átdolgozott verzióját.

Közben az is kiderült, hogy mennyi pénz jött össze a DPK-webshopban elköltött forintokból. Mint ismert, a Jónak lenni jó! kampányt támogatják az eladott termékek árával. Négy hét alatt 50 millió forint gyűlt össze, amelyet Philip vasárnap ad majd át a Kegyes, a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványnak!

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály

Az egyik helyi kedvenc, a szegedi kézilabdacsapat korábbi csapatkapitánya, Vadkerti Attila is elárulta, mennyire hálás a hazájának, hogy ilyen támogatásban részesíti a sportot.

Áder szembeállította az álhíreket a valósággal

„Vizsgáljuk meg, hogy az elmúlt 15 évben gyarapodott-e a közvagyon” – kezdte Áder János volt köztársasági elnök. – „Ma már tíz olyan pontja van az országhatárnak, amelyet gyorsforgalmi útról el tudunk érni és közben a mellékutak is megújultak. Az egészségügy területén is komoly az előrelépés: az elmúlt másfél évtizedben 91 kórház és rendelőintézet megépítése és fejlesztése fejeződött be. Az oktatás területén is büszkék lehetünk, a bölcsődei férőhelyek száma megduplázódott, számos óvoda újult meg, új campusok épültek a felsőoktatásban, de a kultúra és a hitélet területéről is ejthetünk néhány szót, mert találhatunk jó példákat.”

Áder a „sanyargatott” Budapesttel kapcsolatban elmesélte, a Várkert Bazár, a Magyar Zene Háza, a Duna Aréna, az MVM Dome és a Puskás Aréna is jól példázza, milyen világszínvonalú fejlesztések történtek a fővárosban.

A korábbi köztársasági elnök azt is hangsúlyozta a témában, hogy az ország aranytartaléka háromról 110 tonnára nőtt az elmúlt tizenöt év nemzeti kormányzása alatt.

„Büszkék lehetünk rá, hogy visszavásároltuk a közműveket, ennek 1200 milliárd forint az értéke, felújítottunk számtalan kerékpárutat, az átadtunk hidakat, visszaszereztük a ferihegyi repteret és megtörtént a Budai Vár rekonstrukciója,. A Kárpát-medencében sok ezer templomot újítottunk fel és akkor még nem beszéltünk a családoknak járó kedvezményekről, a haderőfejlesztésről, a vállalkozóknak járó kedvezményekről és még rengeteg mindenről.

A hol a pénz kérdésre válaszolni kell: a közvagyon olyan mértékű gyarapodását láthattuk, mint a kiegyezés korában.

A patriótáknak erre igenis büszkének kell lenniük! Ebből is látszik, hogy van veszítenivalónk, a háború ugyanis mindezeket veszélybe sodorhatja” – zárta gondolatait Áder János.

Radics Gigi és Curtis előadásában meghallgathattuk a Szabadság vándorai című dal átdolgozott verzióját, majd a két műsorvezető színpadra szólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Lázár János építési és közlekedési minisztert.

„Ez már a harmincadik Lázárinfó, találkoztunk az ország minden pontján, mert a Fidesznek, mindenhol hazai pálya van. Azt tanultam meg az elmúlt alkalmak során, hogy hasznára kell lenni a választóknak és nem szabad az agyukra menni. Alacsony rezsit és magas bért kínálunk az embereknek, ez éppen az ellentéte a tiszás ajánlatnak. Többet ésszel, mint haraggal. Azoknak a pártja vagyunk, akik előre akarnak lépni az életükben és feljebb akarnak lépni. Felépítettük a munka alapú társadalmat a segély alapú társadalommal szemben. Ezt akarja visszaállítani az ellenfél, ez a Tisza-programja” – hangsúlyozta Lázár János.

Orbán: Szeretem, ha bedobnak a mély vízbe, inspirálnak ezek a helyzetek

A megszokottakhoz hasonlóan ezúttal is záporoztak a kérdések a miniszterhez, aki kiemelte, két szóval válaszol arra a kérésre, miért érdemes a Fideszre szavazni: Orbán Viktor! A miniszterelnök erre vonult be, elképesztő ováció keretében.

Ha nincs Fidesz, van háború, van sok migráns és nincs party”

A legjobb korban vagyok, de ez már harminc éve így van” – kezdte Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott, hogy a Fidesz egy olyan közösség, aki mindig olyan vezetőket tud előhozni, akire a hazának szüksége van.

„Nekünk azt a sorsot szánták, hogy kicsik legyünk és szegények, de én azt szeretném, hogy nagyok és gazdagok legyünk, és ezzel még nem végeztem. Ezért szavazzanak a Fideszre” – tette hozzá a kormányfő.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

„Magyarországnak nem érdeke Ukrajna összeomlása, és sokat is kell tennünk azért, hogy ne történjen meg. A keleti szomszédunk villamosenergia ellátásának 44 százaléka, gázellátásának 58 százaléka hazánkból érkezik. A háború lerombolja Ukrajnát, miközben csak a béke tudja megerősíteni.

A héten eldőlt, összesen már 270 milliárd euró megy a semmibe, aminek egy részét ellopják, óriási pénz, ebből teljes mértékben fel lehetett volna újítani a háborúban lévő országot”

– hangsúlyozta Orbán, aki kijelentette, a háború az ajtónkon kopogtat, de nem szabad neki ajtót nyitnunk. A belga miniszterelnök hősiesen kitartott, dicsőség illeti.

„Békepárti kormányra van szükségünk, ahhoz, hogy kimaradjunk a háborúból, ehhez ragaszkodnunk kell. Európában Patriótáknak, idehaza Fidesznek hívják a békepárti közösséget” – erősítette meg a miniszterelnök, aki hozzátette, a kontinens jelenleg energiát vesz el tőlünk, ami hatalmas összeget emészt fel, a becslése szerint Magyarországnak ez 20 milliárd eurójába került.

 

„Szeretem, ha bedobnak a mély vízbe, inspirálnak ezek a helyzetek” – mosolygott a kormányfő, aki a brüsszeli fejleményekről kijelentette: „úgy nyerjen a Tisza választást, ahogy az ukránok visszafizetik a hadikölcsönt! Láttuk, az európai politikusokban nem bízhatunk, abban kell bíznunk, hogy a nép alulról kikényszerítik a békét. Jelenleg csak Magyarországon rendezünk háborúellenes gyűléseket, de bízunk benne, hogy a közeljövőben már Németországban is lesznek.”

Orbán Viktor elárulta, milyen beszédet mondott a héten az Európai Tanács ülésén, amelyen harmadszor próbálta észérvekkel meggyőzni az európai miniszterelnököket, hogy hagyjanak fel a háború támogatásával.

A kormányfő egy anyósától vett mondattal zárta felszólalását. Mint mesélte, „minden jó, ha a vége jó – ha nem jó, akkor még nincs vége!”

Az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlés, a szegedi rendezvény a Kiskarácsony, nagy karácsony című ünnepi dallal zárult.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dejavu
2025. december 20. 17:50
Szerintem 2025. december 20. 17:40 Egyébként tényleg mi értelme a tiszafostosnak mindig a fidesz nyomában vergődnie? Semmi összefüggésben sincs ott a fidesz gyűlésével, csak a kontrasztot emeli ki, a szánalmasságát hangsúlyozza ki vele. egy bevadult kölyök kuvasz a bevadult fél országgal, akik megérezték Kádár János vérének a szagát.
Válasz erre
0
5
dejavu
2025. december 20. 17:46
tanulekony ez az MP. Kurva ügyesen üti a vasat a szlovák témában. A felvidékiek meginoghatnak ezzel meg a Benessel, az erdélyiek meg a Simeonnal. Elég nyilvánvaló hogy Orbán az anyját is eladná bármelyik populista-illiberális-keresztény-nacionalista seggfej szövetségének reményében. Putyin valagával az élen.
Válasz erre
0
3
2025. december 20. 17:28 Szerkesztve
az megvan, hogy igazodva az orosz propagandához, Orbán már azt se tudja ki kezdte a háborút?
Válasz erre
1
3
dejavu
2025. december 20. 17:25
5m007h 0p3ra70r 2025. december 20. 16:19 Meg az is elhangzott, hogy a gyilkolásra adott eddigi összes támogatásból egy 2022-es békefolyamat után újjá is lehetett volna építeni mindent. S az is elhangzott, hogy Ukrajna érdekét az szolgálta volna, a pusztítással szemben jesszusom. Amíg cinikus vagy, azt bírom. De amikor átmész tálib beszélő fejbe…
Válasz erre
0
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!